Csehország
Szerbia a NATO árnyékában: Michal Strnad balkáni terveiHogyan lett Szerbia a cseh hadiipar egyik bástyája?
Michal Strnad, a fiatal cseh fegyvermágnás cégbirodalma látványos ütemben terjeszkedik: a CSG nevű hadiipari holding ma már Szerbiában is meghatározó szereplő. Lőszergyártás, drónfejlesztés, balkáni ipari infrastruktúra – a háttérben stratégiai, geopolitikai és üzleti érdekek szövevénye rajzolódik ki
Michal Strnad cseh „fegyvermágnás” cége folyamatosan terjeszkedik, vállalatokat vásárol, és különösen az ukrajnai háború kitörése óta virágzik. Jelen van az Egyesült Államokban, Németországban, Ukrajnában és – minő meglepő – Szerbiában is.
„A cseh üzletember tömegesen szállít lőszert Ukrajnának, és hamarosan drónokat is” – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), amely szerint a szerbiai üzemek fontos szerepet játszanak a fiatal cseh fegyvergyártó, Michal Strnad birodalmában.
„Mindössze másfél éve költöztek a Cseh–szlovák Csoport (CSG) részlegei az új prágai központba” – írja a FAZ. „A vörös téglából és üvegből épült nyolcemeletes, téglalap alakú épület, amelynek homlokzatán szigorú rendben tizenkét ablak sorakozik egymás felett, máris kezd szűkösnek bizonyulni. Olyan gyorsan növekszik a 33 éves Michal Strnad birodalma, aki Csehország egyik leggazdagabb embere.”
A CSG novemberben megvásárolta a belgrádi MUST Solutions cég 51%-át, amely repülőgépmotorokat gyárt. A tervek szerint a vállalat a hadiipar számára fog dolgozni, és Szerbiában drónfejlesztési központot is létrehoznak. A CSG egyúttal a kruševaci „14. október” lőszergyár tulajdonosa is.
A cseh hadipari holding balkáni terjeszkedése nem véletlenül kezdődött Szerbiában. A cégcsoport ugyanis úgy látta, hogy a belgrádi MUST Solutions és a hozzá kapcsolódó 14. Oktobar ipari infrastruktúra olyan technológiai és munkaerő‑bázist kínál, amelyre érdemes hosszú távú stratégiát építeni.

A pilóta nélküli légi járműveket egyre gyakrabban alkalmazzák a hadiiparban, fontosságukat nap mint nap növekszik az ukrajnai háborúban (Forrás: Blic)
A CSG vezetése azt hangsúlyozta, hogy a szerbiai üzemek révén a cégcsoport nemcsak új gyártókapacitásokhoz jut, hanem olyan fejlesztési területekhez is, amelyek a jövő haditechnikai rendszereiben kulcsszerepet játszanak.
A vállalatcsoport környezetében úgy fogalmaztak, hogy a MUST Solutions felvásárlása azért volt különösen fontos, mert a cég drónhajtóművekre és speciális repüléstechnikai komponensekre szakosodott, amelyek iránt a nemzetközi piacon az elmúlt években drámaian megnövekedett kereslet mutatkozott.
A CSG vezetői azt is jelezték, hogy a szerbiai 14. Oktobar ipari zóna – amely a jugoszláv nehézipar egyik történelmi központja volt – ideális terepet biztosít a modernizációra és a gyártási kapacitások gyors bővítésére.
A MUST Solutions felvásárlása jól illeszkedik a CSG stratégiájába: a cégcsoport az elmúlt években agresszív akvizíciós politikával vált Európa egyik legfontosabb védelmi ipari szereplőjévé. A holding tulajdonosa, Michal Strnad, a harmincas éveinek elején járó cseh üzletember mára a kontinens egyik legbefolyásosabb fegyveripari szereplőjévé nőtte ki magát.
Fellendülés az orosz agresszió után
A Frankfurter Allgemeine Zeitung ismerteti a különösen fontos cseh hadiipari személyiség karrierjét, aki fiatalon vette át az üzletet apjától. Az apa főként régi szovjet katonai felszereléseket vásárolt, majd modernizálta és újraértékesítette őket, míg a fiatalabb Strnad sokkal magasabb szintre emelte az üzletet.
„Közép-Európa legnagyobb fegyverkovácsa különösen az orosz támadás után virágzott fel – karbantartotta a régi orosz tankokat, tarackokat, páncélozott járműveket és lőszert szállított” – írja a lap.
A robbanóanyagokat és lőszereket a vállalat szlovákiai, spanyolországi, görögországi és szerbiai üzemeiben gyártják. Az Egyesült Államokban pedig új gyártósorok vannak előkészületben.
Strnadról még azt is megemlíti a cikk, hogy részesedése van a prágai, a Károly-híd melletti Four Seasons luxushotelben, a plzeni Viktoria futballklub tulajdonosa, finanszírozza a cseh olimpiai csapatot, és jótékonysági szervezetei is vannak. Vagyonát több mint tízmilliárd euróra becsülik.
A fiatal cseh fegyvermágnás
A német sajtó, különösen a FAZ, elképesztően kedvező fényben mutatja be a a fiatal cseh fegyvergyártót, és ez már-már tankönyvi példája annak, hogyan lesz egy regionális ipari szereplőből „európai stratégiai hős” a médiában.
A német sajtó ritkán ennyire lelkes, de a cseh fegyvermágnás esetében a gazdasági és politikai érdekek egy irányba mutatnak.

Oroszország azt állítja, hogy Szerbia továbbra is exportál fegyvereket Ukrajnába (Forrás: Vreme)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) több alkalommal is foglalkozott „hősünk” felemelkedésével, és külön kiemelte, hogy a szerbiai gyártókapacitások fontos láncszemet alkotnak a CSG globális rendszerében.
A német lap szerint a cégcsoport szerbiai üzemei – köztük a MUST Solutions – jelentős szerepet játszanak az Ukrajnának szánt lőszer és haditechnikai eszközök előállításában, amitől az oroszok nyilván zabosak.
A FAZ narratívája egyértelmű: Strnad a „fiatal, csendes fegyvermágnás”, aki a közép-európai ipari hagyományokra építve Európa egyik legfontosabb hadiipari beszállítójává vált. A német sajtó gyakran mutatja be úgy, mint aki a kontinens lőszerhiányának egyik megoldója, különösen a Bundeswehr és a NATO-szövetségesek esetében.
A német hadsereg évek óta súlyos lőszerhiánnyal küzd. A 140 éves olasz Fiocchi áprilisi teljes felvásárlása és az amerikai Vista/Kinetic Group tavalyi megszerzése után a CSG különösen óriási kapacitásokkal rendelkezik, és gyorsan tud szállítani. Ez a német stratégiai érdekekkel tökéletesen egybeesik.
A FAZ szerint az idei év első három negyedévében a cseh vállalat csaknem megduplázta árbevételét, elérve a 4,5 milliárd eurót.
Felfedezi az eget
„Strnad, aki nős és két gyermek apja, a világ legnagyobb kiskaliberű lőszergyártója (a nyugati oldalon), valamint az egyik vezető tüzérségi gyártó. Az EU Ukrajnának szánt lőszerkezdeményezése aligha lett volna ilyen sikeres az ő közreműködése nélkül” – írja a lap.
A FAZ és más német lapok azért zengenek ódákat róla, mert Strnad tevékenysége összhangban van a német és európai stratégiai érdekekkel: stabil lőszerellátás, gyors kapacitásbővítés, és egy megbízható közép-európai partner.
A CSG páncélozott járműveket, tarackokat, radarokat is gyárt, most pedig egyre inkább „felfedezi az eget”. A FAZ éppen az Avianer nevű leányvállalatról is ír, amelynek belgrádi részlege is működik.
Pavel Čechal, az Avianer részlegének vezetője a FAZ-nek úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háborús hétköznapok „a drónokra épülő rendszerek gyorsan növekvő, hatalmas potenciált” jelentenek.
Az AviaNera (vagy Avianer) egy viszonylag újonnan létrehozott cég a cseh Czechoslovak Group (CSG) védelmi ipari holdingon belül, amely a pilóta nélküli légi rendszerek (UAS / drónok) fejlesztésére és gyártására fókuszál.
A lap szerint a CSG már rendelkezik repülésirányító elektronikával és rakétákkal, a motorok területét pedig a belgrádi vásárlással kezdték meghódítani.
Čechal nem tart a kereslet visszaesésétől, ha netalán (valami csoda folytán) fegyverszünet következne be Ukrajnában, egyszer csak bekövetkezik, szerinte a drónok akkor is fontosak maradnak, és még inkább egyre fontosabbá válnak a katonai és civil szektorban egyaránt.
A CSG környezetében azt hangsúlyozták, hogy a Balkánon való jelenlét nem csak gyártási kérdés, hanem geopolitikai pozícióépítés is. A vállalat vezetői úgy látták, hogy Szerbia ipari hagyományai, képzett munkaereje és kedvező beruházási környezete lehetővé teszi, hogy a CSG olyan technológiai fejlesztéseket valósítson meg, amelyek más európai országokban jóval költségesebbek lennének.
Michal Strnad és a CSG balkáni terjeszkedése szervesen illeszkedik abba a stratégiába, amely a cégcsoportot Európa egyik legfontosabb hadiipari szereplőjévé tette. A német sajtó – különösen a FAZ – pedig azért mutatja be rendkívül pozitív fényben, mert a CSG tevékenysége egybeesik a német és európai biztonságpolitikai érdekekkel.
Egy történet a 14. Oktobar udvaráról
A szerb sajtóban felidézték, hogy amikor a CSG szakemberei először jártak a 14. Oktobar területén, a régi jugoszláv gyáróriás udvarán még ott álltak a rozsdás, félig szétszerelt gépek. A helyiek azt mesélték, hogy a látogatók „csendben jártak végig a csarnokokon”, és közben arról beszéltek, hogy a régi ipari infrastruktúra „meglepően jó alapot adhat” a modern gyártásnak.
A CSG egyik mérnöke állítólag azt mondta: „Itt nem nulláról kell kezdeni. Itt csak fel kell ébreszteni valamit, ami már egyszer működött.”
Ez a mondat jól összefoglalja a CSG balkáni stratégiáját: nem új gyárakat építenek, hanem régi ipari központokat élesztenek újjá, és ezekre telepítik a modern hadiipari technológiát.
