Horvátország
Beindult a szeptemberi nyüzsgés: védelmi miniszter kontra köztársasági elnök
A “partraszállás” kedden kezdődött, amikor a kormánypárt elnökségi ülése után Ivan Anušić védelmi miniszter azzal rukkolt elő a sajtótájékoztatón, hogy „ő ezt nem bírja tovább”, és hogy kezdeményezi a honvédelmi törvény módosítását, amely jelenleg Zoran Milanović köztársaságielnöknek túl nagy befolyást enged a védelmi kérdésekbe
Oh, well, kedves mindannyian, túléltünk még egy uborkaszezont. Nem volt könnyű, de a rutin megtette a magáét. Külön bónusz volt, hogy a szokásos nyári csacskaságokon kívül jutott idő a Balkánon kívül eső, globális témákra is. De mostanra mindez a múlté, a nagyságos urak visszatértek a vakációról, és rögvest ráhozták a frászt a nagyérdeműre. Marko Primorac pénzügyminiszter így bejelentette, hogy húsz év tétovázás után Horvátországban is életbe léptetik az ingatlanok után fizetendő adót, különös tekintettel az év nagy részében üresen pangó hétvégi házakra, amelyeket tipikusan az idegenforgalmi idényben adnak bérbe. Ez Horvátországban kifejezetten ellenszenves intézkedés, mert nagyon sok választópolgárt érint; ezért nem csoda, hogy nem a választások előtt, hanem a megbízatási időszak elején rukkoltak elő vele, reménykedve abban, hogy a következő parlamenti választásokig lesz idő megszokni/elfelejteni az inzultust.
Anušić kontra Milanović
Belpolitikai fronton kirobbant az ellenségeskedés a köztársasági elnök és a védelmi miniszter között. Ennek az értelme az, hogy a kormánypárt jelöltje a küszöbönálló köztársasági elnöki választásokon, Dragan Primorac, nemigen talál fogást Zoki Bondon, sőt némiképp meg is van szeppenve attól, hogy Milanović valamilyen kocsmai dulakodásba viszi bele.
A jelen pillanatban csupán két ember van Horvátországban, aki nem fél tengelyt akasztani a Pantovčak (a zágrábi Rózsadomb-szerű városnegyed, ahol az elnöki palota is található) fenegyerekével.
Az egyik Oleg Butković, tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, a másik pedig Ivan Anušić, védelmi miniszter. Oké, Andrej Plenković miniszterelnök is ide sorolható, de ő nem ér rá igazán a Milanovićtyal folytatott iszapbirkózásra.
A választás a jelek szerint Anušićra esett, és ez többrendbelileg is logikus. Elsősorban, a kormánypárton belül nem mindenki nézi jó szemmel Butković népszerűségének emelkedését, amit a “Milova” névre hallgató szarvasmarha körüli poénkodással valósított meg a parlamenti választási kampány során.
Mint erről írtunk volt annak idején, Butković jóízűen széttrollkodta Milanović agyát, aminek nem csak a kormánypárt szavazótábora, de a semleges választópolgárok is megörültek, lévén, hogy Zoki Bond tekintélyes mennyiségű embernek megy az idegeire – pártpreferenciától függetlenül.
Anušić tekintélye ezzel szemben már így is az egeket ostromolja; ha nem jön valami közbe, egyértelmű, hogy ő lesz Plenković örököse, úgy a HDZ elnöki székében, mint a miniszterelnöki poszton.
A jelek szerint itt valamilyen megállapodás születhetett, mert Anušić sziklaszilárdan beállt Plenković mögé, és a jelek szerint az elkövetkező időszakban megelégszik azzal, hogy gatyába rázza a horvát honvédséget.
Az új/régi védelmi miniszter valahol ott vette fel a fonalat, ahol Krstičević tábornok letette, és a sorkötelezettség januári újjáélesztésén túl komoly haderőfejlesztésben gondolkodik. Ezzel majd egy másik alkalommal foglalkozunk, most maradjunk annyiban, hogy a védelmi miniszter tűnik a legmegfelelőbb személynek arra, hogy helyre rakja Milanovićot, és utat nyisson Primoracnak az elnöki karosszék felé.
Mint előbbi írásaink valamelyikében megemlítettük, hogy a támadás az ún. helikopter-üggyel indult, amikor a kormányfő, de a védelmi miniszter is kifogásolták Milanović túlzott utazgatását a légierő helikoptereivel.
Az N-nap
A partraszállás kedden indult, amikor a kormánypárt elnökségi ülése után Anušić azzal rukkolt elő a sajtótájékoztatón, hogy „ő ezt nem bírja tovább”, és hogy kezdeményezi a honvédelmi törvény módosítását, amely jelenleg Milanovićnak túl nagy befolyást enged a védelmi kérdésekben.
Elmondása szerint elvárja, hogy Milanović tisztelettel viselkedjen. Hangsúlyozta, hogy megbízatási időszaka első kilenc hónapjában sok problémát elhallgatott.
– Nem akartam kommunikálni, mert nem akartam az az ember lenni, aki jön és azonnal problémákat okoz, de 9 hónap után már nem tudok így dolgozni
– mondta a védelmi miniszter. Kifejtette, hogy már beszélt a miniszterelnökkel, és kezdeményezi a védelmi törvény módosítását, véleménye szerint ugyanis a védelmi minisztérium, a köztársasági elnök és a miniszterelnök között fennálló kapcsolat miatt, a jelen pillanatban lehetetlenné teszi a fegyveres erők normális működését.
Anušić azt is hozzátette, hogy nem engedni meg, hogy bárki is visszaéljen a fegyveres erőkkel.
Milanović meglepetésének adott hangot
A köztársasági elnök pillanatnyilag ejtette Zoki Bondos attitűdjét, és visszafogottan reagált a Facebookon. Ebben meglepetésének adott hangot, mert szerinte korrekt viszonyt ápolt a védelmi miniszterrel „az alkotmány és a törvény betűje és szelleme által vezérelten“.
A honvédelmi miniszter Milanović szerint egyszer sem panaszkodott az együttműködés miatt, pedig erre lehetősége is volt, mert sokszor találkoztak és beszélgettek.
A köztársasági elnök a továbbiakban annak a gyanújának adott hangot, hogy Anušić miniszter úr elégedetlensége egybeesik Primorac úr kampányának kezdetével. Ez Milanović szerint csak azt jelentheti, hogy Anušić megkérdőjelezhetetlenül Andrej Plenković szolgálatába állította magát „azzal a hiábavaló szándékával, hogy az államfő intézményét ellenőrzése alá vonja, anélkül, hogy megválasztaná az eszközöket“.
Ahogy ezt ilyenkor mondani szoktuk: folytatása következik.
- Szerbia5 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Bosznia4 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Szerbia3 nap telt el azóta
A vajdasági magyar fiatalok elhagynák Szerbiát a sorkatonai szolgálat miatt?
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Kelta Odüsszeia meg Mi magunk + pia a köcsögben (útirajz fecni)