December 27-én életbe lépett a “Lex Beneš”. A törvény azt üzeni, hogy bizonyos témák érinthetetlenek, tabuk, s aki mégis megszólal, azt az állam üldözni fogja. Ez...
Egy anya, aki fiát gyászolja, egy politikus, aki a pártját védi, és egy vállalkozó, akit ellehetetlenítettek – Szerbia közbeszédet egyre inkább az éhségsztrájkok uralják. Miközben Aleksandar...
A tanulni és éhezni vágyó fődiák sajtótájékoztatón jelentette be három követelésüket, amelyek teljesítése nélkül jön a "politikailag motivált éhezés". Legalábbis jön majd – ha a párt...
A pravoszláv templom környékén több tucat helyi lakos gyűlt össze Vučević jelenléte ellen tiltakozva. Az egyházi szertartáson Vučević a rendezvény keresztapjaként (kum) vett részt, miközben a...
Nem utolsósorban arra térhetnénk ki még röviden, ki is volt az a címben szereplő ’68-as drámai hős, akinek végül megfordult a golyó a fejében? Neve: RUDI...
Az Újvidékre elgyalogló belgrádi egyetemistákért taxisok hada - 200-300, ellenzéki források szerint 670 taxisofőr indult Belgrádból, és egyebek között Valjevóból és Pancsovából, hogy ingyenesen szállítsák vissza...
A blokád nem tartott egy óránál tovább, ekkor ugyanis megjelentek a rohamrendőrök, akik a helyszínen tartózkodó újságírók szerint erőszakosak voltak, lökdösték a riportereket, az ellenzék képviselőit...
Az összegyűltek transzparenseket vittek magukkal, amelyeken szerb és szlovén nyelven azt üzenték Aleksandar Vučić szerb elnöknek, hogy "Huljo, ruke su ti krvave!", vagyis "Söpredék, véresek a...
A gyanúsítottak 23 napot töltöttek az újvidéki Klisa börtönben. Goran Ješić, Vajdaság egykori miniszterelnök-helyettese, szabadulása után bírálta a fogva tartás körülményeit, mondván, hogy a börtön túlzsúfolt,...