Connect with us

Szerbia

Szerbia nagy győzelemnek tekinti az OFAC-engedély meghosszabbítását
A szerb energetikai miniszter azzal dicsekedett, hogy nem tettek eleget a magyar partner minden kérésének

Az Egyesült Államok február 20-ig meghosszabbította a szerbiai NIS működési engedélyét, amit Belgrád óriási diplomáciai győzelemként ünnepel. A szerb vezetés szerint az amerikai döntés megerősíti az ország energetikai stabilitását, miközben a háttérben továbbra is kemény alkudozás folyik az orosz és magyar partnerekkel. A kormány győzelmi retorikája jól illeszkedik a belpolitikai kommunikációs sémákba, de a stratégiai kérdések továbbra is nyitva vannak

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Szerbia nem teljesen egyformán kezeli Magyarországot és Kínát vagy Oroszországot, most például növelnék a bányászati illetéket a kőolajra, ami eddig nem jutott eszükbe. Ez az igazi győzelem
Most is kiderült, hogy Szerbia nem teljesen egyformán kezeli Magyarországot, valamint Kínát és Oroszországot, és az is világossá vált, hogy továbbra sem mondott le az ADNOC bevonásáról a NIS-be, hála Vučić elnöknek
Cikk meghallgatása

Az amerikai pénzügyminisztérium Idegen Vagyont Ellenőrző Hivatala (OFAC) február 20-ig hosszabbította meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, amit a belgrádi vezetés saját sikerének könyvelt el.

Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter úgy nyilatkozott, hogy az amerikai OFAC által 2026. február 20-ig meghosszabbított működési engedély „nagy győzelem az állam számára”, mert ezzel további időt nyertek arra, hogy folytassák a Gazpromnyefty és a MOL közötti tárgyalásokat, hogy fenntartható megoldás szülessen.



Államközpontú populista retorika

Đedović hangsúlyozta, hogy az OFAC döntése azt is mutatja, hogy az állam sikerrel járt abban, amiért az elmúlt hónapokban küzdött.

„Ez a polgáraink győzelme is, mert bíztak az államban, bíztak abban, hogy nem lesz gond az üzemanyaggal, nem lesz kannázás. Egy pillanatig sem kezdtek el tartalékokat felhalmozni, nem volt hiány. Kaptunk majdnem egy hónap haladékot, hogy a NIS folytathassa működését, továbbra is tudjon szállítani az Adria-vezeték (Jadranski naftovod, Janaf) révén, és hogy a nyersolaj továbbra is eljusson Szerbiába” – mondta a miniszter a Pink televíziónak nyilatkozva.

Az energikus energetikai miniszter a Pink televízió stúdiójában

Az energikus energetikai miniszter a Pink televízió stúdiójában (Forrás: Screenshot, Pink televízió)

Emlékeztetett, hogy majdnem 100 napig nem érkezett nyersolaj, de ezalatt sikerült megőrizni a piacot, és nem alakult ki hiány. Hozzátette, hogy a szállítás újraindítása óta körülbelül 130 ezer tonna nyersolajat szállítottak Pancsovára, a finomító működik, és az első dízel és egyéb olajszármazékok február 27-én kerülnek majd piacra.

A miniszter szerint a NIS folytatja a nyersolaj szállítását, körülbelül 160 ezer tonnát már beterveztek, az ezzel kapcsolatos ajánlatok már megérkeztek a héten.

„Az államnak is lehetősége lesz újratölteni azt a 86 ezer tonna nyersolajat, amelyet a stratégiai tartalékból használt fel, hogy átvészelje ezt a nehéz helyzetet” – közölte Đedović Handanović.

A győzelem Vučić érdeme

Hozzátette, hogy ezzel további idő áll rendelkezésre, hogy folytassák a Gaspromnyefty és a MOL közötti tárgyalásokat, és fenntartható megoldásra jussanak. Hozzátette, hogy van még munka bőven, főleg ami a MOL és a Gazpromnyefty közötti tárgyalásokat illeti, persze beleértve a szerb államot is.

A szerb tárcavezető jelezte, hogy kormányszinten tárgyalnak Magyarországgal is az elkövetkező időszakban, és arra számítanak, hogy március 24-ig létrejön az államközi szerződés, szerinte ugyanis a legfontosabb, hogy a pancsovai finomító folytassa a munkát, mert ez fontos a szerb gazdaság számára, és a bruttó hazai össztermék (GDP) szempontjából is.

A „kritikus öt százalékkal” kapcsolatban Đedović Handanović megjegyezte, hogy Szerbia megpróbálta megerősíteni a pozícióját annak érdekében, hogy megszerezze ezt a pakettet, amit – ez most már hivatalos álláspont – nem félnek használni, ha szükség lesz rá.

„Mégiscsak egy fenntartható megoldás felé tartunk; a NIS számunkra kulcsfontosságú vállalat. A tárgyalások során sikerült javítanunk Szerbia jövőbeni pozícióját” – tette hozzá, kiemelve, hogy a megszerzett kontrollpakett lehetővé tenné a részvényesi közgyűlésen, hogy bizonyos döntéseket blokkoljanak, vagyis megakadályozzanak. A másik cél természetesen az, hogy a nagyobb tulajdoni hányad alapján nagyobb profithoz jussanak.

Đedović Handanović itt emlékeztetett arra, hogy a NIS egy kivételes perspektívákkal rendelkező vállalat, ezért szeretnének más partnerekkel is tárgyalni, amivel kapcsolatban az Egyesült Arab Emírségeket húzta elő ütőkártyaként, miután az ADNOC nevet viselő nagy olajcégtől pozitív válasz érkezett.

Szerbiában bevett gyakorlat, hogy a miniszterek minden televíziós megjelenés alkalmával előveszik a polírpasztát, hogy fényesítsék Aleksandar Vučić szerb elnököt tetőtől talpig, majd visszafelé is, talptól tetőig. A szerb energetikai miniszter ennek szellemében megjegyezte, hogy az ADNOC bevonása Vučić elnöknek köszönhető, aki kiépítette és megerősítette ezt a kapcsolatot.

Dubravka Đedović azt is jelezte, hogy hamarosan ő is találkozik Szultán Ahmed Al‑Dzsáberrel, az Egyesült Arab Emírségek ipari és fejlett technológiai miniszterével, a Masdar vállalat elnökével, aki az ADNOC igazgató bizottságának az elnöke, „Szerbiának ugyanis fontos, hogy ilyen partnerek legyenek a hazai cégekben”.

Nem teljesítették a magyar partner minden kérését

Dubravka Đedović Handanović elmondta, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalatról szóló tárgyalások nehezek voltak, de Szerbia semmiről sem mondott le.

"Az ADNOC-nál büszkék vagyunk arra, hogy egységben állunk ki, megerősítve elkötelezettségünket az iránt, hogy egy csapatként dolgozzunk együtt erőforrásaink és vagyontárgyaink védelme, az üzletmenet folyamatosságának biztosítása, valamint nemzetünk fejlődésének és jólétének támogatása érdekében" - írta 
Szultán Ahmed Al‑Dzsáber, az ADNOC vezérigazgatója és ügyvezető igazgatója, akivel Vučić elnök nemrég tárgyalt

„Az ADNOC-nál büszkék vagyunk arra, hogy egységben állunk ki, megerősítve elkötelezettségünket az iránt, hogy egy csapatként dolgozzunk együtt erőforrásaink és vagyontárgyaink védelme, az üzletmenet folyamatosságának biztosítása, valamint nemzetünk fejlődésének és jólétének támogatása érdekében” – írta Szultán Ahmed Al‑Dzsáber, az ADNOC vezérigazgatója és ügyvezető igazgatója, akivel Vučić elnök nemrég tárgyalt (Forrás: X platform, ADNOC Group)

A szerb miniszter hangsúlyozta, hogy nem feltétlenül tettek eleget minden olyan kérésnek, amelyet – mint fogalmazott – a magyar partnerek támasztottak Szerbiával szemben.

A szerbiai bányászati és energetikai miniszter jelezte, hogy a belgrádi kormány nem mond le a bányászati illeték emeléséről, főként a kőolaj-kitermelés terén.

Ez azért is figyelemre méltó, mert az elmúlt tizenöt–húsz évben az orosz és a kínai befektetők esetében még csak fel sem vetődött ez a kérdés.

A szerbiai bányászati illeték jelenleg a bevétel 3–7 százaléka között mozog, a kitermelt ásványi nyersanyag típusától függően. Ez a sáv évek óta változatlan, és nemzetközi összevetésben is alacsonynak számít.

Az interjú végén Dubravka Đedović Handanović azt viszont külön kiemelte, hogy továbbra sem akarnak ártani Oroszországnak, amely több mint harminc éve mégiscsak a legfontosabb partner a szerb energiaszektor számára függetlenül a nehéz időszakoktól, és a NIS megerősödése is az oroszoknak köszönhető.

A szerb kormány a NIS körüli helyzetet állami sikertörténetként igyekszik tálalni, miközben a háttérben továbbra is kemény geopolitikai és gazdasági alkuk zajlanak. Az OFAC-engedély meghosszabbítása valóban időt ad, de nem oldja meg a stratégiai kérdéseket.

Az államközpontú retorika, amely minden sikert Aleksandar Vučić nevéhez köt, belpolitikai célokat is szolgál, különösen a választások lebegtetésével párhuzamosan. A magyar partner követeléseinek részleges elutasítása pedig inkább mutatja a tárgyalási feszültségeket, mintsem az egyöntetű siker lehetőségét. Már most látszik, hogy nem feltétlenül lesz ez diadalmenet.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap