Eredeti művek vagy olcsó plágiumok? (M. I. kisasszony alkotásairól)

Visszaút nincs. Kanyar se nagyon. Nyílegyenes út a pokolba

– A mesterséges intelligencia és a képzőművészet kapcsolata ma már nem csupán elméleti kérdés, hanem egy dinamikusan fejlődő, vitákkal övezett valóság, amely alapjaiban írja felül az alkotással és a szerzőséggel kapcsolatos elképzeléseinket.

Legjobb ebben az – mondjuk mi –, hogy a fentieket maga a MI, azaz Mesterséges Intelligencia kisasszony válaszolja saját mibenléte felől érdeklődő, provokatív kérdésünkre, miközben cseppet sem jön zavarba. Szerinte ő új alkotótárs és eszköz. Olyan, amelyiknek kolléganőjével, Természetes Demenciával szemben sokkal megbízhatóbb az emlékezete, bár őszintén: bizonyos esetekben ő is tévedhet. – Ezt mindenképp be kell kalkulálni.

Ugyanakkor tudni kell, hogy ő nem csak egy szoftver, hanem sokszor a művész valódi segítőtársa, aki képes puszta szöveges utasítások alapján másodpercek alatt komplex vizuális koncepciókat generálni úgy, hogy végül kérdésessé válik, tulajdonképpen kié is a született mű. (???) Igazából ki a szerzője, elsődleges tulajdonosa? A programozó, az algoritmust használó művész, vagy maga a gép?

Kétségtelen hát, hogy a saját megjelenése fokozatosan átalakítja a műtárgypiacot is, új befektetési formákat és értékesítési szempontokat teremtve. – Így hát Mesterséges Intelligencia kisasszony, aki mondaná még tovább a magáét, ha kérdeznénk, de most egyelőre nem kérdezzük tovább. Őt.

Mondjuk mi, hogy az alanyunk által elmondottak tükrében jól körvonalazódóan megjelenik a kétkedés. Ugyanis sokan tartanak attól, hogy az automatizált képalkotás devalválja a hagyományos képzőművészeti technikákat és a művész egyedi meglátásait. Aztán ott van az erkölcsi kérdés ugyancsak. Az engedély nélküli adatbázisok, a különféle portfóliók önkényes használata csakugyan komoly szerzői jogi aggályokat vet fel. Egyelőre tisztázatlanul.

Teljesen borúlátók szerint soha nem is fog a dolog jól elsülni, ugyanis a MI, vagy az MI, tök mindegy, Mesterséges Intelligencia kisasszony utóbb pimaszul, végül tragikus méretekben el fog uralkodni felettünk. Magyarán: jóvátehetetlenül a saját alkotásunk, saját teremtésünk áldozatává válunk.

A mesterséges intelligencia bevonásával készült képek kiállítása a belgrádi Grafički kolektiv galériájában

Visszaút nincs. Kanyar se nagyon. (Nyílegyenes út a pokolba. /Road to Hell./)

Hát igen, jó kérdés, hogy mi lesz ebből. Egyelőre nincsenek az egészre – a művészetekkel kapcsolatban sem – igazából megnyugtató válaszok. Viszont vannak gyakorlati próbálkozások annak a megmutatására, mire is vagyunk képesek így, gépi Homunculusunkkal összefogva, például épp a művészet területén.

Ennek megmutatására jó példa napjaink Belgrádjában egy tárlat, amely részben még arra is némi magyarázattal szolgál, miért „kisasszonyoztuk le” fentebb (a) Mesterséges Intelligenciát. Ugyanis a szerb fővárosi Grafikai kollektíva (Grafički kolektiv) kiállítóterében megrendezett MESTERSÉGES INTELLIGENCIA – ALKOTÓ VAGY PLAGIZÁLÓ? PLUSZ NÁRCISZ PORTRÉJA kiállításon két ifjú, egyébként már külföldön is figyelmet keltett doktorandusz hölgy munkái láthatók, akik a számítógép nyújtotta lehetőségekre támaszkodva alkotnak markáns műveket, miközben tudományosan foglalkoznak a kérdéssel.

Név szerint: JOVANA SUBAŠIĆ és ALEKSANDRA ĐUKIĆ.

Aleksandra Đukić egyik alkotása

Előző kifejezetten az itt már elhangzott kérdésekkel összefüggésben alkot, különféle digitális rajzokra támaszkodva, leggyakrabban a képregény jól felismerhető stílusában, amelyekbe aztán MI-segítséggel még különféle motívumokat visz bele olyan fokig, hogy az tényleg felveti a szerzőség kérdését.

Utóbbi, Aleksandra Đukić pedig a nárcisztikus vonásokat keresi az alkotás folyamatában. Illetve magában az alkotóban, ahogy a számítógép kínálta modelljeiben is. A valóság és annak tükörképe közötti kapcsolatokra hívja fel a figyelmet akár úgy, hogy jócskán kiforgatja azokat. – Mintegy megtámadja mindennapi beidegződéseinket, miközben ő is vastagon felveti az egyedi megismételhetetlenség kérdését mindennemű hiúságaink vásárán.