Connect with us

Szerbia

„Aco, Srbine!” – Vučić és a drónérzékeny nagygyűlés Nišben

Aleksandar Vučić szenvedélyes beszédet tartott Nišben, miközben drónok pásztázták a tömeget, és többször is felhangzott a „Aco, Srbine!”

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

GÖRÖG TŰZ, SZERB BESZÉD A szerb elnök legfeljebb ötvenezer embert tudott összeutaztani Nisbe
GÖRÖG TŰZ, SZERB BESZÉD : A szerb elnök legfeljebb ötvenezer embert tudott "összebuszoztatni" Nišbe
Cikk meghallgatása

A niši nagygyűlésen úgy konferálták fel a szerb elnököt, mint aki soha nem hagyta cserben Szerbiát, és aki bármit tesz is, azért teszi, hogy a szerbiai állampolgárok jobban éljenek. Csapatával beindította Niš fejlődését, és fellendítette Szerbiát, amelyet senki sem képes megállítani. Ő az az ember, aki a szerb állampolgárok legnagyobb bizalmát élvezi, aki az erő, a kitartás és az ellenállás szimbóluma minden nyomással és fenyegetéssel szemben.

Ilyen rövid felvezetés után a szerb elnök „szerényen mosolyogva”, szinte boldogságban úszva lépett fel az emelvényre a niši Össznépi Gyűlés (Svenarodna Skupština) központi eseményén. A kormánysajtó szerint „szenvedélyes beszédet mondott”, amelyben élesen bírálta az ellenzéket, megvédte kormánya eredményeit, és a nemzeti egység, valamint a demokratikus értékek megőrzésének fontosságát hangsúlyozta – legalábbis ezt állítja a belgrádi kormánypárti Politika.


A rezsimhű Informer szerint a niši nagygyűlésen több mint százezren voltak, de szerintünk ezt el kell osztani kettővel – talán még akkor is sokat mondunk. A tömeget ugyanis ügyesen széthúzták a sátrakkal, amelyeket az ígéretek ellenére nem távolítottak el, miközben a tévéközvetítések során folyamatosan drónokkal pásztázták a megjelenteket, így jóformán ki sem lehetett venni, hogy az ember mikor látja ugyanazt – csak más szögből.

Ugyanaz, csak más szögből

Ez vonatkozott a szerb elnök beszédére is, amely során szintén a „drónérzés” kerített bennünket hatalmába, mert hónapok óta mindig ugyanazt halljuk, amit most is – csak más-más szögből.

Vučić szerint március 21-én Nišben – azon a tojásdobálós napon, de ezt csak mi tettük hozzá – olyan erők próbálták korlátozni a szólásszabadságot, a gyülekezési jogot és a politikai véleménykülönbséget, ahogyan az korábban példátlan volt.

– Szerbia azon az estén felébredt, és mindent megértett

– mondta a szerb elnök, de meg kellett állnia, mert a tömegből azt kezdték el skandálni – aligha véletlenül –, hogy „Aco, Srbine! Aco, Srbine!”, szorozva X-szel, vagyis „Aco, (az igazi) szerb”, ami valami olyasmi, mint a Conan, a barbár.

A szerb elnök közölte, hogy minden szerbiai várost felszabadít, akkor sűrű lesz a "nagygyűlésesdi" a nyáron Szerbiában!

A szerb elnök közölte, hogy minden szerbiai várost felszabadít, így sűrű lesz a „nagygyűlésesdi” a nyáron Szerbiában! Ezzel kapcsolatban Szabadkát és Zombort is megemlítette

A szerb elnök úgy látja magát saját conani szerepében, hogy „becsületes barbárságával” legyőzi a romlott, dekadens külföldi civilizációt, amely veszélyezteti Szerbia jövőjét. És hogy melyik ez a romlott civilizáció? Mindig éppen az, amelyikre a szerb elnök gondol.

– Ne felejtsék el a külföldi befolyás mértékét, és hogy mennyi pénzt fektettek Szerbia megingatásába

– hangsúlyozta a szerb elnök, hozzátéve, hogy a külföldről érkező pénzek és befolyás sem tudja megingatni Szerbia stabilitását – annak ellenére sem, hogy a „romlott civilizációk” eurómilliárdokat költöttek a (szerbiai ellenzéki) médiára, ezek pedig a külföldi befolyás alatt állva próbálták aláásni Szerbia függetlenségét.

Itt azokat a szervezeteket emlegette, amelyeket Trump elnök megszüntetett, név szerint nevezve meg az USAID-et, de állítása szerint érkeztek pénzek egyes szomszédos országokból és Európából is.

Vannak egyéb drónérzések is

Az egyéb drónérzések közül Vučić első helyen „Koszovó és Metóhia” kérdésére tért ki, amely a szerb alkotmány első mondata szerint Szerbiához tartozik. A szerb elnök szerint ez nemcsak alkotmányos előírás, hanem „országának szíve és lelke, a szerbek fogadalma”, és akinek ez nem volt elég, annak később explicite megismételte: Koszovó Szerbia része (Kosovo je deo Srbije).

Mondta ezt az a szerb elnök, aki néhány nappal ezelőtt Szerbia európai útjáról tárgyalt António Costával, az Európai Tanács elnökével. Most akkor melyik a szerb elnök igazi arca: az, amelyet az uniós illetékeseknek mutat, vagy az, amelyet a mitingelő tömegnek? Vagy Európának esetleg nagyon kell a lítium – netán a fegyver és a lőszer –, amit Szerbia képes előállítani?

A szerb elnök élesen bírálta azokat a niši tüntetőket is, akik – szerinte – a Koszovó függetlenségének elismerését támogatják, sőt úgy fogalmazott, hogy a város polgármesterét március 21-én bántalmazó tiltakozók vezetője „a független Koszovó politikai jövőjét képviseli”.

A szerbiai propaganda legfőbb jellemzője a „kifordított értelmezés”, amely során az áldozatból agresszor lesz, a verőlegények a diákok soraiban találhatók, az egyetemisták pedig terrorizálják az embereket – mert az szerintük a legszebb dolog –, legalábbis ezt a narratívát fogalmazta meg Vučić a niši nagygyűlésen.

Erős drónérzésünk volt akkor is, amikor azt hallottuk, hogy a szerb elnök szerint a valódi jövő új gyárakat, utakat, vasútvonalakat és a szerb nép méltóságát jelenti, mert „ez az a nép, amely soha nem adja meg magát senkinek sem.”

A beszéd során Vučić kiemelte a niši és régiós beruházásokat: új autópályák, elkerülő utak, gyorsvasút a bolgár és észak-macedón határig, valamint a Belgrád–Niš autópálya kiépítése, amely szerinte Ništ a legjobb összeköttetéssel rendelkező várossá teszi az országban. Ez is egy olyan panel, amelyben csak a városnevet kell cserélni, és a régiós fejlesztéseket „apdéjtelni” (update), és akkor bárhol lehet használni – és használja is a szerb államfő.

Az utóbbi napokban sokszor elhangzott a kormányzati képviselők, köztük Dragoslav Pavlović, Niš polgármestere részéről is, hogy több mint 28 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a városban. Ezt ellenőrizni komoly feladat lenne, így az állítás valóságtartalmát nem tudjuk megerősíteni, viszont a kijelentés jól hangzik.

A szerb elnök a 28 ezerhez hozzátette, hogy újabb tudományos és technológiai park építését is tervezik Nišben – aki megéri, meglátja. Vagy nem. De máris lehet harmincezerre kerekíteni.

Kritika a politikai elit felé

A szerb elnök saját pártja felé is kritikát fogalmazott meg – és itt még a Szerb Haladó Pártra kell gondolni, nem a Mozgalomra –, szerinte ugyanis a megválasztott tisztségviselők nem beszélgetnek eleget az emberekkel, nem hallgatják meg őket.

Sokan voltak, de nem elegen

A Nyilvános Rendezvények Archívumának becslése szerint Aleksandar Vučić szerb elnök Nišben tartott nagygyűlésén mindössze 21 ezren vettek részt. Hasonló részvételi arányt regisztráltak a január 24-én Szávaszentdemeteren megtartott rendezvényen is – közölték az Archívum szakértői.

Tájékoztatásuk szerint az adatok a kormányközeli médiumok képfelvételeinek elemzéséből, valamint helyszíni megfigyelésekből származnak.

Mindeközben a rezsimhű sajtó százezres tömegről számolt be, ami azonban még mindig elmarad attól a létszámtól, amelyet Vučićék eredetileg vártak.

Ugyanakkor kiemelte: Európa geopolitikai helyzete változik, Szerbiának pedig meg kell határoznia benne a maga helyét. Felsorolta, hogy számos állam- és kormányfővel tárgyalt mostanában – köztük Putyinnal és Hszi Csin-pinggel (Trumpot itt nem említette) –, akik nem a személye miatt tárgyalnak vele, hanem mert tisztelik Szerbiát, amely nem tagadja meg hagyományos szövetségeseit, miközben a jövőbe tekint.

Vučić figyelmeztetett a fiatalok „manipulálására” a közösségi médián keresztül, valamint bizonyos professzorok tevékenységére, akik szerinte nem hajtják végre a feladataikat. „Amíg nem térnek vissza az egyetemekre, nem kapnak fizetést. Ha nem dolgoznak, ne is számítsanak pénzre.”

Zárásként a választások kérdésére is reagált. Megerősítette, hogy lesznek választások, „amikor az illetékes intézmények úgy döntenek”, de szerinte ellenfelei csak a „blokádokat és a káoszt” keresik. Megjegyezte azonban, hogy a diákok nem illetékesek abban, hogy választásokat követeljenek; úgy néz ki, hogy ez az a helyzet, amikor a fagylalt visszanyal.

– Ne erőltessék, mert ezúttal még nagyobb különbséggel veszítenek, mint legutóbb

– jelentette ki Vučić, aki az emelvényről kiabálva közölte, hogy most – amikor a diákok választásokat akarnak – mégiscsak ő lett az illetékes.

Szinte eltorzult arccal és bal kezével erősen hadonászva ezt azzal toldotta meg, hogy „nincs több követelés, és nem érdekli egyetlen követelés sem, befejezte a követelésekkel”, ezentúl pedig csak a népre hallgat, amely a jövőjével törődik, és dolgozni akar.

És itt – a pillanatnak megfelelően – megint felhangzott: „Aco, Srbine! Aco, Srbine!”





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap