Székelykeve: „kiürült a falunk, talán maguk is látják“

Elvándorlás, vendégmunkások és makacs ragaszkodás a gyökerekhez – így él ma Európa legdélebbi magyar közössége az Al-Duna mentén

Az ezeréves határnál, Belgrádtól délebbre található Európa legdélebbi magyar települése. Székelykeve idén 160 éves, s ugyan ötven évvel ezelőtt ötezer lakosa is volt, ma már pedig csak alig ezer párszáz, ahogy a helyiek mondják, vannak, akik soha nem hagynák el a települést. Az idősebbek már legyökereztek, a fiatalok közül pedig többen úgy gondolják, „itt minden tökéletes“.

Keleti vendégmunkásokkal futunk össze először

Pénteken déltájt érkezünk, az utcán pedig akkor alig jár valaki. Leáll viszont egy busz, ami azért szúr szemet, mert róla szinte csakis külföldiek szállnak le. Nem turisták, hanem keleti vendégmunkások. Mint utóbb megtudjuk, főként a helyi Papp vágóhídon dolgoznak – többnyire nepáliak, itt is laknak a településen.

Rövinadrágban, zokni nélkül, papucsban sétálnak a boltig, majd bevásárlás után „haza“, vagyis oda, ahol szállást biztosítottak nekik. Az olcsó munkaerő úgy tűnik az ezerötszázas kis faluban is kell, nem csoda, hiszen az életerős, középkorú férfinép, s a nők többsége is nyugatnak vette az irányt.

A keletről érkezők örülnek a szerbiai minimálbérnek is (Fotó: Tómó Margaréta)

A keletről érkezők pedig nagyon is örülnek a szerbiai minimálbérnek (ami nem éri el a 600 eurót), ez a triplája is lehet annak, mint amit otthon megkereshetnének, Nepálban ugyanis 200 euró körül mozog a havi átlagbér.

Miután megcsodáljuk a Gyurgyovai pihenőt – Gyurgyovának nevezték el a bukovinai székelyek azt a települést, ahová a Duna árterületére megérkeztek 160 évvel ezelőtt, 1886 előtt kicsivel – , a templom felé vesszük az irányt, ami a falu központjában található.

A templom és környék gyönyörű, rendezett, nem csoda, hogy a fővárosiak, vagy más, nagyobb városban élők is szívesen vesznek itt házat, telket. Azt mondják a helyiek, sokan jöttek Belgrádból, mert csendes, rendezett a falu, s a nyugdíjas éveket szépen lehet itt élni, főleg, hogy egy ingatlanhoz aprópénzért 15-30 ezer euróért hozzá lehet jutni.

Keresztelkedni térnek haza

A templomnál összefutunk a helyi plébánossal. Szemerédi Pál elmondja, 2019-ben, egy átlagos vasárnap 110-115-en is voltak a misén, és a hétköznapi miséken is voltak 25-30-an. Most is járnak templomba, de lehetnének többen. A székelykevei templom egyébként 1892-ben épült fel, amely tanúbizonyságot tesz arról, hogy mennyire fontos a helyi népnek a vallás.

Amikor arról kérdezem, hogy hány keresztelés, elsőáldozás, esküvő van a faluban, azt mondja, mondhatna számokat, de ez nem azt jelentené, hogy ennyi gyermek van a faluban, vagy éppen ennyi házasság köttetett.

A plébános szerint külföldről hozzák haza a gyerekeket, megkeresztelik, s mennek is vissza (Fotó: Tómó Margaréta)

Ugyanis többnyire külföldről hozzák haza a gyermekeket, megkeresztelik, s mennek is vissza – ki hova, Ausztriába, Németországba vagy még messzebb. S bizony ugyanez a helyzet esküvőkkor, elsőáldozáskor is. Előfordul, hogy többen hozzák külföldről a gyermekeket, mint ahányan itthon vannak, teszi hozzá a plébános.

A faluban egyébként székely magyarokon kívül éltek németek és paltyének (bolgár nép) is. Ez látszik a szépen berendezett faluházban is.

Szatmári Mihály, az egyháztanács elnöke szerint a székelyek tűzből, vérből származó nép. Azért mondják ezt, mert a Madéfalvi veszedelem után (a székelyek egy csoportja ellen elkövetett tömeggyilkosság 1764-ben, Mária Terézia királynő uralkodása alatt – a szer.megj.) a nép szanaszét menekült, többnyire Moldvába, onnan Bukovinába, s végül aztán kötöttek itt kötöttek ki a mai Székelykeve környékén.

Mégpedig azért, mert az 1880-as években az Al-Dunán megindultak a munkálatok, mert le akarták csapolni az árterületeket. 1000 munkást vártak, de a székelyek háromezren érkeztek Bukovinából. Ekkor alakult három település Dél-Bánátban: Székelykeve, Sándoregyháza és Hertelendyfalva.

1883-ban több mint 600 család érkezett, akik akkor Gyurgyován telepedtek le (Fotó: Tómó Margaréta)

„1883-ban több mint 600 család érkezett, akik akkor Gyurgyován laktak – így nevezték el a Duna melletti területet, ahová letelepedtek. Egyik tavasszal áttört a Duna gátja és elárasztotta a falut.

Akkor kérvényezték a császárságtól, hogy engedjék meg, hogy felköltözzenek az első löszteraszra. Erre 1886-ban került sor, vagyis az idén ünnepeljük Székelykeve fennállásának 160-ik évfordulóját”, ismertette Székelykeve múltját Szatmári, miközben körbejárjuk a helyi tájházat, ami autentikusan van berendezve.

„Megvettem a gépeket, mégis elmentek a gyerekek”

A helyi piacon nagy a zsongás szombaton a reggeli órákban. Az árusok egy része is idős, de a vásárlók kilencven százaléka nyugdíjas. Panaszkodnak is a termelők, hogy kicsi a vásárlóerő, gyenge a piac. Erős László helyi paprikatermelő is azzal kezdi: Kiürült a falunk, talán maguk is látják…

„Megvettem a vetőgépet, szárítógépet is, hogy majd a gyerekek folytatják, könnyebb legyen nekik a paprikatermesztés. Erre elmentek. Németországban vannak. Mi meg évről évre kicsibbet és kicsibbet vetünk, még szerencse, hogy vannak ezek a lányok (idősebb helyi nőkre céloz – a szer.megj.), akik még el tudnak jönni segíteni szedni, meg kapálni. Mert mi nem fújjuk (permeteznek – a szer.megj.), hogy egészséges legyen a paprika. Ezért kapálni kell. Hát ez van…“

Nagy Károly krémmézeit az Instagramon keresztül is lehet rendelni (Fotó: Tómó Margaréta)

Vannak azért fiatalok is a faluban, például Nagy Károly méztermelő, aki a környező településekre személyesen jár piacozni, de különleges mézkeverékeit és krémmézeit az Instagramon keresztül is lehet rendelni.

Ő már az új generáció, és az ország bármely részére elpostázza az áruit. Azt mondja, családja hobbija volt a méhészkedés, de ő nagyon megszerette, s ma már évi 4-6 tonnát állítanak elő, de kizárólag olyan területekről – a Duna mellől és a Delibláti-homokpusztáról, ahol nincs vegyszer, vagyis a méhek is biztonságban vannak és a méz is első osztályú lesz.

A településnek van falugazdásza is, most Ifj. Csóti Imre tölti be ezt a szerepet, de ő a Vajdasági Magyar Szövetség helyi elnöke is. Azt mondja, a népszámlálás szerint 2500-an vannak a faluban, de ők is tudják, hogy nem él itt mindenki.

Megfogyatkoztak ugyan, de ő továbbra is úgy érzi, van itt egy életerős közösség. Tény, hogy a kettős állampolgárság, a magyar útlevél nagyon megkönnyítette a vajdasági, így a székelykevei magyaroknak is a nyugatra távozást.

Az iskolában csak ötven magyar diák van (Fotó: Tómó Margaréta)

„Sajnos csak 50 diák van az iskolában összesen, megboldogult Pásztor István azt ígérte, hogy amíg itt egyetlen egy magyar gyermek lesz, lesz magyar oktatás. A Szülőföldön Magyarul támogatás nagyon sokat jelent az itteni diákoknak is.”

