Szerbia
Viola von Cramon: A kézfájással való viccelődés rossz visszhangot váltott ki az EU-ban

A belgrádi kormánykörökben és a szerb baráti médiában közutálatnak örvendő Viola von Cramon szerint a kézfájással történt szerb elnöki viccelődés nem is rossz, hanem kimondottan rossz visszhangot váltott ki Brüsszelben és a fontosabb európai központokban. Erről a szerb ellenzéki média Nyugat-barát fele számolt be a Nova.rs által készített interjú nyomán. Aleksandar Vučić az ohridi „szóbeli megállapodást” követő „nemzeti sajtótájékoztatóján”, amelyet szinte minden szerbiai televízió közvetített, azt mondta az EU-által felkínált dokumentumok aláírásának elutasításával kapcsolatban, hogy „elviselhetetlen fájdalmakat érez a jobb kezében, ezért nem tudja aláírni a két uniós dokumentumot”, és ez így is marad az elkövetkező négy évben.
A kézfájás „szövődményei”
A német zöldekhez (Die Grünen) tartozó Viola von Cramon, aki nem csak egy a sok EP-képviselő közül, hanem az Európai Parlament koszovói jelentéstevője, „dicséretesnek” nevezte Vučićnak azokat a nyilatkozatait, amelyeket a Szerbia és Koszovó közötti legutóbbi, ohridi találkozó előtt tett, ugyanakkor „szomorúnak” minősítette a már említett, inkriminált kijelentést.
– Mind Brüsszelben, mind az EU kulcsfontosságú fővárosaiban nagyon rosszul fogadták ezt a retorikát, és a jobb kezében érzett elviselhetetlen fájdalommal történő gúnyolódást
– mondta a szerb kormányzati körökben gyűlölt német politikus, aki hozzátette, hogy a (szóbeli) megállapodás jogilag kötelező érvényűvé vált Szerbia számára.
– Ma már Szerbia EU-csatlakozásának kritériumai közé tartozik, és csak teljes körű végrehajtása teszi lehetővé Szerbia számára az uniós tárgyalások lezárását
– mondta a „neveletlen” Viola von Cramon, aki nem kívánt jobbulást és gyors felépülést a szerb elnöknek a kézfájással kapcsoltban.

Mintha azt mondaná, hogy „nézzék csak meg, ez a fájós jobb kezem” (Forrás: szerb elnöki Instagram)
A német politikus hozzátette, hogy továbbra is napirenden tartják a demokráciával, a jogállamisággal valamint a média szabadságával kapcsolatos kérdéseket, mert szerinte a „hazai (szerbiai) reformok kulcsfontosságúak, ezért azokat igyekeznek összekapcsolni az uniós források felhasználásával”.
– Egyszerűen fogalmazva, ha nincsenek reformok a demokratikus normák vagy a jogállamiság területén, akkor nincs pénz az EU-tól. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie a nyugat-balkáni régióban, nem csak Szerbiának
– tette hozzá Viola von Cramon, aki úgy vélte, hogy Szerbia szempontjából „hasznos lenne”, ha megbékélne saját múltjával, ami „nem könnyű, de szükséges”.
Az orosz kártya
A német EP-képviselő szerint Koszovó ügyét rossz célokra használják fel Szerbiában, és ezért erősödnek a (szélső)jobboldali pártok, de amikor ez a téma már lekerül a napirendről, akkor bekövetkezik ezeknek a pártoknak a hanyatlása is.
A szerbiai „nyugatos média” üdvöskéjének tekinthető Viola von Cramon szerint egészen bizonyos, hogy Szerbia nemzetközi helyzete sokkal jobb lett volna, ha szankciókat vezet be Oroszországgal szemben, ami azonban önmagában nem elegendő, mert a Nyugat valójában azt várja Belgrádtól, hogy távolodjon el Oroszországtól.
A szerb nyelvű tartalmat előállító Russia Today (RS) és a Szputnyik orosz hírügynökség jelenléte ezt rendkívüli módon megnehezíti, a német politikus szerint ezért ragaszkodnak ennek a két médiaszolgáltatónak a „betiltásához”.
– A szerbiai polgári titkosszolgálat, a BIA oroszbarát igazgatójának, vagyis Aleksandar Vulinnak a jelenléte egy újabb példa arra, hogy Szerbiának miért az a híre, hogy Oroszország bábja a Balkánon
– jelentette ki Viola von Cramon, aki úgy fogalmazott, hogy elapadóban van a szerb titkosszolgálatba vetett bizalom, és ő személy szerint is félne Szerbiában bármit is tenni Oroszországgal szemben, amíg az igazgatói pozíciót Vulin tölti be.
A német képviselő ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a szerb elnök fentebb emlegetett kijelentései belpolitikai indítékokkal magyarázhatók, ám ugyanakkor Oroszországnak is szólnak, mert „nem Szerbia dönti el, hogy Koszovó beléphet-e az ENSZ-be, vagy sem”.
Viola von Cramon szerint a kézfájással történő viccelődés és az ahhoz hasonló kijelentések ugyan a hazai közönségnek szólnak, viszont az is nyilvánvaló, hogy Koszovó ENSZ-tagsága nem Szerbia, illetve Vučić (fájós) kezében van.
Miután ebben a kérdésben a Biztonsági Tanács dönt, Szerbia ezért jó kapcsolatokat tart fenn Oroszországgal, amely bármikor megvétózhatja Koszovó felvételét az ENSZ-be.
Ugyanezt megteheti természetesen Kína is, amellyel Szerbia egyre jobb kapcsolatokat épít ki, és amellyel a „politikai Nyugat”, vagyis az Egyesült Államok, és annak kisöccse, az Európai Unió, mindinkább szembe kerül. Nem zárható ki, hogy hamarosan Kínát is „szankciózni” fogják „Rajnán innen, és Rajnán túl”.

Szerbia
Szerbiában már megint választások lesznek, a miniszterelnök lemondása az asztalon

A szerb elnök szerint most már világos, hogy előrehozott parlamenti választásokat tartanak Szerbiában, Aleksandar Vučić pontos időpontot azonban nem mondott, csak annyit árult el, hogy ez mindössze hónapok kérdése. Ana Brnabić miniszterelnök, akivel Vučić közösen tartott „nemzeti sajtótájékoztatót”, bejelentette, hogy bármely pillanatban hajlandó benyújtani a lemondását, és hozzátette, hogy a választásokat az év végéig mindenképpen megtartják.
Megint egy „nemzeti sajtótájékoztató”
Szerbiában egyre gyakrabban fordul elő, hogy a szerb elnök meghívja az elnöki palotába az újságírókat, ahol sajtótájékoztatót tart valami nagy bejelentést ígérve, amire kicsődül az összes tévécsatorna, hogy élőben közvetítse az elnöki mondókát.
Ez történt szerdán este is, amikor legalább hat csatorna közvetítette a sajtótájékoztatónak nevezett szeánszot, ezek közül több is országos frekvenciával rendelkezik, vagyis egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy Vučić „nemzeti sajtótájékoztatót” tartott.
A napokban előfordult, hogy a szerb államfő 24 óra leforgása alatt két-három televízióban vendégeskedett, a „nemzeti sajtótájékoztató” azonban sokkal jobb módszer arra, hogy Vučić megsokszorozza magát, és megsokszorozza Ana Brnabićot, merthogy szerdán este őt is kiültette maga mellé.
A „nemzeti sajtótájékoztatót” legalább hat csatorna közvetítette, a Pink, a Prva, a Happy, a Studio B, a közszolgálati RTS, valamint az ellenzéki N1, de itt valószínűleg nem fejeződik be a sor.
Elnöki szempontból ez nagyon jó, mert Vučićnak nem egy nap alatt kell hat, vagy annál is több stúdióba befáradnia ahhoz, hogy üzenjen a mindenféle nézőknek, ráadásul a tévécsatornák házhoz jönnek, hogy lessék a szavait.
A „nemzeti sajtótájékoztatók” további haszna, hogy a néző nem tud elugrani elölük, mert bármelyik csatornára kapcsol, mindegyiken Vučićot látja, a szerb elnök egyszere folyik a csapból, lép ki a hűtőszekrényből, ugrik elő a mosógépből és bújik elő a lerniből, ennél tökéletesebb médiadiktatúrát kitalálni sem nagyon lehet.
Jönnek a választások
A szerb elnök az utóbbi napokban többször is tárgyalásokra hívta az ellenzéket, de eddig senki sem akadt, aki hajlandó lett volna szóba állni vele, ami miatt Aleksandar Vučić nagyon egyedül érezhette magát.
Ezért a szerda esti „nemzeti sajtótájékoztatón” a szerb államfő nagy szomorúságában arra fanyalodott, hogy meglebegtette az új választások kiírását, mert szerinte kormányt csakis választásokkal lehet váltani, ezt az utca nem teheti meg.
Lehet, hogy felderengett előtte a nagy előd, Slobodan Milošević esete, de azért ott még nem tartunk, ha abba az irányba is haladunk, merthogy egyre többen és többen elégelik meg a káoszt.
– Várunk még egy kicsit, hogy valaki jöjjön tárgyalni, de mivel tisztában vagyunk azzal, hogy ők olyasmiben bíznak, ami nem fog bekövetkezni, merthogy soha nem fog megtörténni, hogy az utca vegye át a hatalmat… bár remélem hogy lesznek olyanok, akik érzik a maguk felelősségét, és bejönnek tárgyalni, de ha nem, akkor megyünk a választásokra
– mondta a szerb államfő, aki általában a választásokat arra használja , hogy elmeneküljön a tornyosuló problémák elől, a választási időszakban az ország a „béna kacsa” állapotban leledzik, nincs parlament, a kormány ügyvivő üzemmódban működik, így államfőként ő az egyetlen választott közjogi méltóság, aki az ország nevében dönthet, mondjuk Koszovó esetében, vagy éppen nem dönt, mert netalán nem akar dönteni a kormány és a parlament hiányában.
A választások arra is jók, hogy lerázza magáról az egyre inkább hangoskodó ellenzéket, Szerbiában ugyanis régi gyakorlat, hogy az ellenzéki pártok egymás torkát is szorongatják, és amíg egymás fojtogatásával vannak elfoglalva, addig sem az ő lemondását követelik.
– Ez azt jelenti, hogy hamarosan feloszlatjuk a parlamentet, mert vannak törvényes határidők. Ha Ana Brnabić benyújtja a lemondását, akkor nekem harminc napom van arra, hogy valakit kormányalakítással bízzak meg, aki biztosítani tudja a többséget a parlamentben
– mondta a szerb elnök, aki ugyanakkor biztos abban, hogy a Szerb Haladó Párt nem akar új kormányfőt jelölni, mert elégedett Ana Brnabić tevékenységével.
Ne feledjük, hogy Vučić a múlt hónap végén lemondott az említett párt éléről, ami persze nem jelent semmit, merthogy továbbra is a párt nevében beszél, arra viszont ne is számítsunk, hogy a Szerb Haladó Párt névleges elnöke, Miloš Vučević, akit mi csak Kisfarkasnak nevezünk, megrója emiatt a Nagyfarkast, vagyis Aleksandar Vučićot.

A Kisfarkas (Forrás: Szerb Haladó Párt)
Átmeneti kormány nem lesz
A szerb elnök elmagyarázta, hogy miután Ana Brnabić helyett nincs, aki kormányt alakítson, ezért nem marad más hátra, minthogy legfeljebb hatvan napon belül új választásokat tartsanak, így jön ki a három hónap, vagyis Szerbiában legkorábban szeptemberben, esetleg októberben választások lehetnek, ami attól függ, hogy a szerb elnök mikor fogadja el a miniszterelnök lemondását.
– Most már világos, hogy előrehozott választások lesznek Szerbiában, már csak az a kérdés, hogy melyik hónapban, mert – ahogy Ana is mondta – a társadalomban uralkodó feszültségeket mindig választásokkal kell megoldani
– állapította meg a szerb államfő, aki úgy fogalmazott, hogy az iskolai erőszak okán tüntető ellenzéknek egyetlen olyan követelése sincs, ami a gyerekekkel vagy a tanárokkal lenne kapcsolatos, mert minden ellenzéki követelés hátterében egy szerb oligarcha, illetve médiamágnás, Dragan Šolak áll, akit nyugodtan nevezhetünk a szerb Soros Györgynek, vele riogatják a jóravaló és kevésbé jóravaló embereket.
Vučić egyúttal elutasította az átmeneti kormány megalakítására vonatkozó ellenzéki követeléseket, szó szerint azt mondta ugyanis, hogy átmeneti kormány nem lesz, mert ahhoz az ő beleegyezésére volna szükség, ő pedig ilyen döntést nem hoz, mert az Szerbia lerombolásához és megsemmisítéséhez vezetne.
A szerb elnök ezt részletezve annak a véleményének adott hangot, hogy az átmeneti kormány engedélyezése azt jelentené, hogy Szerbia felett egy oligarcha és több külföldi hatalmi központ venné át az irányítást a nép választott képviselőitől.
Az előre hozott választások kiírása, illetve mindaz, amit fent leírtunk, arra enged következtetni, hogy az új szerb kormány jó esetben valamikor jövő tavaszra alakul meg, természetesen csak akkor, ha addig minden simán megy.
-
Koszovó6 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság4 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English3 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia6 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt