Balázs Ati hetven éves

Ha fogott is rajta valamit a kor, a huncutkás, balázsatis pillantás olyan, mint régen

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Attilával szinte egy életen át ismerjük egymást, még az újvidéki Moša Pijade gimnáziumból. Mikor a minap Szilveszterünk rám tört azzal a gondolattal, hogy esetleg fel kelleni köszönteni bajtársunkat hetvenedik születésnapjára, bevallom kissé vonakodtam. Míg mielőtt bárki valami csúnyát gondolna, a hezitálás lényege az volt, hogy ismerem is, meg nem is az embert. Ezen nem változtat a tény, hogy mindig jóban voltunk, ha egymásba futottunk szívesen beszélgettünk, viszont a bibi abban van, hogy ez nem fordult elő nagyon sűrűn.

Mert lényegében parallel világokban éltünk. Amíg ő irodalommal, folyóirattal foglalatoskodott, én a rock bűvöletében éltem, később ő rádiós, én meg napilapos lettem. Főként kocsmában találkoztunk, a boldog emlékezetű Dominó kisvendéglőben, ahol nagy, vidám asztaltársaságunk végezte a hétvégi zaufolást. Ebből az időszakból származik az általa mesélt történet, ami valami miatt megragadt az emlékezetemben.

– Az ital neve „Fogd meg a falat” volt -, mesélte Attila csillogó szemmel az újvidéki éjszakában. A sztori veleje – amely angliai kalandozásai emlékét hordozta -, abban volt, hogy valamilyen angol kisvárosban betévedt a pubba és az itallapon rácsodálkozott a megnevezett italkeverékre. Mondta is, hogy mi volt benne, de erre már nem emlékszem. A poén az volt, hogy a micsoda elfogyasztása után, tényleg csak úgy tudott hazamenni, hogy útközben a falra támaszkodott.

Fiatalság, bolondság. A nyolcvanas évek végén párhuzamos életeink elrohantak a végtelenbe, ki-ki megkapta a viszontagságok őt illető részét, én Zágrábba, Ati Budapestre került. A Wikipédia szerint 1991 és 1994 között dolgoztunk együtt a Pesti Hírlap külpolitikai rovatán. Havonta egyszer jártam fel Pestre, s megint csak holmi csapszékekben barátkoztunk, többek között a Czvitkó fivérek által üzemeltetett Marximban, a Kis Rókus utcában.

Ez a közös intermezzo után, útjaink ismét szétváltak. Ati a rádióhoz (Magyar Rádió) került én meg Zágrábban csináltam mindenfélét, jobbára az életben maradást célozva meg. Találkoztunk egyszer-kétszer, amikor Ex-Symposium ügyben látogattak a horvát fővárosba.

Hogy, hogy nem, elrohant tizen-húsz év, időközben még az akkor zágrábi kultúrattasé Jósvai Lilivel – mindenki tudja, hogy Lídiának hívják, de a barátai azt is, mennyire utálja ezt a nevet – emlegettük Attilát, aki a Jósvaival volt kolléga a rádiónál, de ennyi. Lili időközben felszívódott valahol a galaxisban, Attiláról meg szinte semmit sem hallottam, megszakadt az adás, a budapesti vajdasági kolónia ügyeiről Dezső Tóni adott hírt hébe-hóba.

Aztán pár éve ismét megjelent életemben Izráel elveszett törzse, a magyar ugaron kóborló bácskai mini-zsidók, akik még otthon sem vannak otthon, és megkezdődött gyümölcsöző kapcsolatom a BALK-kal. Itt találkoztunk ismét Attilával, aki Balkanac művésznév alatt hirdeti dacosan, hogy szeret írni.

Miután mindig is jóban voltunk, foghíjas levelezésbe kezdtünk. Néhányszor úgy volt, hogy útbaejt Cérnán, útban a tenger felé, de ez valahogy nem jött össze. Ami nagy kár, mert kedvelem ezt a Nyuszikát, a Féderes Manót, a telepi dzsereket. Ifjú koromban afro-frizuráját csodáltam, ma inkább a szemét, a tekintetét. Okos, vizsgálódó szemek ezek, mögöttük a most már nagy élettapasztalattal megfejelt értelem. Ha egyébütt fogott is rajta valamit a kor, a huncutkás, balázsatis pillantás olyan, mint régen. Meg az esze is vág, amit a BALK olvasótábora rendszeresen megtapasztalhat.

Nem kérdeztem, de nyilván nála is az van, hogy fáj ez-az, meg lerobbani készül belül valami, de amíg működik az ember agya – és az ünepeltté bizonyítottan működik – nincs különösebb baj.

Annak reményében zárom suta soraimat, hogy a közeljövőben mégis sor kerül a személyes találkozóra is, de addig is Isten éltesse barátunkat Balázs Attilát, aki most hetven éves.

Balázs Attila művei

• Cuniculus (regény, 1979)
• Világ, én ma felébredtem! Kronológikus fűzér; Forum, Újvidék, 1982 (Symposion könyvek)
• Szerelem, szerelem (kisregény, 1985)
• Szemelvények a Féderes Manó emlékirataiból (regény, 1986)
• Ki tette a macskát a postaládába? (prózák, 1989)
• Én már nem utazom Argentínába (elbeszélések, 1995)
• Király Album (történetek könyve, 1998)
• Ki tanyája ez a világ (népregény, 2000)
• A meztelen folyó (folyópróza, 2003)
• Vágyak gyűjteménye (próza, 2005)
• Világsarok non-stop (esszé, publicisztika, 2006)
• Kinek Észak, kinek Dél (regény, 2008)
• Kinek Észak, kinek Dél vagy A világ kicsiben; 2. jav. kiad.; Palatinus, Bp., 2010
• Világsarok +; zEtna, Zenta, 2011 (Vulkáni Helikon)
• Pokol mélyén rózsakert avagy Az ezredes úr golyóstolla; Palatinus, Bp., 2013
• Szép kis történetek. Elbeszélések; zEtna, Zenta, 2014 (Vulkáni Helikon)
• Szökés a bolhacirkuszból; zEtna, Zenta, 2018
• Magyarfauszt; Forum, Újvidék, 2019
• A déli végekről – regényes irodalomtörténet (Kortárs Bp.- Forum Újvidék, 2024)

Díjai

• Sinkó Ervin-díj (1980)
• Forum-regénydíj (1985)
• Magyar Rádió nívódíjak (1986, 1987, 1991, 1995, 2003)
• Év Könyve-díj (1999)
• Rotary irodalmi elismerés (2009)
• NKA alkotói ösztöndíj (2012)
• Szirmai Károly-díj (2019)
• Herceg János-díj (2020)