Bosznia
Okirati machináció és nacionalista karlendítés árnyékolja be a kormány munkáját

A horvát Davor Bunoza igazságügyi miniszter neve közokirat hamisítással kapcsolatban merült fel, míg a biztonsági miniszteri posztot nem kis meglepetésre elnyerő szerb Nenad Nešić a parlament előtt bemutatott nacionalista köszöntéssel került a helyi sajtó célkeresztjébe. Vagyis nem lehet okunk panaszra ami Bosznia- Hercegovinát illeti, biztosan nem fogunk a jövőben sem unatkozni. Az októberi választást követően szélsebesen összerakott kormánykoalíció a múlt héten már hivatalba is lépett ám – mint láthattuk – két miniszter alatt máris inog a szék, a pénzügyminiszteri tárcát megszerző, korábbi elnöklő minisztert, Zoran Tegeltiját pedig a pártja hívhatja vissza, hogy az adóhatóság vezetését vegye át.
Rekordgyorsan megalakult
A tavaly decemberben megalakult bosznia-hercegovinai kormánykoalíció az EU vezetőinek nyomására rekord gyorsasággal összeállította a kormány funkcióját ellátó Miniszterek Tanácsát.
Az előzetes elemzői várakozásokat erősítendő maga Milorad Dodik, a koalícióban résztvevő Független Szociáldemokrata Párt (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) elnöke is csak március végét jelölte meg az új kormány megalakulásának reális időpontjaként. Ezzel szemben a testület soraiba jelölt személyek a múlt heti eskütételt követően máris hivatalba léptek.
A sajtóban még decemberben kiszivárgott kormányzati névsor döntő többségében új neveket tartalmazott. A sokat látott boszniai oknyomozó újságírás a múlt héten sorra hozta nyilvánosságra a beiktatott kormánytagokkal kapcsolatos botrány-gyanús híreket.
Mostani írásunkban ezek közül azokat említjük meg, amelyek arra kényszeríthetik Borjana Krištot, a bosznia-hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska Demokratska Zajednica Bosne i Hercegovine, HDZ BiH) soraiba tartozó kormányfőt, hogy idő előtt változtasson a kabinet összetételén.
Bunoza okiratokkal machinálhatott
A horvát nemzetiségű Davor Bunoza (HDZ BiH) újonnan kinevezett igazságügyi miniszter személye egy okirathamisítási ügyben merült fel a múlt héten.
Bunoza még a miniszteri szék elfoglalása előtt, ügyvédként praktizálva működött közre a bosnyák-horvát Föderáció autópálya kezelő cége (JP Autocesta FBiH) által kiírt, hatmillió euró értékű projektben.
Ennek keretében a Visoko és Podlugovi közti autópálya szakaszon kellett volna a nyertes cégnek zajvédőfalat építenie. A beszerzési eljárásban a Bunoza által képviselt čačaki (Szerbia) Unipromet doo mellett a fiumei (Rijeka, Horvátország) Fracasso Ridoo és a szarajevói Coning doo adtak be árajánlatot 2019 novemberében.
Bunoza 2020. szeptemberében e-mailben továbbított több dokumentumot a JP Autocesta cégnek a pályázattal kapcsolatban. Ezek között az egyik okirat a szomszédos Horvátország területrendezési, építésügyi és állami vagyonkezeléséért felelős minisztériuma által kiállított igazolást tartalmazott, amely szerint a Bumoza által képviselt Unipromet egyik versenytársának, a Coning doo-nak nincs érvényes tanúsítványa a munka elvégzésére.

A horvát területrendezés minisztérium megerősítette, hogy a Davor Bunoza által kiadott okirat hamisítvány (Forrás: Klix.ba)
Ugyanezen tenderhez kötődően Bunoza később az említett horvát minisztériumhoz köthető más okiratokat is csatolt a pályázati anyagokhoz. Ezek hamis jellegéről később maga a horvát államigazgatási csúcsszerv tájékoztatta a JP Autocesta FBiH céget megkeresés alapján.
Maga Bunoza eddig nem kommentálta a boszniai sajtóban csak “Bukobran”, vagyis zajvédő néven elhíresült esetet.
Nešić, a háromujjú miniszter
A Bunozához köthető okirati machináció alig ütötte meg a boszniai közvélemény ingerküszöbét, azonban a szerb nemzetiségű Nenad Nešićnek, a Demokratikus Nemzeti Közösség (Demokratski Narodni Savez, DNS) elnökének szélsőjobboldali szerb köszönése komoly vitákat generált a sajtóban.
Az esetet Nebojša Vukanović, a Jogért és Rendért (Za pravdu i red) ellenzéki párt elnöke hozta nyilvánosságra a közösségi oldalán.

Nešić, a háromujjú miniszter, okirat nélkül is lerí róla (Forrás: Klix. ba )
Nešić valamilyen belső késztetés okán jónak látta széles mosollyal az arcán, a jobb karját lendítve, azon három ujját kinyújtva köszönteni régi politikai ellenfelét, akinek lehetősége volt egy gyors felvételt készíteni a karját lendítő biztonsági tárcavezetőről.
Az eset kapcsán Nešićet még a horvát–bosnyák Föderáció entitási köztelevíziójának esti műsorába is behívták, hogy tisztázza a vele szemben megfogalmazott szélsőjobbos vádat.
Persze Nešićet, az exzsarut és háborús veteránt nem olyan fából faragták, mint aki ellenállhatatlan késztetést érez a tettei magyarázására, így élő adásban gyorsan karlendített még egyet szerbesen, három ujját kinyújtva közben.
Nešić biztonsági miniszteri kinevezése amiatt is okozott komoly megütközést a boszniai belpolitikai boszorkánykonyhában nem könnyen törlendő intézményi memóriával megáldottak részére, mert alig másfél éve adott egy igencsak parázs hangulatú interjút az N1 tv boszniai fiókcsatornájának, amelyben az újságíró által feltett kérdés kapcsán teljes őszinteséggel fejtette ki akkor még a boszniai szerb entitás parlamentjének képviselőjeként, hogy nem érzi Bosznia- Hercegovinát a hazájának.
A riporter azon kérdésére, hogy akkor miért veszi fel a boszniai költségvetésből neki juttatott fizetést, pedig azt a rá jellemzően konkrét választ adta, hogy őt nem az állam, hanem a szerb entitás fizeti az elvégzett munkája után.
Ez az érvelés állami szinten tevékenykedő miniszterként nem mentette volna meg Nešićet, azonban szerencséjére a most vele szemben ülő riporter nem is tette fel ezt a kérdést.
Kapcsolódó cikk
Felgyújtották a boszniai biztonsági miniszternek jelölt Nenad Nešić öccsének autóját
Ehelyett Nešić dobott egy karlendítéssel egybekötött baráti csókot a bosnyák műsorvezetőnek demonstrálva a parlament előtt történteket, aki ezt kikérte magának. Majd azon kezdtek el szájkaratézni, hogy a Nešić által alkalmazott köszöntési mód a bosnyákokat a háborús rémtettekre emlékezteti, míg Nešić szerint azt ő nyugodt szívvel használhatja, mert nem tilos.
Az eset kapcsán a Nešićet miniszteri székbe juttató Milorad Dodik és Borjana Krišto kvázi miniszterelnök mély hallgatásba burkolództak. Nešić pártja, a DNS közleményben állt ki a pártelnök miniszter mellett, míg a kormánykoalíció többi tagja a fejét fogva próbált minél nagyobb távolságot felvenni az esettől anélkül, hogy azt nyíltan elítélné.
A bosnyák konzervatív Demokratikus Akciópárt (Stranka Demokratske Akcije, SDA) előterjesztése alapján Szarajevó Kanton törvényhozása határozatban ítélte el a Nešić által alkalmazott köszöntési módot, mint a délszláv konfliktus során a szerb paramilitáris erők által alkalmazott köszöntést.

Arkan tigrisei 1992-ben egy bijeljinai dzsámiban (Forrás: Klix.ba)
Tegeltijat is lecserélhetik
A gyanútlan szombat esti hírfogyasztó mire azt hitte, hogy az okirathamisítás és a karlendítés után a sporthírekre kerül a sor, újabb szenzációs hírként futott be a mindig jól informált boszniai N1 tv-hez, hogy a Bunoza és Nešić személye körül kialakult turbulencia ellenére, lehet, hogy mégsem ők lesznek az elsők, akiket kénytelen lesz mellőzni Borjana Krišto a jövőben.
A korábbi ciklusban a kormány vezetéséért felelős elnöklő miniszteri posztot betöltő Zoran Telegtija a múlt héten vette át a pénzügyminiszteri tárcát.
A személycsere kapcsán egyelőre csak annyi biztos, hogy a Közvetett Adóügyek Hatsóságát (Upravaza Indirektno Porezivanje, UIP) – ami leginkább adó és illetékügyi hivatalnak feleltethető meg vezető Mirko Džakula (HDZ BiH) mandátuma lejár, és miután már nyolcadik éve ebben a pozícióban van, ezért nem választható újra.
A hírek szerint Milorad Dodik megállapodott a HDZ BiH vezetőivel, hogy az adóhatóság élére SNSD kádert, méghozzá a pénzügyi igazgatás terén igencsak jártas Tegeltiját ültetik, aki korábban a szerb entitás pénzügyminisztere is volt.
Sajtóhírek arról egyelőre nem szólnak, hogy a személycsere mikor zajlik le, és ki fogja Telegtijától átvenni a kormányzati beosztást.
A legesélyesebbnek Ljubiša Čosićot, kelet-szarajevói polgármestert tartják, ami azért szülhet feszültséget a kormányon belül, mert Čosić hosszú évek óta komoly ellenérzéssel van Nenad Nešić biztonsági miniszterrel szemben, akinek a kinevezése hallatán kisebbfajta patáliát csaptak az SNSD kelet-szarajevói választmányának tagjai Čosić vezetésével.
A helyzet annyira feszült volt, hogy magának Milorad Dodiknak kellett rendet raknia, mondván, hogy az SNSD támogatja a kormányt, és mivel a miniszterekről csomagban szavaznak, ez vonatkozott Nešićre is.

-
Magyarország6 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia7 nap telt el azóta
A szerb elnök szerelmes Giorgia Meloniba(?) és a magyar zászló esete
-
Szerbia3 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia2 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki