Magyarország
Megy a vonat, megy a vonat Szeged városába, de már az első késett

Hatalmas felhajtás és sajtóérdeklődés kísérte kedden, november 28-án az első, Szegedről Szabadkára (újra)induló vasúti járatot. Szabadkáról politikusok utaztak át Szegedre hajnalban, hogy felülhessenek Lázár János, magyar közlekedési és infrastrukturális miniszterrel a szerelvényre. Szegedről 5 óra 19 perckor indult az első szerelvény, Szabadkáról pedig 6 óra 2 perckor. A reggel hatórási járaton három nyugdíjas, két potyautas, egy egyetemi tanár és egy újságíró utazott, velünk együtt. Mi azt néztük meg, hogy mekkora az érdeklődés a vonat iránt, amikor nincs politikai habosítás.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Alcímek
Öten az első járaton, harmincan a visszaúton
A legbátrabbak viszont boldogok és elégedettek voltak – okkal. A nyugdíjasoknak hatalmas segítség ez, főleg azoknak, akiknek a gyerekei, unokái már Magyarországon élnek.
Mindhárman hozzájuk utaztak az első járattal, egészen Budapestig. Örömkönnyek is hullottak, hiszen az idős asszonyoknak így most segítség nélkül sikerül felutazni Pestre, nem kell arra várni, hogy a gyerekeik, unokáik ráérjenek, s eljöjjenek értük.

Elindult a vonat, egyelőre elég üresen
Érthető ez az öröm, ami azonban arra a szomorú helyzetre is rámutat, milyen sokan nincsenek már itthon/otthon a Vajdaságban.
A hazafelé úton, Szegedről Szabadkára, már sokkal többen utaztunk. Többek között egy egyetemi hallgatókból álló csoport, akiket a tanáruk az első alkalommal szeretett volna átvinni Szabadkára, tapasztalatot szerezni, a gazdaságszociológiai szakcsoport remélhetőleg egy tartalmas napot tölt el a szomszédban.
Jó lesz ez a járat a diákoknak, egyetemi hallgatóknak is, hiszen anélkül, hogy a határon kelljen hóban-fagyban görgetni az utazótáska kerekeit, kényelmesen felszállhatnak a meleg vonatra, még wifi is van.
Nem olcsó a vonat
A Szabadka és Szeged között közlekedő vonat nem olcsó. A szerb oldalról Szegedig 741 dinárba kerül, vagyis 6,2 euróba, ugyanennyi Szegedről is, vagyis 2350 forint.
Azért nem olcsó az utazásnak ez a módja, mert autóval mintegy 900 dinárba kerül eljutni Szegedig, és abban öten elférnek, igaz, akkor a határon való várakozással is számolni kell.
És azért sem olcsó, mert ugyanennyi pénzért a MÁV, amely sokféle kedvezményt biztosít, Budapestig elviszi az utast, ami 190 kilométeres táv Szegedről, míg Szabadka csak 44.
Ráadásul nem is gyors
Goran Vesić szerb infrastrukturális miniszter a nyár végén arról beszélt, hogy 35 perc lesz a két város közötti utazás. A magyar oldalon 2025-ig nem tervezik, hogy 60 kilométeres óránkénti sebességnél gyorsabban mennek a vonatok, és csak dízelek közlekednek.
Éppen ezért, vagy ki tudja miért, érezhetően lassabban megy a vonat a magyar oldalon, mint a szerben, ezt az első napon is tapasztalhattuk.
Az utazás önmagában nem tart soká – Szabadka és Horgos között 29 perc, Szeged és Röszke között ennél is kevesebb, viszont a határellenőrzésre 35 percet szán a menetrend, amit minden alkalommal meg is várnak, vagyis az ellenőrzés nem menetközben történik.

