Milanović és a hét törpe

Ahogy közelednek a köztársasági elnöki választások, egyre nagyobb a tülekedés a tizenhatosban, ahogy ezt sportos kollégák szokták mondani. Az aktuális elnök, Zoran Milanović és a kormánypárt jelöltje, Dragan Primorac mellett még hét jelölt jelentette be indulását a választásokon: Marija Selak-Raspudić, Miro Bulj, Tomislav Jonjić, Branka Lozo, Mislav Kolakušić, Karolina Vidović-Krišto és Dražen Keleminec. Az, hogy ezek a nevek nem mondanak semmit a kedves olvasónak, nem kellene hogy gondot okozzon. Közülük csak Marija Selak-Raspudić nevezhető politikusnak, s attól függetlenül, hogy apró hal a horvát politika halastavában, meglátásait szívesen közli a sajtó, a média, és egy bizonyos fokig szimpatikus a választók körében is. A maradékot feltűnési viszketegségben szenvedő hölgyek és urak alkotják, akik véletlenszerűen kerültek a politikába, és általában elképesztő badarságokkal untatják az embereket, de kis számú rajongóiktól eltekintve senki sem veszi őket komolyan.

A baloldal gyengélkedik, a jobboldal szétforgácsolódik

Az igazság az, hogy a jelöltek között nem említettük meg a Bírunk! (Možemo!) jelöltjét, Ivana Kekint – akit a vicc kedvéért akár a történet Hófehérkéjeként is tisztelhetnénk, aki a választásokat bizonyosan átalussza a hercegére várva –, továbbá még az sem világos, hogy a jelöltek közül ki szerzi meg a jelöltséghez szükséges tízezer támogató aláírást.

Ami viszont már tudott, hogy jelenleg Kekinen kívül a baloldalt – az SDP támogatásának köszönhetően – csak Milanović képviseli egy bizonyos fokig, a többi jelölt mind egy szálig jobboldali, Plenković centristáitól a keményebb hangokat megütő jobbos jelöltekig.

Hogy ez a gyakorlatban mennyire befolyásolja a választások menetét, illetve befolyásolja-e egyáltalán, pillanatnyilag még nem világos. Szemben a 2020-as választásokkal, amikor a kormánypárt színeiben Kolinda Grabar-Kitarović veszített Milanovićtyal szemben éppen a kormánypárton belüli szakadás következményeképpen, idén a jobboldali szavazatok szétforgácsolódása nem segíti egyértelműen az aktuális köztársasági elnök újraválasztását.

Mögötte az elődje, Dragan Primorac jobboldali elnökjelölt az államalapító, Franjo Tuđman arcképe előtt (Forrás: X platform, Andrej Plenković)

Viszont, és ezt úgy tűnik, hogy Plenković képtelen felfogni, az országon belül olyan a hangulat, hogy a polgárok valószínűleg Milanovićot részesítik előnyben.

A jelenlegi köztársasági elnök zabolátlan populizmusa ellen hiába vonultat fel a miniszterelnök észérveket, a kormány az elmúlt időszakban elért sikerei most nem sokat nyomnak a latban.

Amint erre a parlamenti választások is rámutattak, Andrej Plenković nem képes az átlagpolgár felé kommunikálni az elmúlt időszak látványos eredményeit, aminek köszönhetően sikerült talpra állítani az országot.

Plenković száraz, tanáros modora nem ragadja meg az emberek fantáziáját, s hiába növekszenek a bérek és a nyugdíjak, Oleg Butković közlekedésügyi miniszter jópofáskodása a Milova tehénkével több szavazatot hozott a kormánypártnak, mint a Pelješac-híd.

Panem et circenses

A parlamenti választásokkal szemben, amikor a választópolgárok még bizonyos fokig hajlandók latolgatni a konkrét eredményeket, és a pénztárcájukkal szavaznak, a köztársasági elnöki választások inkább valóságshow-ra hasonlítanak, ahol az irracionális szimpátiák döntenek. Ezen a téren pedig a Hatlövetű Zoki Bond a király.

A legutóbbi példa erre a NATO-misszióban való részvétel elutasítása volt Milanović részéről. Kollokviálisan szólva, Plenkovićot majd megütötte a guta Milanović manővere láttán. Dúlt-fúlt, miközben magyarázta, hogy ez már hibrid háború Horvátország ellen, amit Milanović Putyin csatlósaként vezet, mert már másodszor gátolta meg, hogy Horvátország kivegye részét az ukrán katonák kiképzéséből.

Milanović már másodszor gátolta meg, hogy Horvátország kivegye részét az ukrán katonák kiképzéséből, elvégre ő a főparancsnok! (Forrás: X platform)

Ugyanakkor másodszor is elkövette azt a hibát, hogy a parlamentbe küldte át a javaslatot szavazásra, mert elméletileg a parlament még kétharmados többséggel felülbírálhatja Milanović döntését, de ennek valószínűsége a nulla körül mozog.

Az ellenzék vígan a kormány javaslata ellen szavaz, és még meg is magyarázza majd, hogy Horvátországnak miért kellene óvatosabbnak lennie a nagyfiúk közötti nézeteltérés során.

Plenković megint a logikára hivatkozik, mondván, hogy Horvátországnak már a saját tapasztalatai miatt is a megtámadott fél megsegítése mellett kell kardoskodnia, nem beszélve a szövetségesi státuszból következő kötelezettségekről.

Kapcsolódó cikk

Körbe-körbe Ukrajna körül

A kormány számára különösen kellemetlen az időzítés amiatt is, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán érkezik Dubrovnikba a délkelet-európai országokat összefogó csúcstalálkozóra. A csúcstalálkozón három államfő, öt miniszterelnök és számos külügyminiszter vesz részt.

A bejelentés szerint elfogadásra kerül a dubrovniki nyilatkozat, amely magában foglalja Ukrajna szuverenitását, elítéli Ukrajna, a Krím és a Donyeck elleni orosz agressziót, és támogatja a békemegállapodást és Zelenszkij elnök javaslatát.

A dubrovniki nyilatkozat megemlíti az Oroszország elleni szankciókat, amelyekkel néhány részt vevő ország, elsősorban Szerbia, nem ért egyet. Megerősítették, hogy a szerb külügyminiszter is eljön a csúcstalálkozóra, de Aleksandar Vučić sem zárta ki annak lehetőségét, hogy személyesen is megjelenik.

Milanovićot tüntetőleg nem hívták meg, de ez nem lényeges. Ismerve a horvát köztársasági elnököt, biztosan megtalálja a módját annak, hogy valahogy kifigurázza a „fontos” nemzetközi csúcstalálkozót, és még egyet rúgjon a miniszterelnökbe, illetve a kormánypártba, Andrej Plenković nagy bosszúságára.