Szerbia
Intenzív osztályra került a szerb belpolitika egyik kulcsszereplőjeIvica Dačićot gépi lélegeztetésre kellett helyezni
Ivica Dačić szerb belügyminisztert súlyos, életveszélyes állapotban kezelik a belgrádi Klinikai Központban. A kétoldali tüdőgyulladás miatt gépi lélegeztetésre szoruló politikus állapota továbbra is kritikus, az orvosok intenzív terápiás ellátás mellett küzdenek az életéért
Ivica Dačić szerb belügyminisztert – aki egyben a Szerbiai Szocialista Párt elnöke is – szerdán súlyos, életveszélyes állapotban vitték be a belgrádi Klinikai Központ tüdőgyógyászati osztályára. A 60 éves politikus súlyos, kétoldali tüdőgyulladást kapott, állapota az elmúlt napokban folyamatosan rosszabbodott.
Önállóan nem tudott lélegezni
Az orvosoknak gépi lélegeztetésre kellett helyezniük, mert önállóan már nem tudott megfelelően levegőt venni. Dačić állapota egy rövid időre ugyan javult, és képes volt önállóan lélegezni, ám ezt követően mégis visszakerült a gépi lélegeztetésre.
Spasoje Popević, a belgrádi pulmonológiai klinika igazgatóhelyettese, aki egyúttal Dačić kezelőorvosa is, kijelentette, hogy a miniszter állapota továbbra is súlyos, sőt kritikus: se nem romlott, se nem javult.
„A kezelőorvosok hatalmas erőfeszítéseket tesznek. Elsősorban a beteg egészségi állapotának javulásáért küzdünk. Jelenleg annyit mondhatok, hogy az állapota nem romlott, de még túl korai lenne bármiről is beszélni” – nyilatkozta Popević a belgrádi klinikai központ előtt várakozó riportereknek.
Hozzátette, hogy a kezelés „a modern intenzív terápiás orvoslás minden elvének megfelelően” folytatódik, és a nyilvánosságot időben tájékoztatják a miniszter állapotáról.
Alig kapott levegőt
Aleksandar Vučić akkor döbbent meg igazán, amikor felkereste a kórházat, és személyesen látta, milyen rossz állapotban van Ivica Dačić: a miniszter alig kapott levegőt, és láthatóan nagyon rosszul érezte magát.
Ivica Dačić azon a megemlékezésen vett részt, amelyet Slobodan Milošević volt szerb diktátor egyik leghűségesebb emberének, Vladislav Jovanović egykori külügyminiszternek, majd jugoszláv ENSZ-nagykövetnek a halála alkalmából tartottak.

A szerb elnök a korházi látogatást követően röviden nyilatkozott (Forrás: Blic)
A kommemorációs ülésen Vučić mondott búcsúbeszédet. A szerb elnök figyelme arra is kiterjedt, hogy a belügyminiszter nagyon rosszul van, és onnan küldte el őt azonnal orvosi vizsgálatra.
Dačić először vonakodott, de végül mégis elment, ami a későbbi orvosi nyilatkozatok szerint életmentő jelentőségű döntésnek bizonyult. Darko Glišić közbeszerzési miniszter szerint ez a gyors döntés szó szerint az utolsó pillanatban történt, és nagy valószínűséggel megelőzött egy sokkal súlyosabb bajt.
Glišić, aki a szerb elnök „operatív embere”, tavaly augusztus elején egy televíziós adásban szintén lett rosszul, miután stroke-ot kapott, a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően azonban felépült, és visszatért a kormányba.
Vučić tegnap este – még kétnapos, hivatalos kazahsztáni útja előtt – bement a tüdőgyógyászati klinikára, hogy meglátogassa Dačićot.
A látogatás után azt mondta, hogy az orvosok szerint az állapota valamelyest javult, de továbbra is nagyon óvatosnak kell lenni, mert semmi sem biztos. A kisebb pozitív jelek azonban reményt adnak a családnak és mindenkinek, aki aggódik érte.
Az elnök az előző éjszaka jelentős részét a kormány több tagjával együtt a kórház előtt töltötte, hangsúlyozva, hogy teljes mértékben bízik az orvosokban.
Milyen betegségekkel küzd Dačić?
A teljes klinikai képet nehezítik azok a krónikus betegségek és társbetegségek, amelyekkel Ivica Dačić már évek óta küzd.
Hosszabb ideje cukorbeteg, tavaly nyíltan beszélt arról, hogy a jelentős politikai nyomás és stressz következtében vércukorszintje néha 20-ra is emelkedik, ami a négyszerese a normál szintnek.
A cukorbetegség mellett három évvel ezelőtt súlyos szívproblémái is voltak: a rendkívül alacsony pulzusszám miatt sürgősségi kivizsgálásra szorult, amely során koszorúér-festéses vizsgálatot (koronarográfiát) végeztek nála.
Kollégák és közéleti szereplők támogatása
Ivica Dačić súlyos állapota sokakat megérintett, és sorra érkeznek a támogatói üzenetek.
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke, volt miniszterelnök azt üzente neki, hogy tartson ki, mert soha nem volt „feladós típus”, és most is mindenki mellette áll.
Milica Đurđević Stamenkovski munkaügyi, veterán- és szociális ügyekért felelős miniszter szintén bátorította, felidézve, hogy Dačićról gyakran mondták, hogy „elpusztíthatatlan”.
A boszniai Szerb Köztársaság vezetője, Milorad Dodik pedig azt hangsúlyozta, hogy gondolatban vele van, és gyors felépülést kíván neki. Egyébként tavaly Dodik is kórházi ápolásra szorult.