A határellenőrzésre 35 percet szán a menetrend
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter nemrég arról beszélt, hogy 1 óra 15 percig tart majd az út. Végül az első nap tapasztalata az, hogy a reggeli első járat csaknem tíz perces késéssel, vagyis 100 perces menetidővel futott be Szegedre, vissza 8 óra 58 perckor indult, és 10 óra 31 perckor érkezett Szabadkára, ami megint csak közelít a százhoz.
Pásztor Bálint: Hatalmas jelentőségű vasút
– Hatalmas jelentősége van a környéken élők életére a vasúti közlekedés újraindításának Szabadka és Szeged között – erről beszéltem a felújított palicsi vasútállomáson a két ország miniszterével közösen tartott sajtótájékoztatón
– írta Pásztor Bálint a Facebookon kedden.
Az ifjabb Pásztor úgy fogalmazott, hogy van mire büszkének lenni, ugyanakkor rengeteg még a tennivaló a vasútfejlesztés területén, amivel kapcsolatban a Szabadka-Baja útvonalat emlegette, és édesapjára is emlékezett.
– Amilyen kitartóan küzdött Édesapám a Szabadka-Szeged vonatjárat visszaállításáért és az utasbarát menetrendért, ugyanolyan lelkesedéssel fogok dolgozni én is azért, hogy Szabadkáról Bajára is mielőbb tudjunk vonattal utazni!
Lázár: A vonat (tovább) nem vár
Lázár János szerint ugyanakkor a Szeged és Szabadka közti vasúti személyforgalom újraindítása nem egy szokványos vasútfejlesztési program.
Annál jóval több: jelképe és eszköze a Vajdaság és a Dél-Alföld újbóli összekapcsolódásának.
– Azért dolgozunk, hogy a szerbek és a magyarok szorosabban tudjanak együttműködni és ebben országhatáraink ne hátráltassanak
– tette hozzá az építési és közlekedési miniszter szintén a közösségi oldalán.
A vajdasági magyar embernek sose jó, szokták mondani az itteniek egymásnak, és a politikusok is előszeretettel használják ezt a szállóigét.
Ez a Szabadka-Szeged vonal újraindítására is vonatkozik.
Abban nem lehet hibát találni, hogy a járatot újraindították, ennek csak örülhetünk, hiszen valószínűleg nagyon sok embernek megkönnyíti a mindennapjait.
Reméljük, hogy az utazók visszanyerik a Szerbiai Vasutakba vetett bizalmukat, és rendszeresen használják majd a vonatot Szabadka és Szeged, de akár Szabadka és Palics, vagy Királyhalma és Hajdújárás vagy Horgos között.
A vasút története
A vasútvonalnak két fénykora volt 1988 és 2015 között: a 90-es években, amikor a Moszkva–Belgrád közötti Puskin expressz is errefelé közlekedett, illetve 2005 és 2007 között, amikor a Bzmot-szerelvények a Szeged–Szabadka–Kiskunhalas útvonalon közlekedtek, kétszer is keresztezve a határt.
Azonban a szerb sinobuszok (motorvonatok) gyakori üzemképtelensége és a pálya rossz állapota miatt gyakoriak voltak a késések, ráadásul 2009-től a röszkei és a horgosi határállomáson át kellett szállni egy másik szerelvénybe.
2013-ban a szerb vasút az új 711-es motorvonatokra cserélte a sinobuszokat, de a pálya állapotára és a migrációs válságra hivatkozva nem lehetett fenntartani a személyforgalmat, amelyet 2015-ben leállítottak.
A Szeged–Szabadka-vasútvonal reaktiválása a Budapest és Belgrád közötti vasút felújításával párhuzamosan került napirendre, hogy kerülőútként szolgáljon a teherforgalom számára, vagyis nem a személyforgalom volt az elsődleges szempont.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.
[ays_poll id=40]Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

- Magyarország6 nap telt el azóta
Milyen üzleti tevékenységet folytatnak a Balkáni thrillerben említett személyek, magyar vonatkozások is vannak
- Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić nem engedi, hogy az utca irányítsa Szerbiát
- Szerbia7 nap telt el azóta
Újvidéken megkezdődött a hidak lezárása, három hónap telt el a tragédia óta
- Szerbia7 nap telt el azóta
Bűnözők döntöttek a zsaruk felett – Balkáni thriller (4)