Szerbia
Van egy hely Szabadkán, ahol 6500 ember dolgozik
A külföldi beruházásoknak köszönhetően Szabadkán tulajdonképpen tényleg csak az nem dolgozik, aki nagyon nem akar, az már másik kérdés, hogy mennyiért. Mindenesetre, az ipari övezetnek köszönhetően, és az elmúlt két évtized beruházásai nyomán Szabadka lakosságának összetétele teljesen megváltozott. Az itteniek továbbálltak nyugatra, a déliek pedig felköltöztek északra
Aki Szabadkán jár, a helyi bolhapiacig (a helyiek csak ócskapiacnak hívják) biztosan elmegy, de tovább nem igazán szokott merészkedni, hiszen turistaként ott már nem sok látnivaló várja. Pedig alig egy kilométerrel odébb található a kisbajmoki ipari zóna, azon belül pedig a Vámszabad Övezet. A mintegy hetven hektáros területen tizenkét vállalat működik, és nem kevesebb, mint 6500 ember dolgozik ott. A külföldi beruházásoknak köszönhetően Szabadkán tulajdonképpen tényleg csak az nem dolgozik, aki nagyon nem akar, az már egy másik kérdés, hogy mennyiért. Mindenesetre, az ipari övezetnek köszönhetően, és az elmúlt két évtized beruházásai nyomán Szabadka lakosságának összetétele teljesen megváltozott. Az itteniek továbbálltak nyugatra, a déliek pedig felköltöztek északra, és bizony sokan valamelyik kisbajmoki vállalatban találtak megélhetést.
Jövőre lesz harminc éves
A Szabadkai Vámszabad Övezet (röviden a továbbiakban Szabadövezet) 1995 decemberében alakult, vagyis jövőre ünnepli 30 éves fennállását. 1996-tól működik hivatalosan, s bár az évek alatt több helyszínen üzemelt, ma már a kisbajmoki ipari övezetben van a székhelye.
Eleinte kereskedelemmel foglalkozott, míg mára már a gyártás a fő profilja, főleg német, osztrák és olasz vállalatok tevékenykednek a keretében, amelyek leginkább az autóiparnak gyártanak alkatrészeket, magyarázza a BALK-nak Saša Gravorac, a Szabadövezet igazgatója.
– Először 2017-ben terjeszkedtünk Szabadkán kívülre, azóta Nagykikindán is van egy vállalatunk, amely a Szabadövezet keretében üzletel, tavaly pedig Zenta és Magyarkanizsa községre is kiterjesztettük a tevékenységünket. Vagyis 72 hektárról mára 100 hektárra nőtt a Szabadövezet területe
– mondta az igazgató a fejlődést illusztrálva.
Tizenegy vállalathoz csatlakozik a Tisza Automotive
Fontos elmondani, hogy a Szabadövezet rendszerében 11 vállalat dolgozik, Nagykikinda mellett év végéig a zentai részleg is beindul, a Tisza Automotive egy gyártósora beköltözik hozzájuk.
A magyarkanizsaiak is készülődnek, a Feller nevet viselő gyár, amely a Szabadövezet keretében dolgozik Szabadkán, de nem a kisbajmoki ipari övezet területén működött eddig, most ott tervez építkezni.
Ezeken kívül a Szabadövezet égisze alatt működik a Flender, az Ametek, a Norma Group, a Continental, a KTX, a B plus B Sensors, a Swarovski, a Boysen, a Caminada-Plastikcameast és a Zopas, amely Nagykikindán van, valamint a Feller, amely ideköltözik majd helyileg. A kisbajmoki ipari övezetben van a Calzedonia is, de nem a szabadövezeten belül üzletel.
– Jelentősnek tartom azt is, hogy a Szabadövezetnek eleinte nem volt gyártói- és tárolókapacitása, ma viszont már két ilyen objektumunk is van, az egyiket az Ametek, a másikat a KTX bérli, és a vámterminál is a mi területünkön helyezkedik el. Vagyis ebből is származik bevételünk. Mindegyik vállalat bizonyos hozzájárulást, illetéket fizet azért, mert a szabadövezet keretében működik, ezt a felügyelőbizottságunk által megszabott feltételek alapján állapítjuk meg, tehát innen is van bevételünk. Emellett a zöldfelületeket is rendezzük, ha van rá igény, van reklámfelületünk is, amit bérelni lehet tőlünk
– magyarázza Gravorac az üzletmenet lényegét.
De mi jár annak, aki a Szabadövezet égisze alatt üzletel? Az a vállalat, amely a Szabadövezet keretében működik, számos fiskális-, adó- és vámügyi könnyítésben részesül.
Ezek a cégek hozzáadott értékadó nélkül importálhatnak, a szabadövezeten belül nincs adó, vagyis egymás között is kereskedhetnek, számos vámkedvezmény is van, ráadásul helyben van a vámterminál, mindent el tudnak intézni helyben, de ott vannak a szállítóvállalatok is, amelyeknek a szolgáltatásait is igénybe tudják venni.
