Vajdaság
Lecsúszott a sínről a Szabadka-Szeged között közlekedő vonatSzemélyi sérülés nem történt, az anyagi kár sem lehet tetemes, csak a helyzet kellemetlen
Ismét kisiklott egy vonat a Szabadka–Szeged vonalon, és bár senki nem sérült meg, az utasok magukra maradtak a semmi közepén. A kérdés már nem az, hogy történt-e hiba, hanem az, hogy egyáltalán mi működik ezen a pályán: a szerelvény, a sín – vagy egyik sem
Helyi médiajelentések szerint a baleset azt követően történt, hogy a szerelvény elhagyta a szabadkai állomást. Egyelőre nem világos, hogy mi okozta a kisiklást: a vonat tért-e le a sínről valamilyen műszaki hiba miatt, vagy a sín ment ki a vonat alól az építés során elkövetett hanyagság vagy hozzá nem értés következtében.
Ez lényegében mindegy, az eredmény ugyanis ugyanaz.
Találják fel magukat!
Nincsenek sérültek, a szerelvény sem borult fel, így az utasok egy ideig nem hagyhatták el a vonatot. Várták az értük küldött busz érkezését, amely majd továbbszállította volna őket.
Értesüléseink szerint azonban nem ment busz az utasokért, ezért az embereket leküldték a vonatról: találják fel magukat – a módszer nem ismeretlen a vasúton.
A többi járat ma Palicsig, illetve Palicsról közlekedik.
A vonattal vagy a sínnel van baj?
A Szabadka–Szeged közötti vasút százötven éves múlttal rendelkezik; ezt a vonalat nemrégiben, 2023 novemberében, csaknem tízéves szünet után indították újra, hogy összekösse a két várost.
Az út sajnos most is legalább annyi ideig tart, mint 1870-ben, a vonal indulásának idején, de mindenesetre kevesebb ideig, mint a kétezres években, amikor két és fél órán át döcögött az „Ezüst Villám” a két város között.
A vonal felújítása 86,7 millió euróba került.
A Szabadka-Szeged vonal újraindítása óta már legalább kétszer voltak járatkiesések, mert a szerb oldalon kisiklott a hajnalban, szintén ezen a vonalon közlekedő tehervonatok valamelyike. Ez most – ha jól számolunk – már a harmadik hasonló eset, ezért felmerül a kérdés, hogy a vonatokkal vagy a pályával van-e gond.
Úgy látszik: ez is a szerb–magyar vasútépítés „remekműve”, mint a Budapest–Belgrád közötti vasútvonal.

