Connect with us

Bosznia

Iszlamista szélsőségesek halálosan megfenyegették a boszniai külügyminisztert

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

iszlamista, iszlamista szélsőségesek
Bosnyák tüntetők követelték a nemzetközi közösség boszniai főbiztosának távozását (Forrás: YouTube, Face TV)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 4 perc
Meghívlak a Revolutba

Bosnyák veteránok tüntetése és iszlamista szélsőségesek fenyegetése jellemezte a hétvégét Bosznia- Hercegovinában. Amíg a múlt hét végén a bosnyák jobboldalhoz köthető társadalmi szervezetek tüntetést szervezetek Christian Schmidtnek, a nemzetközi közösség főképviselőjének az irodája elé, addig Elmedin Konaković bosznia-hercegovinai külügyminiszter és Nermin Nikšić a baloldali Szociáldemokrata Párt (Socijademokratska Partija) elnöke több fenyegető üzenetet kapott.

Tüntettek és káoszt idéztek elő

A Slobodna Bosna napilap számolt be elsőként arról a hétvégén, hogy több internetes hírportál komment szekciójában a lelkes olvasók közül többen a balkáni internetes véleményvezérektől egyébként megszokott, nyomdafestéket nem tűrő kifejezések használatán túl, Elmedin Konaković bosznia-hercegovinai külügyminiszter és a vele szövetségben politizáló Nermin Nikšić (Socijaldemokratska Partija, SDP) pártelnök likvidálására tettek javalatot.

A hétvége egyébként is a jelenlegi kormánykoalíció elleni hangulatkeltés jegyében telt a nyugat-balkáni csodaország fővárosában.

iszlamista, iszlamista szélsőségesek

A tüntetésen ott virított a mostanában sokat emlegetett Sebija Izetbegović, a bosnyák konzervatív pártvezető, Bakir Izetbegović felesége is (Forrás: Facebook, Sebija Izetbegović)

Még március 31-én kora délután a Bosznia- Hercegovina területi integritásáért való aggodalmukat kifejezni kívánó társadalmi szervezetek, élükön a bosnyák veteránokkal, egy kb. ezer fős tüntetést szervezetek a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviseletének irodaépülete elé.

Bár a megmozdulás szervezői pártsemlegesnek minősítették a rendezvényt, a tömegben nagy számban voltak jelen a legnagyobb bosnyák konzervatív pártnak számító Demokratikus Akció Pártja (Stranka Demokratske Akcije, SDA) vezetői és a vele ki nem mondott kooperációban álló balközép Demokratikus Front (Demokratski Front, DF) ismert tagjai.

A rendezvényről röviden annyit érdemes megemlíteni, hogy annak a célja Christan Schmidt a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselőjének boszniai belpolitikai életbe történő beavatkozása elleni fellépés volt.

Fárasztó a politika és az önkéntes éhezés

Emlékezetes, hogy tavaly októberben a választás éjszakáján módosította Schmidt a választási törvényt, ami miatt a bosnyák jobboldal a horvát nemzetiség melletti elfogultsággal kezdete vádolni a derék németet.

A voksolást követő hetekben lezajló koalíciós tárgyalások eredményeként a legnagyobb bosnyák pártnak minősülő SDA kiszorult a kormányból, míg a kb. 10%-os boszniai horvátság vitte el a miniszterelnöki szék mellett több kanton vezetését, és két jelentős miniszteri posztot is kapott.

A történet azzal érte el a tetőfokát, hogy majd hat hónappal a tavalyi választások óta a bosnyák-horvát Föderációban továbbra sem sikerült kormányt alakítani.

A jelenlegi helyzetben a bosznia-hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska Demokratska Zajednica, HDZ BiH) és a Nermin Nikšić vezette baloldali SDP győzködi a színfalak mögött a hatalomvesztéstől és a hozzá közel állók elleni médiahadjárattól egyre ingerültebb Bakir Izetbegović SDA elnököt, hogy hozzanak tető alá egy hárompárti koalíciót a Föderáció helyzetének stabilizálása érdekében.

Az SDA vezetése azonban egyelőre elzárkózik ettől, vélhetően előnyösebb alkupozícióban reménykedve. Ekkor lépett fel ismét a boszniai államigazgatás működőképessége felett őrködni kénytelen Schmidt, aki felszólította a feleket, hogy alakítsanak kormányt, különben újabb előre nem egyeztetett lépéseket fog tenni.

Schmidt határozottsága komoly megütközést keltett a ramadán alatti önkéntes éhezés miatt az átlagosnál is ingerlékenyebb bosnyákok körében, akik más megoldás híján tüntetést szerveztek a főképviselő hivatala elé.

Egyes tüntetők bocsánatkérést, mások azonnali lemondást követeltek Schmidttől, aki érthető módon egyik követelésnek sem tett eleget.

A tömegrendezvény kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a résztvevők jelentős mértékben vívták ki az eseményhez csatlakozni nem kívánó polgártársaik ellenszenvét, mert a rendezvény miatt a Szarajevó központjában lévő utcák jelentős részét le kellett zárni, így a városi forgalom péntek délután három és este hat óra között teljesen megbénult, jóformán minden útszakaszon lépésben araszoló járműoszlopokat lehetett látni.

Iszlamista bérgyilkos kerestetik

Elmedin Konaković boszniai külügyminiszter a Twitter fiókjában jelezte a tüntetés napján, hogy számos fenyegetést kapott. Ezek közül egynek a szövegét ő maga tette közzé:

– Konaković és Nikšić likvidációját végre kell hajtani. Az egész világ a bosnyákokon röhög. Nagy szégyen, ha ezek ketten még pár napig életben maradnak. A likvidációt végre kell hajtani tiszteletből. Nem nehéz őket megölni. Ha nem tudjátok magatok elvégezni, akkor lehet ebbe pénzt fektetni, és felbérelni valakit arra jutányos áron. Meg kell őket ölni azelőtt, vagy ők ölnek meg titeket. Nikšić egy beteg ember, mihamarabb golyót kell küldeni a tarkójába.

Iszlamista fenyegetés

Iszlamista fenyegetés (Forrás: Twitter, Elmedin Konaković)

Nermin Nikšić SDP vezérrel szemben sem volt sokkal elnézőbb a radikális kommentelők hada. Az ő számára a likvidálást arra az esetre helyezték kilátásba, ha a koalíciós tárgyalások eredményeként elnyerné a Föderáció miniszterelnöki címét.

Utóbbi lehetősége amiatt merült fel, mert a horvát HDZ BiH és az SDP a múlt héten megállapodott egy névsorban a föderációs tagjait illetően. Ezen a listán Nermin Nikšić nyerte el a miniszterelnöki helyet.

Persze a megállapodás alapvetően csak abban az esetben lenne értelmezhető, ha a HDZ BiH és az SDP bevállalná a négyéves ciklusra a kisebbségi kormányzást, ami technikailag fenntarthatatlan lenne, mert a bosnyák SDA könnyű szerrel alakíthatna ki olyan helyzetet a föderációs parlamentben, hogy bizalmi szavazáson megbuktatná a kormányt.

Mindettől függetlenül tény, hogy Nikšić is kapott jó pár fenyegető üzenetet.

Konaković családját évek óta fenyegetik

Konaković azóta megerősítette, hogy a tavalyi választások előtt is kapott már fenyegetéseket. Az ő személye mellett a családtagjai is szerepelnek ezek címzettjei között.

A felesége, Dalija Hasanbegović- Konaković Bosznia- Hercegovinában ismert média személyiség, az Al- Jazeera Balkans újságírója, aki a férje politikai munkája és a női egyenjogúság érdekében végzett aktivista tevékenysége miatt szintén fenyegetések célpontja volt a korábbi években.

Hasanbegović- Konaković a mostani eset kapcsán elmondta, hogy 2019. eleje óta folyamatosan és szervezetten kap a közösségi média felületein fenyegető üzeneteket.

Ezek egy része egy magát „digitális hazafias brigád” névvel illető online csoporthoz köthető. A csoport egyik beazonosítható tagjaként Hasanbegović- Konaković a Luxemburgban élő Jasmin Mulahusićot nevezte meg, akit a boszniai hatóságok már évekkel korábban összefüggésbe hoztak az Al- Kaida terrorszervezettel és más szélsőséges csoportokkal.

A Mulahusić és Bakir Izetbegović SDA elnök közötti szoros kapcsolatról már részletesen beszámoltunk egyik korábbi cikkünkben.

Sokak szerint összefüggés lehet a digitális zaklatásokkal már korábban is vádolt Mulahusić megjelenése és az SDA funkcionáriusok elleni mostani vádemelések között.

Ezt az összefüggést feltételezi maga Elmedin Konaković is, aki az ellene és politikus társa ellen intézett tömeges fenyegetések kapcsán kijelentette, hogy
„az előző rendszer beteges követői már odáig jutottak, hogy árulónak bélyegezzenek minket, és halálos fenyegetéseket küldenek. Ebben komoly segítségükre van néhány újságíró, akik bemocskolják a sajt hivatásukat azzal, hogy egy korrupt rendszer szótárát használva leírják, hogy Zágráb szolgái vagyunk”.

Konaković közölte továbbá, hogy érdemi reakciókat vár el a boszniai biztonsági szervektől az ügyben.

English

Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Dodik pénzt kap az EU-tól / Dodik travels to Moscow and receives money from the EU
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 4 perc
Meghívlak a Revolutba

The European Commission has lifted the suspension it imposed last year on the disbursement of EU funds intended for the Bosnian Serb Republic. Milorad Dodik, the president of the Bosnian Serb entity, expressed his gratitude to his coalition partners for their support in this matter, while the entity he leads is experiencing worsening economic conditions. The upcoming repayment of bonds issued on the Vienna Stock Exchange this year may force Dodik to take on additional significant loans. It is possible that he will seek assistance in Hungary as well.

In Brussels, they loosened their grip

Milorad Dodik, the president of the Bosnian Serb Republic, achieved a significant result on Friday, as the EU revoked the suspension of EU-funded development projects in the Serbian entity.

The disbursement of EU funds intended for the Bosnian Serb Republic had been suspended since February last year, as the EU Commission sought to exert pressure on Dodik’s Independent Social Democrats Alliance (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) due to their secessionist tendencies.

Although the European Union did not impose sanctions on Bosnian Serb political leaders at that time, the Commission ordered the freezing of all projects receiving EU support.

It was already known at the time of the halt in investments, mostly related to infrastructure development, that the Serbian entity, burdened by significant debt due to bonds issued on international stock exchanges, would not be able to compensate for the resulting shortfall from its own budget.

In May of this year, several Bosnian newspapers reported that the leadership of the Bosnian Serb Republic could be in trouble if they do not find new external funding to finance their accumulated external debt.

While the risk of technical bankruptcy is not discussed in Banja Luka, it can be assumed that the EU, in plain terms, „didn’t let Dodik off the hook” and resumed the disbursement of previously frozen financial assets.

According to experts knowledgeable in the Bosnian financial sector, the EU’s restart of programs has provided a lifeline to the otherwise grim state of the Bosnian Serb economy.

However, experts agreed that the influx of EU funds alone will not be sufficient to ensure the necessary growth for financing external debt. This is because its impact does not generate enough additional GDP growth in the Bosnian Serb Republic to break free from the debt spiral.

One may ask, why did Brussels yield?

The answer, according to many, is that this step was a significant gesture towards the Bosnian Serb region on the brink of international isolation and economic collapse.

Dodik, in turn, has only earned this by fulfilling the coalition agreement he made with the Croatian Democratic Community of Bosnia and Herzegovina (Hrvatska Demokratska Zajednica Bosne i Hercegovine, HDZ BiH) and the left-wing Bosnian party alliance known as the „troika” until now.

Troubles within the coalition arise

The importance of restarting EU programs is also reflected in Dodik himself expressing gratitude, in front of the press, to Elmedin Konaković, the Bosnian Minister of Foreign Affairs, for consistently keeping the issue of restarting frozen projects in the Serbian entity on the agenda during his visits to Brussels this year.

elmedin konakovic milorad dodik 1

On the right, Elmedin Konaković, the Bosnian Minister of Foreign Affairs, plays the role of a helpful lobbyist, while on the left, Milorad Dodik, the president of the Bosnian Serb Republic, needs to be connected to a financial infusion

Simultaneously with the announcement of the financial good news, Denis Bečirović, the Bosnian member of the Bosnia and Herzegovina Presidency, also held negotiations with members of the Western Balkans Working Group of the European Parliament in Brussels.

Bečirović’s participation in the meeting caused significant disruption within the communication machinery of the Bosnian government coalition. This was because the member of the presidency asked the present EU representatives to impose further sanctions against Dodik, and he described the continuation of the disbursement of EU financial assets as a „terribly bad step.”

Regarding Bečirović’s stance against Dodik, it is worth noting that in previous years, he has repeatedly accused the top Bosnian Serb leader of separatist tendencies and violating the principles of the Dayton Agreement.

His recent actions were particularly uncomfortable for his own party, the Social Democratic Party (Socijaldemokratska Stranka, SDP), as this position completely contradicted the coalition government’s stance, including that of his own party, regarding EU funds.

Although there haven’t been similar levels of communication discord among some players within the five-party government coalition in the past, and the government seemingly continued its work uninterrupted, strong figures within the coalition parties often make comments that indicate underlying tension.

When it comes to separate communication, the SDP takes the lead, as several prominent members sharply criticize the work of the coalition partners organized on the basis of two ethnicities, the Bosnian Serb SNSD and the Croatian HDZ BiH.

The ‘unique word scattering’ observed in the communication of the SDP can be traced back to the fact that the Yugoslav state party’s successor organization in Bosnia, in addition to its traditional center-left orientation, has sought to broaden its support among progressive and neo-Marxist youth groups. These groups find it difficult to accept that the SDP, which represents a multiethnic and atheist approach they support, formed an alliance with the Bosnian Serb and Croatian conservative political forces that were continuously criticized in the previous cycle.

Dodik needs to pay (or should pay)

Regardless of the opening of EU funds, the economic situation of the Bosnian Serb Republic is difficult to assess positively.

The maturity dates of entity bonds issued on the London and Vienna stock exchanges are approaching, and their repayment will pose a significant burden on the budget of the Serb entity.

The numbers speak for themselves.

This year, the Serb entity has a bond-based debt obligation of approximately 1,099 million BAM (convertible mark), which amounts to 208 billion Hungarian forints. In addition, the government of the Bosnian Serb Republic has to pay an additional 900 million BAM (170 billion Hungarian forints) this year based on other commitments.

A significant portion of these obligations is related to certain infrastructure investments. From this year’s upcoming debt pile, a portion of the Bosnian Serb bonds issued on the Vienna Stock Exchange in previous years will mature in June. After this, the Serb entity will have to pay approximately 400 million BAM (75 billion Hungarian forints).

To ensure the financing of the mentioned debt, the Bosnian Serb Republic received a loan of 180 million BAM (34 billion Hungarian forints) from Hungary.

We have previously reported in detail about this transaction and the support program provided by the Hungarian government to Bosnian Serb agricultural entrepreneurs.

According to news reports in the Bosnian press, in order to continue rolling over the high external debt, Dodik may be preparing, or rather, be forced to take on another loan of approximately 2 billion BAM (380 billion Hungarian forints) in the near future.

Most analysts link this future transaction, which has so far been only speculation, to the Chinese development funds that are still leading in the Western Balkans region, due to the drying up of Russian resources. However, it is also possible that Dodik may once again knock on ’s door for a little injection of funds.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava