Szétrohadt a szocialista román mintaváros a Duna egyik fő szigetén

A Vaskapu I vízerőmű felavatása után öt évvel, Nicolae Ceauşescu román és Josip Broz Tito jugoszláv államelnök a Vaskapu II vízerőmű alapkövét 1977. december 3-án helyezte el. A két balkáni ország mérnökei az új dunai hidrológiai centrálé helyszínét azért az előző konstrukciótól délre, a lakatlan Nagy-sziget (Ostrovu Mare) legalsó csücskénél jelölték ki, mert az utolsó osztrák-török háború idején a Habsburg haderő 1790. május 6-án pont egy itt összerakott hajóhídon tudott előre törni és elfoglalni a közeli Negotin városát, amely így ismét önálló szerb közigazgatás alá kerülhetett pár hónapig.

Az urbanizáció csúcsa: Vaskapu II munkásváros

A szimbolikus jelentőségen túl az 50 kilométernyire lejjebb megépíteni kívánt új vízerőmű helyszínénél persze a praktikus okok sokkal fontosabbak voltak. Mivel a Duna ezen a szakaszon már nem olyan mély mint a Kárpátok előterében, így a szocialista mérmű alapozása technikailag nem számított bonyolultnak, kivitelezése pedig drágának.

A romániai Balta Verde falu és a jugoszláviai Prahovo nagyközség között megépítendő gát miatt a két ország egy munkásvárost is felépített a leendő vízerőmű olténiai oldalán, közvetlenül a híd tövénél a Nagy-sziget csücskében.

A román „szocializmus nyaralóvárosának szép és új” otthonai mára már lepusztultak, bár néhány utat nemrég leaszfaltozott a gogoșui városháza (Forrás: Screenshot, YouTube)

A Dunára kifutó Vaskapu II (Portile de Fier 2.) nevű kolónia kezdetben 49 egyemeletes vasbeton falazatú nyeregtetővel védett pavilonból állt. Ezen a nagyon puritán, funkcionalista építészeti elvek alapján kivitelezett telepen 1050 darab hálószobát, 446 stúdiót, azaz kisszobának megfeleltethető helyiséget, 426 darab főzőkonyhával felszerelt apartmant, illetve 160 darab összkomfortosnak szánt kétszobás lakást alakíttatott ki a román állam leendő melósainak és azok családtagjainak.

Szintén a vízerőmű leendő építői miatt húztak fel a kisvárosban három menzát, egy közösségi klubot, egy 3000 kötetes könyvtárat, 20 boltot és üzletet, egy autószerelőműhelyt, egy rendelőt, valamint egy nyolc tantermes általános iskolát is.

Kapcsolódó cikk

A vízbe temetett város (talált, süllyedt)

A Románia legnagyobb vízenergia-projektjének szánt komplexum megépítése érdekében a Ceauşescu-rezsim csaknem 15 ezer munkást és műszaki értelmiségit verbuvált össze az ország egész területéről.

A korabeli Flacăra és Ramuri magazinok szerint a takaros kisváros nemcsak azért volt kezdetben népszerű a fizikai és a szakmunkások körében, mert itt kétszer-háromszor nagyobb bért kaphattak munkájukért cserébe, mintha otthon maradtak volna, hanem azért is mert mindegyik utca aszfaltozott volt, a lakásokat központi fűtéssel, illetve tisztított folyóvízzel is ellátták.

A korabeli ideköltözők szerint szintén sokat nyomott a latban, hogy a köz- és az otthoni világítás itt akkor is folyamatosan volt, ha az országos energiahiány- és válság miatt minden faluban, nagyvárosban, sőt a románok szerint a kelet Párizsának tartott Bukarestben is naponta többször lekapcsolták.

Amikor lehul a lepel

Az első urbanisztikai gondok hamar napvilágra kerültek. A 22 négyzetkilométeres “lakatlan szigetről” szó szerint elmenekültek a nők.

A „szocializmus új nyaralóvárosa” ugyanis hiába volt „szép és új”, otthonai minden jóval felszerelve, a meglehetősen hideg dunai levegő, az építőiparban dolgozó férfiak keménysége, a kirendelt katonaság és tengerészek túlkapásai miatt a gyengébbik nem jelentős többsége nagyon hamar úgy döntött, hogy inkább átköltözik Szörényvárba (Drobeta-Turnu Severin).

Épül a Vaskapu 2 erőmű, az asszonyok nem tudták elviselni a munkások keménységét és a katonák túlkapásait (Screenshot, YouTube)

Amelyik asszony faluról származott, az inkább a közeli Gogoșu községbe tette át az otthonát, hogy ismét mezőgazdasággal és állattartással foglalkozhasson.

Amikor 1986-ban elkészült a Vaskapu II vízerőmű, a munkásnegyed lassan elnéptelenedett. A munkások kétharmada vagy feleségeik után ment Szörényvárba, vagy visszaköltözött szülőföldjére az anyjuk mellé. Mivel érdektelenség miatt a szolgálati lakásokat nem lehetett elcserélni vagy eladni, így az elköltözők otthonaikat inkább magukra hagyták.

Az Adevarul.ro helyszíni riportja szerint a panelházak többsége napjainkra már teljesen üres. A lakóblokkokban alig öt-hat család él már, a többségük nyugdíjas. A „röghöz kötöttek” a vízerőmű-komplexum fenntartásában, karbantartásában és felújításában érdekelt Hidroserv, Hidroelectrica és Energomontai cégeknél dolgoznak.

Az elhanyagoltság miatt 1991-ben dőlt össze az egykori kétszintes laktanya, valamint a határrendészet nyeregtetős irodája és a menza három épülete. Diákhiány miatt a telep általános iskoláját 2015-ben zárták be.

Az alma mater azóta össze is dőlt. Az elemi utolsó igazgatója, Alexandru Popescu mentve a menthetőt, az iskola könyvtárának több ezer kötetét átmenekítette a saját lakásának egyik szobájába. A telep tucatnyi gyereke egyébként a közeli Gogoșuba jár már iskolába.

A település lényegében szellemvárosként vegetál. Bezárt az egyetlen élelmiszerbolt is, a helyben maradtak ezért Szerbiába járnak át bevásárolni, mert az erőmű gátja 2011 vége óta határátkelőként is vegetál. A nem nagy forgalmú vámon naponta alig 30 személyautó hajt csak át.