Connect with us

Horvátország

HORVÁT MINDENNAPOK: Plenx és a káriesz kicsinyei, Milanović ismét sztár Moszkvában

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Milanovićot is felcímkézték a "káriesz kicsinyei" jelzővel
Milanovićot is felcímkézték a "káriesz kicsinyei" jelzővel (Forrás: EMAG)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 4 perc

A horvát fővárosban sűrű hóeséssel indult a nap, ami a délelőtti órákban elállt ugyan, de továbbra is maradt a csúnya felhős idő, mint ahogy ez illik az év legdepresszívebb napjához. Valaki ugyanis a horvát Indexen volt olyan szíves valahonnan előrántani az idevágó információt, így megtudhattuk, hogy ma van/volt a lehető legszomorúbb hétfő. Nagy a valószínűsége, hogy ez is egyike a kaliforniai hülyeségeknek, amelyeket állítólag tudományosan megtámogattak, ám legyen. Mert különben a nap tényleg elég depresszív volt: a parlamentben a miniszterelnöknek meg kellett indokolnia, miért éppen Branko Bačićra és Šime Erlićre esett választása a kormányrekonstrukció folyamán. Ezt követte a jelzett urak meghallgatása az illetékes parlamenti bizottságok előtt, mert a procedúra értelmében, a parlamentnek bele kell egyezni az új miniszterek beiktatásába. Persze, formaságról van szó, mert a kormánypártnak stabil többsége van az ország házában, de ez alkalmat szolgáltatott az ellenzéknek arra, hogy ismét beharangozzák a kormány közeli, csúfos bukását, amelyre ennek tehetetlensége és felette korrupt volta miatt, minden bizonnyal sor fog kerülni.

A káriesz kicsinyei

Plenković mindezt jupiteri derűvel tűrte, hellyel-közzel kioktatva a kis, butus ellenzékieket a dolgok igaz állásáról.

Milanovictol hangos

Milanovićtól hangos Horvátország, Plenković miniszterelnök a kormánypárt elnökségének ülését követően (Forrás: Nova)

Ugyanakkor nem feledkezett meg ezek szerepéről értekezni az ukrán katonák horvátországi kiképzésének elvetésében – Plenx (a polgári nevekhez szokott olvasóknak Plenković) nem nagyon szeret veszíteni – ezért Nikola Grmojának, a Most (Híd) képviselőjének kérdéseire válaszolva elmondta, hogy Grmoját és a hozzá hasonlókat a kormányban csak a „káriesz kicsinyeiként” emlegetik.

Hogy hogyan kerül a fogszuvasodás az asztalra, mi sem értjük, de a miniszterelnök tán csak tudja, azért ő a miniszterelnök, és nem fordítva.

Plenković szerint ez, mármint a kárieszes jelző vonatkozik mindazokra, akik nem állnak a történelem jó oldalán.

– Ezt a szégyent, amit Horvátországnak okoztak, Önök fogják viselni, mert ez az Önök szégyene, nem pedig a parlamenti többségé. Ezzel ezentúl folyamatosan felcímkézzük Önöket, és nem fognak szabadulni ettől a történelmi megbélyegzéstől, amíg élnek

– mondta a horvát miniszterelnök, aki nyilván úgy gondolja, hogy ő a történelem jó oldalán áll. Persze, élt az alkalommal és Milanović elnököt is elmarasztalta a hét végi, vukovári nyilatkozata miatt.

Milanović ismét sztár Moszkvában

Az államfő A horvát Duna-mente békés reintegrációjának 25. évfordulója alkalmából a hétvégén felkereste Vukovárt, és a fent említette télies időjárással összhangban összehordott hetet-havat, aminek következtében ismét az a megtiszteltetés érte, hogy beszédének részleteit idézte az orosz média is.

Milanović ismét sztár Moszkvában

Különösen az nyerte el az oroszok tetszését, miszerint Milanović kijelentette, hogy „az Egyesült Államok és a NATO proxy háborúban vesz részt Oroszország ellen területén”.

Az általunk Zoki Bond „mozgalmi néven” emlegetett államfő meglátása szerint „ezért a terv nem lehet Putyin eltávolítása”.

– A szankciók nem képezhetik a terv részét. Ugyanis ezek abszurdak, és nem tudunk segítségükkel semmit sem elérni. (Slobodan) Miloševićet sem tudták legyűrni a szankciókkal

– vélte Milanović elnök, majd a nyugatra (értsd: Egyesült Államok) utalva még hozzátette:

– Az egyik háborúból a másikba csöppenek. Én most mivé kellene válnunk – Amerika rabszolgáivá?

A Plenx pártjának számító kormányzó Horvát Demokratikus Közösség közleményében leszögezi, hogy „Milanović ismét az orosz rezsim médiasztárja!”

– Látható örömmel közvetítik tegnapi vukovári kijelentéseit, amelyek egybeesnek a hivatalos moszkvai narratívával. Úgy beszél, mintha valamilyen orosz tisztviselő lenne

– állapította meg a kormányoldal vezető pártja Milanović „bravúros megnyilatkozására” utalva.

Miután felsorolták, hogy mi minden nem tetszett az elnök nyilatkozatában – lásd fenn – idézték a miniszterelnök a parlamentben elhangzó szavait, aki a „történelem jó oldaláról” üzent a „sötét oldalon tébolygó Milanovićnak”, miközben a szintén fent említett Nikola Grmojához beszélt.

– Tegnap a mentora Vukovárban, Horvátország elismerésének napján még az Egyesült Államokat is megtámadta. Úgy látom, hogy az orosz rezsim médiája nagyon is rámutat erre. Önöknek, képviselőknek, akik nem voltak hajlandók segíteni Ukrajnának, a káriesz kicsinyei nevet adtuk

– mondta Andrej Plenković, alias Plenx Milanovićra célozva, és ennek a kijelentésnek a fogorvosok bizonyára örülnek, mert biztosan találnak olyan fogkrémet, amelyet a „politikai fogbetegség” ellen ajánlhatnak a televíziókban.

– Tudatosan döntött úgy, hogy a történelem rossz oldalán áll, és ezt a szégyent mindaddig viselnie kell, amíg csak él!

Az RT orosz csatornát mindenféle nyelven megihlette Milanović kijelentése

Az RT orosz csatornát mindenféle nyelven megihlette Milanović kijelentése (Forrás: Twitter)

– állapította meg a diagnózist hétfőn (január 16-án) a miniszterelnök orvos/fogorvos doktor úr a parlamentben Nikola Grmojának, Milanović, lásd még Zoki Bond egyik legengedelmesebb „kicsinyének” címezve.

Persze, ezt a fogszuvasodási hasonlatot továbbra sem értjük, de bízunk a fogorvosokban, már biztosan dolgoznak az új fogkrém kidolgozásán, amelynek gyógyító hatása lesz a politikusokra nézve, és még a szájuk sem habzik tőle.

Továbbra is folyik a nyomozás a hajó ügyben

Oleg Butkovic miniszterelnök-helyettes, közlekedésügyi miniszter ma (lásd a cikk keltezését!) a tengerparti Ninben azt mondta, hogy még mindig folyik azoknak a körülmények feltárása, amelyek között Aliser Uszmanov orosz oligarcha zárlat alá helyezett jachtja három hónappal ezelőtt eltűnt a betinai kikötőből.

Butković szavai szerint mind az államügyészség, mind a SOA (Horvát Hírszerző Ügynökség) részt vesz a nyomozásban.

Pedig nincs itt mit nyomozni. Mint ahogy ezt a fiumei Nyitott Bicska csaposa mesélte, saját fülével hallotta, hogyan magyarázta Buzgó Mócsing két szökevény idegenlégiósnak, hogy Murter környékén Piszkos Fredet látták feltűnni.

Ebből egyenesen következik, hogy az öreg kötötte el a bárkát, mert éppen Isztambulban volt sürgős és halaszthatatlan dolga.

Kész szerencse, hogy nem volt valamilyen francia vagy amerikai cirkáló, vagy anyahajó a közelben, mert akkor aztán magyarázkodhatnának…

Persze, így is lenne miért.

Horvátország

Sztrájkügyben a bíróság a kormány ellen döntött, új multiplex mozi nyílt Koszovóban

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

sztrájk, multiplex
Széleskörű találkozó a kormány "tartalék főhadiszállásán" (Forrás: Twitter, Andrej Plenković )
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Hétfőn Horvátországban azzal kezdődött a nap, hogy tíz óra tájban a zágrábi Megyei Bíróság bejelentette a döntését, amely lehetővé teszi a köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkját az igazságszolgáltatásban. Tehát az összes bírósági tisztviselő, gyorsíró, sofőr, takarítónő és más alkalmazott, aki ma reggel 7 órakor kezdte meg a sztrájkot, immár legálisan folytathatja a megmozdulást. Ezzel a bíróság lényegében a kormány ellen döntött, mert a kabinet a sztrájk betiltását követelte.

Szabad sztrájkolni

Történelmi nap ez a szakszervezetek, különösen a „nem reprezentatívak” számára, mert a bíróság kimondta, hogy törvényes a munkavállalók sztrájkja a bíróságokon és az ügyészségeken.

– Délelőtt 10 órakor ott voltunk a megyei bíróságon a sztrájkot jogszerűnek nyilvánító ítélethirdetésen, 10 óra 5 perckor pedig meghívást kaptunk Ivan Malenica igazságügyi minisztertől, hogy ma fél háromkor menjünk be tárgyalni. Nos, ez a megmozdulás legalább arra jó volt, hogy létrejöjjön a találkozó

– mondta Iva Sušković, az Állami és Helyi Alkalmazottak Szakszervezetének (SDLS) elnöke a zágrábi városi polgári bíróság előtt röviddel déli 12 óra előtt tartott tüntetésen.

Salamoni döntés

A kormány „tartalék főhadiszállásán”, a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban Andrej Plenković miniszterelnök fél tízkor találkozott a közszolgálati szakszervezetek képviselőivel.

A találkozón a miniszterelnök mellett részt vett Oleg Butković miniszterelnök-helyettes és tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Marko Primorac pénzügyminiszter, Ivan Malenica igazságügyi és közigazgatási miniszter, Davor Filipović gazdasági és fenntartható fejlődési miniszter, Marin Piletić a munkaügyi kérdésekért és a nyugdíjrendszerért, valamint a család- és szociálpolitikáért felelős miniszter, Vili Beroš egészségügyi miniszter, valamint Radovan Fuchs tudományos és oktatási miniszter.

sztrájk, multiplex

Andrej Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője (Forrás: Twitter, Andrej Plenković)

Nem sokkal 11 óra után véget ért a találkozó, amelyet követően Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője állt ki a sajtó munkatársai elé.

– A keretében arra jutottunk, hogy a következő napokban egyetértési megállapodást kötünk, amely megelőlegezi a kormány döntését az állami alkalmazottak és a köztisztviselők ideiglenes illetménykiegészítésének kifizetéséről

– jelentették be a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón.

– Ezt a köz- és állami alkalmazottak fizetéséről szóló új törvény kidolgozásával összefüggésében kell érteni

– nyilatkozta Plenković miniszterelnök, hozzátéve, hogy a törvénynek január 1-jéig hatályba kell lépnie, és hozzátette, hogy két különböző rendeletet fogadnak el, egyet az állami tisztviselők, és egyet a köztisztviselők vonatkozásában.

Plenković szerint a közös döntések 219 000 alkalmazott bérét érintik, és bejelentette, hogy a legalacsonyabb bérek 100 euróval emelkednek.

Azok, akiknek valamivel magasabb fizetésük van, 80 vagy 60 euró növekedéssel számolhatnak. Ugyanakkor a kormányfő azt is közölte, hogy a nyaralási pótlék mindenki számára azonos lesz, azaz 300 euró.

Új mozi Koszovóban

Amíg Európa döntő többsége egy újabb háború kirobbanásával ijesztgeti magát Szerbia és Koszovó között, a német-horvát Blitz Cinestar, amely a régió legnagyobb filmszínházhálózatát működteti, bejelentette, hogy június 2-án, pénteken megnyitotta eddigi legnagyobb, 15 moziteremmel büszkélkedő megaplexét Koszovó fővárosában, Prištinában.

megamozi pristian

Fő a kényelem, a pristinai megamozi egyik terme a tizenötből (Forrás: Cineuropa)

A megamozi Európa azon részének legnagyobb bevásárlóközpontjában, a Prishtina Mallban működik, fittyet hányva mindenféle vérgőzös jóslatnak.

A prištinai CineStar Megaplex a legnagyobb, legmodernebb, és egyben a legszebb mozi Koszovóban.

A Wall-to-wall Harkness vásznakat, a Barco 4K RGB lézerprojektorokat, a Real D Ultimate 3D-t, a JBL hangszórókat és a Crown audioerősítőket magában foglaló technológia mellett a prištinai CineStar belső berendezése, a zágrábi Franić & Šekoranja tervezőiroda munkáját dicséri.

A zágrábi tervezőiroda más, díjnyertes CineStar mozik belső berendezéséért is felelős, köztük a 2018-as Európa legjobb új építésű mozijának díjával büszkelkedő CineStar Split belső berendezése is az ő terveik után készült.

Körülbelül ennyit a háborúról, ami körül szakértők sora aggodalmaskodik Belfasttól České Budějovicéig.

Addig amíg nem zárják be a Ferizaj (szerbül Uroševac) melletti Camp Bondsteelt, illetve az amerikaiak nem vonulnak ki Koszovóból, nyugodtan lehet fagyizni és moziba járni, főleg most, hogy már van hova a CineStar jóvoltából.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava