Connect with us

Szerbia

Képes lenne-e erőt alkalmazni a szerb elnök a diákok ellen?

A jelenlegi helyzetben Vučić tett-e bármit is, ami esetleg erő alkalmazására utalna? Sajnos, eléggé egyértelmű a válasz. Erre utal például az is, ami a Slavijánál tartott nagyszabású megmozdulást követően történt: a szerb miniszterelnök – Vučić elnök leghűségesebb szolgája – ugyanis néhány nappal később „lojalitáspróbát tartott” az erőszakszervezetek vezetőinél

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Vajon az Úr hogyan vizsgázott a lojalitáspróbán?
Vajon az Úr hogyan vizsgázott a lojalitáspróbán? (Forrás: szerb elnöki Instagram)
Cikk meghallgatása

Ha erre a kérdésre keressük a választ a szerb elnök megnyilvánulásaiban, akkor egy kicsit bajban vagyunk, mert a húzd meg, ereszd meg taktikával találkozunk, Aleksandar Vučić ugyanis néha békéről prédikál, máskor viszont testvérgyilkos háborúval riogat. Néha pedig maga vonulna az utcára a kobráival (testőrségével), hogy néhány másodperc alatt rendet tegyen.

Ha a szerb elnök múltja és habitusa alapján próbáljuk megközelíteni a kérdést, akkor a válasz eléggé kézenfekvő, de ne legyünk előítélettel, vizsgáljuk meg inkább, hogy a jelenlegi helyzetben Vučić tett-e bármit is, ami esetleg erőszak alkalmazására utalna.



Sajnos, ebben az esetben is egyértelmű a válasz, a médiahadjárat, valamint a provokátorok és a verőlegények bevetése arra utal, hogy a szerb vezetés, értsd a szerb elnök nem riad vissza az erőszaktól sem.

És erre utal az is, ami a Slavijánál tartott nagyszabású megmozdulást követően történt: a szerb miniszterelnök – Vučić elnök leghűségesebb szolgája – ugyanis néhány nappal később „lojalitáspróbát tartott” az erőszakszervezetek vezetőinél.

A lojalitáspróba

A Radar szerbiai magazin szerint néhány nappal a nagy Slavija téri tüntetés után, pontosabban december 28-án, Miloš Vučević szerb miniszterelnök külön-külön tárgyalt az összes katonai és polgári biztonsági szolgálat vezetőjével, és felmérte, hogy az erőszakszervezetek készen állnak-e minden eszközzel megvédeni az „alkotmányos rendet”, vagyis Aleksandar Vučić rezsimjét.

A szerb kormányzat felső vezetésében tapasztalható növekvő idegesség és félelem az aktuális események és a társadalmi elégedetlenség miatt a biztonsági szektorban végrehajtott tisztogatásokban is megnyilvánul.

A magas rangú rendőrtisztek sorozatos nyugdíjaztatását követően a változások a Szerb Hadseregre is kiterjedtek. A Radar megbízható forrásokból úgy értesült, hogy december végén az összes biztonsági szolgálat vezetőjének meg kellett erősítenie lojalitását és az aktuális rendszer védelmére irányuló készségét.

Szerbia "felismerte az idők szavát", három új zászlóaljjal bővíti a különleges egységeket

Szerbia „felismerte az idők szavát”, két évvel ezelőtt három új zászlóaljjal bővítette a különleges egységeket (Screenshot)

Bár a biztonsági szervezetek vezetői pozitív választ adtak erre a szokatlan lojalitásfelmérésre, egyesek a következő napokban további gesztusokkal próbálták megerősíteni hűségüket, míg másoktól a hatalom csendben megvált és nyugdíjazta őket.

A Védelmi Hírszerző Ügynökség (VOA) igazgatójának, Zoran Stojković vezérőrnagynak január 24-i nyugdíjazását szinte észrevétlenül jelentették be a hivatalos honlapon.

Utódja a szervezet eddigi helyettes igazgatója, Vladimir Planić ezredes lett, aki korábban a Katonai Biztonsági Ügynökségnél (VBA) dolgozott. (Szerbiában egy polgári (BIA), és két katonai titkosszolgálat működik, az egyik a VOA, a másik a VBA, az utóbbi megpróbálja bekebelezni az előbbit.)

Mire használják a titkosszolgálatokat?

A szerb elnök december 12-i „nemzeti sajtótájékoztatóján” tartott nyilvános beszédében elismerte, hogy alkotmány- és törvényellenes módon használja fel a hírszerzési és biztonsági intézményeket, amelyek titkos megfigyelés útján prominens személyekről gyűjtenek információkat. Szavaiból az derült ki, hogy a katonai hírszerzés kormánytagokat, pártvezetőket, dékánokat és rektorokat figyel meg Szerbiában.

– Azt hiszitek, hogy én nem látom, hogy hogyan viselkednek egyesek a kormányban, és hogyan viselkednek mások a különböző politikai pártokban, vagy milyen magatartást tanúsítanak, egyes dékánok, rektorok… Azt hiszitek, hogy hülye vagyok? Azt hiszitek, hogy a szolgálatok ebben az országban semmit sem csinálnak, és nem tájékoztatja a főparancsnokukat a VBA és a VOA. Azt hiszitek, hogy mi mindannyian kretének és inbecillisek vagyunk. Hát nem, mi mindent kitűnően, perfektül tudunk

– mondta a szerb elnök, amivel maga ismerte el, ami eddig is nyilvánvaló volt: hogy a titkosszolgálatok neki figyelik a „belső ellenséget” ahelyett, hogy végeznék törvényben előírt feladataikat.

A sietséget jól mutatja, hogy Stojković mindössze néhány nappal az 56 éves korhatár betöltése után nyugdíjba vonult, miközben a vezérkarban több olyan magas rangú tiszt is maradt aktív szolgálatban, akik már évekkel átlépték a nyugdíjkorhatárt.

A történet különös jelentőséget kap, ha figyelembe vesszük azokat az eseményeket, amelyek teljesen a nyilvánosság szeme elől rejtve zajlottak. A Radar információi szerint a nagy Slavija téri tüntetést követően, december 28-án Vučević egész napját ennek az egyetlen témának, vagyis a lojalitáspróbának szentelte.

A BIA (a polgári titkosszolgálat, a Biztonsági Információs Ügynökség), a VBA, a VOA, a belügyminisztérium (MUP) és a hadsereg vezérkarának vezetői mind megerősítették hűségüket, ami ideiglenesen megnyugtatta a kormányt. Egyes tisztek esetében azonban a lojalitás mélysége kérdéses maradt.

Az évtizedes tisztogatások és a szakmai alkalmatlansággal „megáldott”, de a kormányzó párthoz hűséges emberek kinevezése miatt a szerb hatalom most már maga sem tudja, kiben bízhat, és kiben nem. A Radar forrásai szerint a válsághelyzetben a kormány egyre inkább a Katonai Biztonsági Ügynökségre (VBA) és a speciális egységekre támaszkodik, amelyeket korábban civilekkel is feltöltöttek.

Kiben bízhat a szerb vezetés?

A VOA új igazgatója, Planić ezredes, és a VBA vezetője, Đuro Jovanić tábornok egy évtizeddel ezelőtt még ugyanannál a VBA-részlegnél dolgozott, amely a védelmi miniszter biztonságáért felelt 2012 és 2014 között, aki pedig nem más volt, mint Aleksandar Vučić, amiből az következik, hogy a nyugalmazott Zoran Stojković helyére egy „Vučićhoz hűséges ember” került Planić ezredes személyében.

Jovanić karrierje egyébként 2014 óta szokatlan gyorsasággal ívelt felfelé: az akkori köztársasági elnök segédtisztjéből és első osztályú kapitányból néhány év alatt vezérőrnagy lett – olyan gyors előléptetéssel, amelyre a szerb hadseregben még nem volt példa.

A Radar forrásai szerint a mostani átszervezések a VOA fölötti kontroll megerősítésére irányulnak a VBA részéről. A hetilapnak nyilatkozó Aleksandar Radić katonai elemző szerint a Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) nyíltan arra törekszik, hogy befolyása alá vonja és gyakorlatilag elnyelje a katonai hírszerzést, ami rendkívül veszélyes precedens.

Szerinte a VBA az utóbbi években egyre inkább a politikai hatalom napi szintű kiszolgálójává vált, holott eredeti feladata az lenne, hogy az ellenséges hírszerző tevékenységet és a szerb hadsereg ellen irányuló bűncselekményeket felderítse.

A szakértő szerint a VBA egy olyan „rendszeren kívüli rendszerként” működik, amely a 2000-es demokratikus változások után is érintetlen maradt, és amelynek egyes tagjai aktívan részt vettek a Zoran Đinđić elleni összeesküvésben.

Radić szerint ez egy olyan szervezet, amely a hatalom védelmét mindenek fölé helyezi. A szerb hadsereg ma teljesen zárt a nyilvánosság előtt, minden információ titkosított. Eközben a VBA aktívan alakítja Vučić médiaképét, és minden botrányt eltussol. Ez a szolgálat túlélt minden rendszerváltást, és a mostani kormány alatt még erősebbé vált.

A katonai elemző szerint az elkövetkező időszakban a szerb titkosszolgálatok kulcsszerepet játszanak majd a politikai stabilitás fenntartásában, miközben a hatalom egyre jobban támaszkodik azokra a szervezetekre, amelyek feltétlen lojalitást mutatnak Vučić rendszere iránt.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap