A halott hadsereg tábornoka és a Sasok földje

Úgy van az az elgondolkodtató, felhőtlen szórakozást aligha ígérő történet, hogy kb. két évtizeddel a második világháború után egy olasz tábornok meg egy pap érkezik a siptárok v. szkipetárok, illetve hát a Sasok földjére. Az olasz kormány megbízásából eredő feladatuk, hogy abban a második világégéses vérfürdőben ott elesett olasz katonák földi maradványait felkutassák, azonosítsák, majd hazaszállítsák.

Nem egy totál mission impossible, mert igenis possible. Még ha nem is kerek egészében. – Erről szól Ismail Kadare albán író odahaza, a saját hazájában 1963-ban megjelent híres regénye: A HALOTT HADSEREG TÁBORNOKA (Generali i ustrishë së vdekur), amely magyarul először ’72-ben látott napvilágot Shütz István fordításában.

Illetve szól arról ez az eredetileg ’63-as kiadású alkotás, hogy milyen fokozatos, lehangoló változások történnek ennek a magát egy halott hadsereg generálisának képzelő katona lelkében. Mert kénytelen rájönni arra, milyen bődületes képtelenség volt az az egész olasz „misszió” a szkipetárok országában anno, s hogy milyen értelmetlen dolog a háború. Milyen értelmetlenül veszítette életét annyi honfitársa, akiket már nem lehet visszahozni, bárhogy ábrándozna is. Bármilyen eszközhöz folyamodna. – Mert ugye: örökre elmentek a katonák.

Tulajdonképpen hová meneteltek el? És miért is? (Csaknem ősi kérdés.)

Ismail Kadare az utcai tezgán: a „Kamarja e turpit” Ismail Kadare 1978-ban megjelent regénye, amelynek magyar címe „A szégyen fülkéje”. A regény központi eleme a „szégyen fülkéje”, egy nyilvános hely, ahol az Oszmán Birodalom a kivégzett lázadók fejét közszemlére teszi, hogy elrettentse a népet

Mindeközben a jórészt lelki támaszának szánt pap cseppet sincs a segítségére. Ő ismeri a háború borzalmait, rég kiábrándulhatott mindenből (javarészt talán az istenéből is?), mégis ha iszik valamit, csak kakaót szürcsöl, míg a tábornok egyre inkább rákap az alkoholra, hogy igazi angyalokat láthasson. (Az isteni Szkanderbégre? KOCC!) Ugyanis minden jelentkező kétely tetejébe’ lelkét nyomják, fullasztják az ország komor hegyei, meg a konokul hallgató, azzal együtt ugyancsak végtelenül barátságtalan lakosság ellenséges pillantásai. Részükről a bármiféle együttműködési hajlam tökéletes hiánya.

Sehol egy kis vígság Szkander bég megnyomorított hazájában, ahol a muzsika is bár ritmikus, de lélekölő. Egészen elvadult, dübörgő hegyi tangó a fúvós hangszer kétségbeesett, gyászos vonyításával.

A tavaly Tiranában bekövetkezett haláláig a Nobel-díj számára meg nem nyíló kapujában ücsörgő Kadare legvisszhangosabb művét – minden zajos sikere ellenére a nagyvilágban – változó, nem egybehangzóan pozitív, hellyel-közzel erősen kritikus visszhang kísérte. Esetleg kíséri mind a mai napig. Míg az első magyar kiadás olvasói jórészt a fordítás egyhangúságát fájlalták legjobban – melyben mindaz, ami a jóval későbbi posztmodern nyomán vendégszövegnek nevezhető betoldás egyazon stílusú –, addig külföldön mások pl. a szocreált teljesen megtagadni képtelen regényíró némely vonását is megpillantani vélték benne.

Ismail Kadare 1987-ben: az író, aki a Hodzsa-rezsim alattomos vizein evezett (Forrás: The Times)

A nagyprózában még járatlan „firkász” jó pár, tapasztalatlanságából eredő hibáját-hiányosságát, mondjuk, a vonalvezetésben, karakterformálásban ugyancsak nehezményezték, de mindez inkább smafu. – A valódi problémát maga a nagyvezér, Enver Hodzsa, azaz Hoxha és az általa működtetett rendszer jelentette, mert igen. Ha jól megnézzük felülről az egészet, a kettejük vélt vagy valós kapcsolata lehetett szálka sokak szemében.

Nehezen megfejthető keresztrejtvény.

Tirano-tirana, albán-csillag és félholdkereszt-siptárszudoku. A jelentős korkülönbség ellenére eme különböző irányban lángoló földiek „földi szerelme”, vonzódás a hatalmi fent és lent közt. (Lehetne még cifrázni.)

Ugyanis mind Enver, mind Ismail Gjirokastrában született. Abban a dél-albán kisvárosban, amelynek történelmébe a görögök is belejátszottak, de annál inkább a törökök. S ahol a rossznyelvek szerint az összes kecske és ember ismeri egymást. (Levágásig?)

Pontosan nem ismerjük kettejük kapcsolatának a leglényegét. Sokan úgy vélik, hogy a Vezérnek kellett egy Író a kirakatba, még a legsötétebb albán kommunista korszakban is. Azaz inkább később, amikor a helyzet mégiscsak némi nyitást kívánt. – Ismail Kadare erre teljes egészében alkalmasnak bizonyult, ugyanakkor be kell vallani, tette ezt úgy, hogy magát az írást nem rendelte alá teljes mértékben annak a helyzetnek.

Sőt…

Ismail Kadare dolgozószobája Tiranában

Ellenőrizhető a dolog, csupán azt kellene tenni, ami manapság különösen nehezen megy: OLVASNI. – Már nem csak a tábornok urat meg az ő halott hadseregét, ugyanis több műve az írónak elérhető magyarul.

Magáról Kadaréról azt is megtalálhatjuk bárhol, hogy mintegy fél évtizeddel Enver Hoxha halála után, de a kommunista rendszer totál csődje előtt menedéket kért Franciaországban, ahol tárt karokkal fogadták, s ahol végül is ünnepelt íróvá vált. Párizsban tehát második otthonára lelt, hogy a későbbiekben hol ott, hol Tiranában éljen. Régi lakásán, egy panelben a város állandóan meg-megújuló központjában.

Egy nagyon kellemes és kedves fiatal albán hölgy a kalauzoló szerepében megmutatta büszkeségük egykori dolgozószobáját a most ott létező múzeumban. Kíséretében annak a rövidke történetnek, hogy a szobában látható kandalló tkp. egy különleges fűtőtest, amelynek ritkasága elsősorban abból áll, hogy annak kialakítását és üzemeltetését ugyanott személyesen Enver Hoxha engedélyezte. – Nos, mert volna valaki is bármi megjegyzést tenni a szomszédok közül? – felesleges kérdés.

A fűtőtest, amelynek kialakítását és üzemeltetését személyesen Enver Hodzsa (Hoxha) engedélyezte

Egyébként tudnivaló, hogy A halott hadsereg tábornokából több játékfilm készült. Legnépszerűbb közöttük az a ’82-es olasz–francia koprodukció, amelyben Anouk Aimée és Michel Piccoli társaságában Marcello Mastroianni vitte a prímet. – Ezzel is találkozhatunk a tiranai Kadare-emlékmúzeumban.

P. S. Az ott készült hazai változat nem lett soha bebunkerezve, holott Albániában bunkerből rengeteg van, valószínűleg Enver Hoxha rémálmainak köszönthetően. Közülük két jó nagy manapság amolyan Terror Háza-szerepet tölt be Tiranában. – Kérem szépen, ha valaki úgy érezné, nem eléggé súlyos nála a depi, nyugodtan keresse fel valamelyiket.

(Vélhetően elkészül majd egy második része is ennek a kis útirajznak, de úgy tűnik, az utca naposabbik, remélhetőleg nem a laposabbik oldalán!)