Milliárdos forgalom
A Szabadövezet 2022-ben már átlépte a milliárd eurós forgalmat, de a tavalyi évben ez a rekord is megdőlt, 2023-ban ugyanis 1 milliárd 293 milliós forgalmat valósítottak meg.
– Szerbiában egyébként tizenöt szabadövezet van, a szabadkai az egyik közülük. A tizenöt övezet összforgalma is történelmi eredményeket ért el 2023-ban, több mint 7 milliárd euróval, a szabadkai pedig ebből a 16,76 százalékot, vagyis az ötödét produkálta. Három övezet lépte át a milliárd eurós forgalmat: a szabadkai, az újvidéki és a belgrádi. Azt várom, hogy ez a három szabadövezet küzd majd a dobogós helyekért az előttünk álló években
– fedte fel az elképzeléseit Gravorac, majd hozzátette, hogy a szolgáltatásaikkal is hatalmas forgalmat generáltak, hiszen 112 millió eurós lett az eredmény, ami szavai szerint azt mutatja, hogy a helyi ipar és a gazdaság is aktívan bekapcsolódik a munkába.
Az igazgató szerint számos tervük van, amivel még inkább be tudnánk kapcsolni a helyi gazdaságot, hetven vállalattal már van együttműködésük. Az a vágyuk, hogy az ipari zóna területén legyen a tudományos-technológiai park, ezzel egy helyen lenne a tudomány, a gazdaság és az ipar, egymás tapasztalatára támaszkodva. Mindezeket az eredményeket 12 ember érte el, ennyi alkalmazottja van ugyanis a Szabadövezet társadalmi vállalatnak.
– Nagyon hatékonyak vagyunk, s természetesen jár a köszönet a partnereiknek és felhasználóinknak. A Szabadövezetet egy intellektuális, tudásalapú egységként képzeljük el, ahol a tudomány, a gyakorlat, a kivitelezés és a duális oktatás összefonódik
– mondta az igazgató a további terveket felvázolva.
A minimálbérnél többet keresnek
Amikor a fizetésekre terelődik a szó, akkor minden beruházás esetében hangsúlyozzák (maga Aleksandar Vučić is ezt tette több látogatása alkalmával), hogy a minimálbérnél magasabb, a Boysen esetében például húsz százalékkal magasabb fizetéseket ígértek.
Az igazgató is hasonlókat mondott, kiemelte, hogy minden vállalatban magasabb a bérek az országos minimálbérnél (a Szabadövezeten ugyan kívül működő, de az egyébként legkevésbé megfizetett szektorhoz tartozó Calzedonia, ahol varrónők dolgoznak, megbízható információk szerint valóban többet fizet a minimálbérnél, ami jelenleg 430 euró Szerbiában, ők viszont mintegy 580 eurós fizetést adnak az alkalmazottaknak.
Gravorac szerint vannak vállalatok, ahol magasabb bérért dolgoznak, s olyanok is, ahol az országos átlagbért is megkeresik.
– Magasabb pozíciókban magasabb a fizetés is. Vannak itt külföldiek is, menedzseri pozíciókban. Az előnyei ezeknek a munkahelyeknek mindenképpen a biztonság, az alkalmazottak védelme, van fejlődési és előrelépési lehetőség, és az egészségvédelem magas fokú. Aki itt dolgozott, később könnyen megtalálja a helyét a munkaerőpiacon, és szeretik alkalmazni őket, mert ezek a cégek folyamatosan dolgoznak az alkalmazottak oktatásán
– jelentette ki az igazgató, aki szerint további előny, hogy ezek a vállalatok a fizetés teljes összegére jelentik be az államnál az alkalmazottat, ami jól jön, ha lakáshitelt szeretne felvenni valaki.
Általános fejlődést hoztak a városnak
Gravorac szerint a külföldi vállalatok hozzájárultak ahhoz, hogy a hazai vállalatok is jobb feltételeket biztosítsanak az alkalmazottaiknak, mert különben otthagyták volna őket, a jobb feltételekért.
– Magasabb lett a színvonal, a munkafeltételek és a bérek javultak máshol is, a Szabadövezetben lévő vállalatoknak köszönhetően. A helyi gazdasági fejlődéséhez is hozzájárultak ezek a vállalatok. Napi szinten rengeteg autóbusz jön Zombor, Apatin, Kúla és Verbász felől, mindannyian ide járnak dolgozni, itt találtak biztos megélhetésre
– vázolta fel a helyzetet az igazgató, aki szerint van, aki autóval jön, vannak, akik délebbről költöztek ide s házat, lakást vettek.
Szabadka rengeteg új lakossal gazdagodott, látszik a fejlődés, hisz minden sarkon építkezéssel találkozunk. Gravorac szerint a Szabadövezet új dimenzióba helyezte a gazdasági fejlődést, egy teljes paradigmaváltást ért el a városban, vagyis a fejlődés kézzel fogható, amit senki sem vitathat el tőlük.
- Szerbia5 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Bosznia4 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Szerbia4 nap telt el azóta
A vajdasági magyar fiatalok elhagynák Szerbiát a sorkatonai szolgálat miatt?
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Kelta Odüsszeia meg Mi magunk + pia a köcsögben (útirajz fecni)