A falugazdásznak nagy szerepe van a faluban. A sok idős személynek segítenek papírmunkát, hivatalos ügyeket intézni, hogy ne kelljen hat kilométert utazni Keveváráig.

Aktív szervezetek, sok turista

A településen egyébként csaknem egy tucat civil szervezet aktív: többek között a Szalmaszál, amit most Vámos Elizabetta vezet és tele van tervekkel, az idősebbek a Varrócskában kézműveskednek, a székely varrottast próbálják életben tartani, csak panaszkodnak, hogy nincs utánpótlás, aki szívesen jönne varrni velük. A fiatalok a asztalitenisz klubba járnak és szép eredményeket érnek el.

Székelykeve egyébként tagja a Határtalanul programnak, volt év, hogy 100 autóbusznyi turista és diák érkezett a faluba. Aztán a kovid mindent tönkretett, de végül az idei idénynek bizakodva néznek elébe.

A falusi turizmust Székelykevén Dani Ernő és felesége, Valéria találta ki

Van szálláshely, van program, van látnivaló. S az egész falusi turizmust Székelykevén Dani Ernő és felesége, Valéria találta ki. Vegyesboltjuk volt, s Ernő egyszer csak azt vette észre, hogy Magyarországon tűnnek el a kis családi boltocskák, bejöttek a nagy multik.

„Egy újságcikk olvasása közben jött az ötlet, hogy ha már járnak itt a magyarországi turisták – mert erről szólt a cikk, akkor segítsünk nekik. Leültünk, összeállítottunk programot, kocsiba ültünk, s Szegedtől Budapestig jártuk az irodákat és ajánlgatunk. Nem jött be”, emlékszik vissza Ernő, de végül megfordult minden. Télen megkereste egy iroda, 2003-ban jött egy csoport, következő évben három, s így duplázódott minden évben.

S hogy mit kínál még Székelykeve? Szállást, étkeztetést, este tábortűz, szalonnasütés várja az utazókat. A tájház nyitva áll, a gyereknek az iskolában focibajnokságot szerveznek. Aki több napra érkezik, akkor egynapos kirándulást lehet szervezni Belgrádba, másnap Deliblátó-Versec, majd harmadnap Vaskapu-szoros, Lepenski-vir, Galambóc lehet az úticél.

Nyári tábor is van tervben, könyvbemutatókat szerveznek, de vannak terveik a hazai turizmusra is. Hétvégi programot terveznek kínálni a nagyvárosokból hétvégére kimozduló családoknak: lekvárfőzést, kenyérsütést lehet majd kipróbálni.

Mindene megvan a falunak, ami egy ekkora településnek kell

Ernő azt mondja, annak ellenére, hogy a falunak valamikor 5000 lakosa volt, most alig ezer párszáz, mégis Székelykevének megvan minden, ami egy ekkora településnek kell: kezdve a magyar óvodától és iskolától, templom, ahol magyar a szentmise, tucatnyi egyesület.

„Élő a falu, mindennek ellenére, hogy kevesen vagyunk. Mi itt vagyunk, akik annyira legyökereztünk, hogy nem tudunk elmenni…”

S az ott lévő fiatalokkal, asztaliteniszezés közben is arra a következtetésre jutunk, hogy Székelykeve nyugodt, csendes, s ők épp ezt szeretik benne. Az emberek kedvesek, mindenki köszön mindenkinek. S ma már ez is nagy kincs.

Papp Albert most hetedik osztályos, amikor a faluról kérdezem, zavarba jön, meghatódik.

„Sok barátom van, itt minden tökéletes. Nagyon szeretek itt élni és én megfogadtam: soha nem szeretném ezt a falut itthagyni.”

Mi pedig a második nap végén fáradtan, de tucatnyi új ismerőssel gazdagodva indulunk haza. Miközben hagyjuk el Székelykevét az jár a fejemben, szerencsések azok az emberek, akik nem kényszerültek arra, hogy elhagyják szülőföldjüket. Bízzunk abban, hogy Albertnek és még sok helyi fiatalnak megadatik, hogy nem kell elmennie…