Szerbia
Ana Brnabić házelnök lesz, az új szerb miniszterelnök nevét még nem árulták el
Az egyre inkább radikalizálódó Ana Brnabić a szerb elnök szerint igazi harcos, ezért nagyon is megérdemelte, hogy az egyik legfontosabb tisztséget töltse be az országban, és hogy egyszer esetleg az államfői pozíciót is megkapja
Aleksandar Vučić a Szerb Haladó Párt elnökségi ülését követően bejelentette, hogy a szerb parlament új elnökének Ana Brnabić eddigi miniszterelnököt jelölik, ami áttételesen azt is jelenti, hogy a miniszterelnöki tárcát valaki más kapja. Ennek a valaki másnak a nevét azonban egyelőre nem tették közzé, Miloš Vučević pártelnök kérésére ezzel egy hetet, netalán tíz napot még várnak. A szerb államfő az eddigi miniszterelnök méltatása során azt sem zárta ki, hogy Brnabić egyszer akár államfő is lehet.
Házelnök lesz az „igazi harcos”
Aleksandar Vučić a Szerb Haladó Párt elnökségének ülését követően jelezte, hogy hozzá kell szokni a pótolhatóság gondolatához, és ha jól szerepel a házelnöki pozícióban, akkor Ana Brnabić akár államfő is lehet.
A szerb elnök megjegyezte, hogy számára Ana Brnabić az egyik legpozitívabb meglepetés, mert „hősiesen harcolt”, és ezért nagyon megérdemelte a házelnöki posztot, ami az egyik legmagasabb állami tisztség.
Itt a hangsúly a „harcolt” szón van, mert hogy az élet nem sport, hanem éppenséggel harc, főleg Szerbiában, de ezt már csak mi tesszük hozzá.
– Ő az a személy, aki a leggyorsabban és a legtöbbet fejlődött. Még soha senkit nem láttam ilyen gyorsan tanulni, ilyen keményen harcolni, ilyen bátran harcolni: egy olyan világban, amelyet sajnos a férfiak uralnak, hősiesen harcolt, mint kevesen a politikusok közül
– mondta a szerb elnök, aki ismételten elővette a mozgalom megalakításának kérdését, ami már legalább másfél éve búvópatakként bukkan fel a szerbiai politikai színtéren, de sehogy sem akar a napvilágra jönni.
Ezzel kapcsolatban egyelőre csak az a szándék látszik kirajzolódni, hogy a mozgalom „népfront” jelleget öltene azoknak a bevonásával, akik eddig nem vettek részt a politikai életben.
A szerb elnöki mozgalommal kapcsolatban Miloš Vučević úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett Szerb Haladó Párt a szerelvény első vagonja lesz.
Vučević a Szerb Haladó Párt elnökeként teljes támogatásáról biztosította Ana Brnabić jelölését a házelnöki tisztségre, majd menetrendszerűen szóba került Koszovó kérdése is.
Aleksandar Vučić ezzel kapcsolatban reagált Annalena Baerbock német külügyminiszter kijelentésére, aki a legnagyobb méregnek nevezte a határmódosításokat. A szerb elnök száz százalékban egyetértett ezzel a megfogalmazással, viszont feltette a kérdést, hogy 1999-ben miért csorgattak mérget a szerbek poharába.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.
Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.
[ays_poll id=85]

