Vučić széleskörű tisztogatásba kezd, az SZVR-nek hálálkodott

A szerb elnök Japánból is megfenyegetett mindenkit, aki szembeszállt vele: markáns hangvételű nyilatkozatában egyszerre reagált az orosz hírszerzői jelentésekre és a belpolitikai vádakra, egyúttal pedig átfogó intézményi átalakításokat vetített előre, amit hétköznapi nyelven tisztogatásnak szokás nevezni. A szerb államfő tokiói látogatása alkalmával világossá tette: szerinte Szerbia külső és belső fenyegetések kereszttüzében áll, de az állam kész a válaszadásra – katonai, politikai és strukturális szinten egyaránt.

Orosz figyelmeztetés: „Majdan” Szerbiában?

Vučić köszönetet mondott az orosz Külső Hírszerző Szolgálatnak (SZVR), amely szeptember 15-i közleményében azzal vádolta meg az Európai Uniót és egyes tagállamait, hogy „színes forradalmat” készítenek elő Szerbiában, ahol az úgynevezett „szerb Majdan” beindítását november 1-re, vagyis az újvidéki tragédia évfordulójára tervezik.

A szerb elnök jelezte, hogy a szerb szolgálatok „további kapcsolatfelvételt” kezdeményeznek az SZVR-rel a részletek tisztázása érdekében, az persze szerb kormányzati szinten fel sem merült, hogy az orosz hírszerzés nyilatkozatát belügyekbe való beavatkozásnak tekintsék.

Kapcsolódó cikk

SZVR: November 1-én lesz a szerb Majdan, Brüsszel bevetésre készül

Vučić inkább azt hangsúlyozta, hogy hazája az orosz Külső Hírszerző Szolgálat minden közleményét komolyan veszi – még akkor is, ha azokban bírálat is megfogalmazódik –, és ezek alapján gyakran intézkedések is születnek.

Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat az utóbbi időben Szerbia tekintetében többször is a nyilvánosság elé lépett, korábban azzal vádolta meg a belgrádi vezetést, hogy (közvetve) fegyvereket szállít Ukrajnának, most viszont azt állította, hogy az Európai Unió egy Brüsszelhez lojális vezetést szeretne hatalomra juttatni Szerbiában, amit a fiatal generáció befolyásolása révén akar elérni a médián és a civil szervezeteken keresztül.

Vučić határozott meggyőződése szerint a „színes forradalom” szervezői nem fognak visszavonulni, szerinte túl nagy összegeket invesztáltak az ország destabilizálásába ahhoz, hogy feladják céljaikat. Úgy vélte, ezért elkerülhetetlen, hogy „egy végső kísérlet” történjen a hatalom erőszakos átvételére.

A szerb államfő ezzel összefüggésben arra utalt, hogy a szerb állam már régóta felkészült az ilyen forgatókönyvekre, bár tavaly decemberben, januárban és februárban még nem álltak teljesen készen, február 15-e óta azonban – állítása szerint – jelentős készültségi szintet értek el.

Üzent az ellenzéknek

Borko Stefanović, az ellenzéki Szabadság és Igazságosság Pártjának (SSP) alelnöke Szerbia belügyeibe történő nyílt beavatkozásnak minősítette az SZVR nyilatkozatát.

Ezzel szemben a szerb köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy azok az idők, amikor külső vagy belső erők veszélyeztethették Szerbia stabilitását, már lejártak. Kritikával illette az ellenzék azon részét is, amely – állítása szerint – nem hajlandó figyelni azokra, akik „sikeresebbek nála”.

Arra biztatta őket, hogy próbálják meg a jövőben jobban pozicionálni magukat, készítsenek valódi programokat és terveket, mert szerinte a közelgő választásokon biztos vereség vár rájuk. Mindazonáltal sok sikert kívánt nekik a jövőre nézve – különösen, mint mondta, a négy-öt-hat év múlva esedékes következő választásokra.

Azt sugallta, hogy az ellenzék tagjai mind egyetlen közös projekt részesei, ami a szerb állam megingatására irányul, még ha a nyilvánosság előtt ezt tagadják is.

Erődemonstráció – nem csak szavakkal

A tokiói nyilatkozat másik hangsúlyos eleme a szeptember 20-ára bejelentett belgrádi katonai parádé volt. Vučić közölte, hogy nem kíván beszédet mondani az eseményen, mert „a tettek beszélnek helyette”.

Úgy fogalmazott, hogy a parádén a polgárok tízszer erősebb szerb hadsereget látnak majd, mint amilyen korábban volt – különösen Zdravko Ponoš idejében, aki 2006 és 2008 között volt a szerb fegyveres erők vezérkari főnöke. Ponoš most az ellenzéki Srbija Centar (SRCE) párt vezetője, ezért a szerb elnök gyakran megalázza őt a médián keresztül.

Stilizált szerbiai népviselet, és kék-fehér-piros lufik az osakai EXPO-n, ennyit a lebutított nemzeti szimbólumokról (Forrás: szerb elnöki Instagram)

Vučić Japánban is bemutatott egy kisebbfajta politikai melldöngetést, azt hangsúlyozva, hogy mindez az elmúlt 13–14 év gazdasági és infrastrukturális fejlődésének az eredménye, és csak egy erős gazdasági alapokra épülő Szerbia volt képes ilyen mértékű katonai modernizációra.

A katonai erő demonstrálását nemcsak belső politikai üzenetként, hanem külső elrettentésként is lehet értelmezni – különösen, ha annak fényében tekintünk a szerb elnök szavaira, miszerint a szerb biztonsági szolgálatok „továbbra is felveszik a kapcsolatot” az SZVR-rel a most közzétett állításokkal kapcsolatban.

Szerb és orosz részről ez már nem az első „majdanozás”: a 2023. december 17-i elcsalt szerbiai választások környékén Alekszandr Bocan-Harcsenko orosz nagykövet beszélt hasonló „nyugati összeesküvésről”, hogy csökkentse a belgrádi hatóságokra nehezedő nyomást az akkori polgári elégedetlenségek miatt.

A kormányközeli Kurir akkor azzal az állításával mélyítette az árkot, hogy Dragan Đilas ellenzéki vezető már a december 17-i választások előtt rendelkezett egy tervvel, hogy miként idézzen elő káoszt, és külföldi diplomatáknak állítólag arról beszélt, hogy ezer nagyon dühös fegyverese van. Ezt a cikket aztán a kormányzati szekértábor összes médiája erőteljesen kultiválta, természetesen buzgó „majdanozás” közepette.

Ez a téma általában akkor merül fel, amikor a szerb vezetés orosz segítséget kér, mert egyre kevésbé tud megküzdeni az ellene irányuló népharaggal. Mostani kommentárok szerint a szeptember 20-i hadgyakorlat jó ürügy arra, hogy a szerb elnök bújtatott módon kivezényelje a hadsereget az utcákra, ami már meg is történt.

Tisztogatás a „mély állam” felszámolásának jegyében

Vučić tokiói nyilatkozatában előrevetítette, hogy jelentős személyi és strukturális változások várhatók az állami intézményekben – különösen a rendőrségnél és más kulcspozíciókban.

Szerinte az ellenzék a változások miatt elégedetlenségét fejezte ki, amivel – állítása szerint – akaratlanul is elismerte, hogy eddig mély befolyással rendelkezett az állam működésére.

A szerb elnök azt mondta, a „blokádot szervező” erők egyfajta „államcsínyt” kíséreltek meg, és ezek a változások azt a célt szolgálják, hogy megszüntessék az ellenzéki befolyást az állami intézményekben.

Vučić nyomatékosította: nem kér elnézést az átalakításokért, sőt büszkén vállalja azokat, mert ezekre – szerinte – a nemzeti szuverenitás védelme érdekében van szükség.

A szerb elnök tehát kettős stratégiát alkalmaz: egyrészt erősíti saját legitimitását azzal, hogy gyalázza a „külső ellenségeket”, például az Európai Uniót, amely az egyre gyakoribb sértegetések és elnöki fröcsögések ellenére is finanszírozza a szerbiai projekteket, másrészt a belső erőkoncentráció jegyében az államapparátus átalakítását is tervezi.

Mindeközben a katonai parádét és a nemzetközi hírszerzési figyelmeztetést arra használja fel, hogy retorikai és pszichológiai szinten a stabilitás, a rend és az erő üzenetét közvetítse.

Vučić mindent a feje tetejére állító narratívája az erőszakot előidéző „blokáderek”, „színes forradalmárok” és „államellenes erők” felforgató tevékenységéről elősegítheti a politikai homogenitást a kormányzat körül, ugyanakkor delegitimálja a demokratikus vitákat – ha egyáltalán fel tudja fogni ezeknek a szavaknak az értelmét.

A szerb elnök ismét, immár sokadszor világossá tette, hogy nemcsak megőrizni kívánja a hatalmát bármi áron, hanem erőteljes szerkezeti, politikai és katonai konszolidációra is törekszik. Ezt szolgálja a szeptember 20-i katonai parádé és az azt követő hónapokra ígért átalakítások, vagyis a tervbe vett nagyméretű tisztogatás.

Ezek után a kérdés már csak az, hogy a társadalom, a földbe taposott ellenzék és a nemzetközi közösség miként reagál erre a rendkívüli politikai „önmegerősítésre”, vagy pedig a jelenlegi geopolitikai helyzetben mindez – ahogy Szerbiában szokás fogalmazni – „elmegy a radar alatt” – a világ pedig végignézi, hogy totális diktatúra születik a Balkánon. De majdan lesz-e béke Szerbiában?