Connect with us

Szerbia

Rendőri beavatkozás nélkül zajlott le az újabb erőszakellenes tüntetés Belgrádban

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

erőszak, erőszakellenes, megmozdulás
Ennyien voltak a pénteki megmozduláson, plusz azok, akiket a kamera nem tudott befogni, mert a térnek körülbelül háromnegyed része látható csak. Ugyanakkor felmerült a gyanú, hogy Photoshop segítségével növelődött meg a résztvevők száma (Forrás: Twitter)
Cikk meghallgatása

Belgrádban este kilenc óra körül fejeződött be a második tüntetés, amelyet az ellenzék az erőszak ellen szervezett. A békés felvonulás a szerbiai parlament előtt kezdődött, és a Gazella híd kétórás lezárásával fejeződött be. A felvonulás résztvevői ezúttal sem tűztek ki pártjelvényeket, csak elvétve volt egy-két transzparens, és beszédek sem hangzottak el, a megmozdulás azonban az előzőnél erőteljesebb politikai jelleget öltött, miközben a háttérbe szorultak a kommemoratív indítékok. A demonstrációt azok az ellenzéki pártok szervezték, amelyek a hatóságok felelősségét firtatják a május elején elkövetett két tömeggyilkossággal kapcsolatban.

Felolvasták az ellenzéki követeléseket

A gyülekezőhely ezúttal is a szerbiai parlament előtti tér volt, ahol felolvasták a szervezők követeléseit, amelyek
Bratislav Gašić belügyminiszter és Aleksandar Vulin titkosszolgálati vezető lemondására, a szerbiai médiatanács tagjainak és a köztelevízió vezetőinek leváltására, valamint a Pink és a Happy televíziónak adományozott országos frekvencia visszavonására vonatkoztak.

A követelések között szerepel egy rendkívüli parlamenti tanácskozás összehívása is, amelyen a képviselők megvitatnák az országban kialakult biztonsági helyzetet.

A megmozdulást szervező ellenzéki pártok követelései között viszont deklaratívan nem szerepel az Aleksandar Vučić szerb elnök lemondására vonatkozó követelés, amit egyes ellenzéki vezetők kifogásoltak is.

Boris Tadić volt szerbiai államfő a belgrádi ellenzéki Danas napilapnak és hírportálnak nyilatkozva felvetette, hogy a megmozdulás szervezői miért nem annak az embernek a lemondását követelik, aki az általános vélekedés szerint mindenben dönt.

Tadić elmondta, hogy egyetértenek ugyan a követelésekkel, de azok megfogalmazásában pártja, a Szociáldemokrata Párt nem vett részt, mert a megmozdulást a parlamenti ellenzéki pártok “monopolizálták”, vagyis maguknak sajátították ki.

Annak ellenére, hogy a tüntetést szervező ellenzéki pártok hivatalosan nem követelték Vučić lemondását, ez folyamatosan felmerült a tüntetők, sőt a szervezők részéről is.

Békés felvonulás az erőszak ellen

Az ellenzéki követelések felolvasása után a tömeg a szerbiai képviselőháztól elindult a mintegy két kilométerre lévő Gazella hídhoz, amelynek lejáratai fontos közlekedési csomópontok a Száva egyik és másik oldalán is.

A megmozduláson sok tízezer ember vett részt, közülük jónéhányan átsétáltak a hídon az újbelgrádi kongresszusi központ felé haladva, amelynél a tiltakozás nem sokkal este kilenc óra körül ért véget.

A szerb belügyminisztérium a tüntetés előtt jelezte, hogy a Gazella blokkolását bűncselekménynek tekinti, és ennek szellemében megteszi a megfelelő intézkedéseket.

erőszak, erőszakellenes, megmozdulás

Amikor az emberek a hídhoz értek, már jócskán esteledett (Forrás: Twitter)

Vučić pénteki sajtótájékoztatóján osztotta ezt a véleményt, és a lakosság zaklatásának nevezte a híd lezárását, ugyanakkor megjegyezte, hogy Szerbiában nem szeretik verni a tüntetőket, mint ahogy azt Franciaországban vagy Németországban teszik.

A szerb elnök ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Szerbiában “a demokráciát szó szerint veszik” azokkal ellentétben, akik a demokrácia kérdésében kioktatják az országot.

Ennek szellemében jóformán semmiféle (egyenruhás) rendőri jelenlét nem volt, a híd felé tartó menetet mindössze két rendőrautó kísérte, és incidens sem történt, miközben a felvonulók egy része néha-néha lemondásokat követelt, beleértve ebbe a szerb elnök távozását is.

Hogyan fejeződött be a megmozdulás?

A megmozdulás záróakkordjaként a szervezők megállapították, hogy a hatóságok teljesítik a tiltakozók egyes követeléseit, miután csütörtökre összehívták a szerbiai parlament ülését, amelyen várhatóan szavaznak a médiatanács tagjainak leváltásáról, és Bratislav Gašić belügyminiszter leváltásáról, a Aleksandar Vulin titkosszolgálati vezető neve ugyanakkor ezzel kapcsolatban nem merült fel semmilyen formában sem.

Ha netalán menesztenék Gašićot, akkor ő lehetne az ügyeletes bűnbak vagy püfölőzsák, akit a szerb elnök az ellenzéki követeléseknek engedve folyamatosan levált.

Vučić, még miniszterelnökként, egy 2015 decemberében tett szexista kijelentés miatt menesztette Gašićot, aki akkoriban védelmi miniszterként fungált, és egy sajtónyilatkozat alkalmával azt találta mondani a B92 médiaház riporterének, aki a mögötte álló kamerák kedvért féltédre ereszkedett, hogy “szereti azokat az újságírónőket, akik könnyen letérdelnek”.

Gašićot 2016 februárjában visszavonták, hogy jó egy évvel később, 2017 májusában a Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (Bezbednosna informativna Agencija, BIA) élére nevezzék ki, ahonnan a belügyi tárca élére került a tavalyi kormányalakítás során.

erőszak, erőszakellenes, megmozdulás

A péntek esti ellenzéki megmozdulás résztvevői a telefonjukkal jelezték, hogy a jövő heti tüntetésen is részt vesznek (Forrás: Screenshot)

A megmozdulás legvégén Srđan Milivojević, a Demokrata Párt (Demokratska stranka, DS) parlamenti képviselője ragadta magához a mikrofont a tüntetéssel együtt haladó kamionon, és jelezte, hogy a következő ellenzéki tiltakozást a jövő pénteken tartják, de “akkor nem lesz hazamenés”.

Az ellenzéki képviselő ezt bővebben nem fejtette ki, így azt sem mondta el, hogy a tüntetők akkor vigyenek-e magukkal hideg ételt, esetleg váltás fehérneműt.

Viszont arra kérte a demonstrálókat, hogy a telefonjuk bekapcsolásával jelezzék, hogy részt vesznek-e azon a megmozduláson, amire a tiltakozók “fénnyel árasztották el Szerbiát”, illetve az országnak azt a csücskét, ahol éppen voltak.

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!