A golyó, amely megfordult Rudi Dutschke fejében (Madonnától Végelig stb.)

Pongó Gáborral a nyitányban, majd egy idő múlva gyors hátramenetbe kapcsolva… Pongóval startolva tehát, merthogy a sajtó, többek közt a Szabad Magyar Szó szerint is: az Újvidéki Színház jeles színművésze példamutató bátorsággal szólalt fel a minapi tüntetéseken ott, ahol a munkahelye van. Nevezetesen Újvidéken.

A népes publikumhoz címzett üdvözletét két nyelven mondta el, magyarul és szerbül. Gondolatai pedig az egyetemista tüntetések támogatásáról szóltak. Egyébként természetesen, hiszen nem azért találta magát ott, ahol, hogy ingerelje a tömeget, ahogy azt egyesek teszik. Igaz, ők zömmel jobban szeretik távolabbról cselekedni ezt a delikát dolgot.

Pongó Gábor beszédet mond az újvidéki hídfoglalásnál (Forrás: SZMSZ)

– Tizenöt halott kellett ahhoz – fogalmazott Pongó –, hogy kimondjuk, nem akarunk ilyen hatalom alatt élni. Inkább egy olyan országban, ahol a törvények és a szeretet uralkodik.

Rövid hatásszünet után többek közt azzal folytatta:

– Színészként olyan országban szeretnék alkotni, amely rendezett, és amely inspirál, és a morális értékeiben én is hozzá tudok járulni ahhoz, hogy a saját teljesítményemmel ugyanilyen maradjon. Tizenöt halott kellett hozzá, hogy kimondjuk: nem akarunk ilyen hatalom alatt élni… S ha ti, mint egyetemisták, azt mondjátok, azért harcoltok, hogy ebben az országban maradhassatok, akkor nekünk ez azt jelenti, hogy én is itt maradok, hogy az én gyerekeim se hagyják el az országot. ÉLJENEK AZ EGYETEMISTÁK!

Ezekben a községekben volt legalább egy tüntetés a szerb elnök ellen Szerbiában és Koszovóban

A sajtó szerint egyébként a minapig immár kétszáz településen volt legalább egy demonstráció. A szóban forgó újvidéki tragédia óta, persze, közben hatvannál is több állami egyetemet ért el a drámai tiltakozás hulláma, s a tűz nem nagyon látszik lanyhulni. – Mindennemű politikusi ígérgetés, mézesmadzag, álmegrendülés, eddigi beáldozás ellenére sem.

Kapcsolódó cikk

Az egyetemisták Újvidékről taxival mentek vissza Belgrádba

Mellékesen egy kis mosolyt kockáztatva meg: valószínűleg nehéz lenne kitalálni, hogy maga a Szűzanya pontosan mit gondol a szerbiai eseményekről, azt viszont igen, hogy Madonna mit. Ez is a jelentős sajtóvisszhangnak köszönhetően tudható. Mármint, hogy a még mindig meglehetősen népszerű énekesnő, teljes nevén Madonna Louise Veronica Ciccone rövid, de határozott, kerek-perec üzenetet töltött fel az Instagramjára, amelynek azt a címet adta, hogy AZ EGYSÉG EREJE. Abban erkölcsi támogatásáról biztosította a szerbiai demonstrálókat, miközben megjegyezte, hogy 1968 óta ez az egyik legnagyobb egyetemista megmozdulás a világon. – Nos, arról nincs tudomásunk, hogy a legendás „Material Girl” kibogozta volna a kis krajcáros zacskóját megsegíteni a tüntetőket – például élelemmel ellátni a Belgrádból Újvidékre menetelőket –, azonban így is sokat tett a nagydobra verés, a kihangosított, megmutatott demonstatív lépkedés érdekében.

Érdekes, hogy mennyire megragadta őt ’68. Nyilván olvasott róla, esetleg dokufilmeket nézett. (?)

Végel László pedig – tudvalevőleg – a volt jugoszláviai, azaz a jelenlegi vajdasági magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb figurája (mondjuk ezt úgy, hogy per pillanat mellőznénk az egyetemes magyar irodalomban való elhelyezését, vagy legalábbis annak akár halvány kísérletét is). 1967-ben Újvidéken megjelent regényét, az Egy makró emlékiratait kritikusok sokasága 1968 feelingjével azonosítja, így aztán úgy is felfogható, hogy Végel mintegy megelőzte a saját korát, pár lépéssel a maga kora előtt járt, amin nagyjából nincs is mit vitatkozni.

Ezzel együtt az még itt a fontos, hogy a Végel-művekből nem egy színházi előadás készült. Így a viszonylag újabb időkben – Urbán András rendezésében – például a népszerű NEOPLANTA, benne többek közt Pongó Gáborral. Nem kifejezetten a fennálló hatalmi viszonyokkal bratyizó megvalósítás, szerb fiatalok is szép számmal látták, mivel szolid népszerűségre tett szert köreikben – talán modernebb, időszerűbb, kiélezettebb hangvétele okán is, azon kívül, hogy jó „stósz” – a magyar színház látogatása.

– Ezzel a háttérrel aztán Gábor nem a totál ismeretlenség mélysötétjéből toppanhatott elébük, ott valahol, az újvidéki Szabadság hídnál. ÉLJENEK AZ EGYETEMISTÁK! ŽIVELI STUDENTI!

Nem utolsósorban arra térhetnénk ki még röviden, ki is volt az a címben szereplő ’68-as drámai hős, akinek végül megfordult a golyó a fejében? Neve: RUDI DUTSCHKE, rendőrségi nyilvántartási száma… Mindegy, legenda is szövődött köréje, hogy mára elhalványuljon. Viszont a legújabb szerbiai események előcsalták a múlt ködéből ugyancsak: Rudi figuráját. (Úgy látszik, Madonna tényleg nem járatlan a témában, ugyanis egyszer valahol nyomatékkal említette őt is, sőt beszélt róla.)

Németországban, aki ellenzi a háborút, a rasszizmust és az imperializmust, veszélyesen él, mint Rudi Dutschke (a képen) – véli egy kommentelő az X platformon

Daniel Cohn-Bendit mellett Dutschke volt a hatvannyolcas diákmegmozdulások egyik vezető figurája, vezére, akitől végül is elpártolt a szerencse. El a Gondviselés. Történt ugyanis, hogy őt, a baloldali diákvezért valamelyik berlini utcán – miközben rohadt komcsinak vagy valami ilyesminek nevezte – fejbe lőtte egyik keletnémet származású honfitársa, a jobboldali Josef Bachmann.

Akinek lehet, igazából csupán annyi köze volt bármely politikai oldalhoz, amennyi például Lennon gyilkosának, bomolt agyú Mark Chapmannek az impresszionista festészethez. Chapmannek, aki végül bevallotta: csupán egy kicsit nagyobb volumenű népszerűségre vágyott.

Lennonnal szemben Dutschke valahogy túlélte, bár súlyos következményekkel. Például újra kellett tanulnia beszélni. Érdekes, hogy később darab ideig levelezett a börtönbe került merénylőjével, aki egy idő múlva ugyanott öngyilkos lett. Maga Rudi még élt kb. egy évtizedet az ellene elkövetett attentátum után, aztán ő is meghalt. – Megfordult fejében a golyó – mondták többen, valójában epilepsziás rohama volt a merénylet következményeként, és otthon belefulladt a kádba.