Horvátország
SZÉLSŐJOBB: A németországi puccs szervezői Horvátországban szerezték be a fegyvereket
A Reichsbürger, vagyis a Birodalom Polgárai elnevezésű radikális német jobboldali mozgalom, amelynek a vezetését a német rendőrség nemrég tartóztatta le államcsíny (puccs) szervezésének gyanújával, néhány évvel ezelőtt Horvátországban szerezte be a fegyvereket a terrorcselekményeihez. Ezt a zágrábi Jutarnji list írta meg, amely a napokban arra is fényt derített, hogy a csoport egyik állítólagos tagja Horvátországban élt, ahol egy horvát nőt vett feleségül, és így telepedett le.
A puccs fegyverei
A horvátországi fegyverbeszerzéseket a horvát rendőrség és az USKOK a akadályozta meg, amikor több tucat embert tartóztattak le a német rendőrséggel közös nemzetközi akcióban, a fegyverekből többek között a Reichsbürger is kapott.
Az is megállapítást nyert, hogy a csoport által beszerzett fegyverek egy részét a Reichsbürger Németországban használta fel a puccs során a jobboldal politikai ellenfelei likvidálására.
A horvát rendőrség 2018 elején derítette ki, hogy egy volt német vámos, a Horvátországba nősült Aleksandar Reichl, aki a Reichsbürger nevet viselő csoport mellett kapcsolatban állt az Alternatíva Németországért nevű politikai párttal is, nagy mennyiségű, háborúból visszamaradt fegyvert vásárolt Horvátországban, amit néhány segítőjével közösen Németországba szállított.
A német rendőrséggel együttműködve titkos nyomozás indult, ennek keretében lehallgatták a gyanúsítottak telefonbeszélgetéseit, azokból kiderült, hogy távcsöves puskák, pisztolyok, géppisztolyok, kézigránátok, sörétes puskák beszerzésére került sor Horvátországban, ahol akkor 16 személyt tartóztattak le.
A korrupció és a szervezett bűnözés megelőzésével foglalkozó horvát ügyészség, az USKOK akkor azzal vádolta meg a letartóztatott személyeket, hogy a fegyvereket Aleksandar Reichl megbízásából szerezték be.
A letartóztatott személyek között horvát állampolgárok is voltak, a nyomozás kiderítette, hogy a horvát fegyvercsempészek indítéka kizárólag a pénz, vagyis az anyagi haszon megszerzése volt, a puccsban nem vettek volna részt.
Az ügyben érintett horvát állampolgárokat horvát és a német bíróságok ítéltek el meglepően enyhe büntetéseket kiróva.
Az eszéki megyei bíróságon lefolytatott eljárás során a vádlottak többsége vádalkut kötött, így voltak közöttük, akikre csak feltételes börtönbüntetést mondtak ki.
A horvát hatóságok Aleksandar Reichlt 2020 nyarán tartóztatták le Zára (Zadar) környékén, majd kiadták Németországnak.
A Süddeutsche Zeitung 2020 nyarán arról számolt be, hogy mintegy 200 rendőr és ügyész tartott házkutatást összesen tizenkét feltételezett szélsőséges lakóhelyén és üzlethelyiségében Bajorországban, Szászországban, Szász- Anhaltban és Ausztriában.
A németek már akkor megállapították, hogy az érintettek a jobboldali szélsőséges spektrumhoz és a Reichsbürgerbewegunghoz, vagyis a “Birodalom Polgári Mozgalomhoz” tartoztak.
Az ottani eljárás során Reichlt, valamint Martin M. horvát állampolgárt és a Reichsbürger csoporthoz tartozó Christian Neureuthert ez év júniusában a müncheni bíróság bűnösnek találta, de az ellenük hozott ítélet egyelőre nem jogerős.
Reichl négy év és három hónap börtönt kapott. A beismerő vallomásoknak köszönhetően a horvát Martin M.-et két év kilenc hónapra ítélték, Neureuther “birodalmi polgár” ugyanakkor két év felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta a horvátországi fegyverbeszerzéseket.
Horvátország
A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?
A Horvát Újságíró Egyesület (Hrvatsko novinarsko društvo, HND) november 23-án, szombaton nyilatkozatot kért a horvát Gazdasági Versenyhivataltól (Agencija za zaštitu tržišnog natjecanja, AZTN) a Glas Slavonije, a Novi list, a Glas Istre és a Zadarski List tulajdonjogának koncentrációjával kapcsolatban. Az újságírószövetség közlésének értelmében a versenyhivatal válaszolt az Istra24 portál megkeresésére, miszerint augusztus 4-én értesítést kaptak a vállalkozások összefonódásának megvalósítására irányuló szándékról, és felkérték a Media Solutionst, hogy egészítse ki a bejelentést, amelyet még nem nyújtottak be az AZTN-hez szeptember 18-án, amikor a regionális napilapok tulajdonjogának konszolidációjáról szóló szöveget közzétették”.
Mi itt a gond voltaképpen?
A Horvát Újságíró Egyesületet egyrészt a Media Solutions tulajdonosi szerkezete aggasztja – a tulajdonosok egyértelműen a kormánypárthoz kötődnek – másrészt az a tény, hogy annak ellenére, hogy a vállalat pénzügyi nehézségekkel küzd, ezért a Glas Slavonije dolgozóinak fizetése hónapokat késik, és a számlájuk blokkolva van -, most hirtelen terjeszkedésbe kezd.
Ez a horvát kollégák szerint politikai konnotációt kölcsönöz ennek az üzleti tranzakciónak. Arról nem is beszélve, hogy a fúziót a 2024-es szuperválasztási év előtt hajtják végre, amikor megválasztják a kormányt, a köztársasági elnököt és az európai parlamenti képviselőket.
Az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosa, Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert (Forrás: LiderMedia)
Gyors vizsgálódásunk eredményeként kiderítettük, hogy az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosai Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert dubrovniki ügyvéd/üzletember és Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának, Vladimir Šeksnek az unokaöccseként látta meg a világot.
A képet – nyilván szándékosan -, még egy kicsit homályosabbá teszi, hogy az üzletben társként rész vesz a szlovák JOJ Media House médiaholding is.
Persze, amíg a Horvát Újságíró egyesület sötét ármányt és cselszövést lát a dologban, Oleg Uskoković a Media Solutions vezérigazgatója egészen másként vélekedik.
Szerinte, a Media Solutions csupa szívjóságból és a polgárok minőségibb tájékoztatását szem előtt tartva vállalkozott a fúzióra.
Oleg Uskoković szerint az akvizíció és a Glas Slavonijevel való jövőbeli egyesülés célja, hogy konszolidálja a regionális napilapokat, miután az elmúlt években számos olyan válsághelyzeten mentek keresztül, amelyek erősen befolyásolták üzleti tevékenységüket, mint például a 2020-as Covid-válság, a papír árának 2021-es rendkívüli emelkedése, és végül az energiaárak 2022-es erőteljes növekedése kétségessé tette fennmaradásukat.
A Media Solutions vezetője valahol július végén, amikor a tranzakcióra sor került, és azt bejelentették a horvát Gazdasági Versenyhivatalnál, hangsúlyozta, hogy a fúzió lehetővé teszi a napilapok számára a gazdasági jövőt egy rendkívül versenyképes környezetben.
Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának az unokaöccseként látta meg a világot
Spekuláljunk egy kicsit horvát fejjel!
Minden esetleges félreértés elkerülése végett, a következőket nem tudjuk semmilyen dokumentummal vagy egyéb bizonyítékkal alátámasztani, így akár népmesének is felfogható, amit most mondunk, viszont egyike a valószínű forgatókönyveknek, amelyek szerint az egész lejátszódott.
Az írott sajtót sújtó válságok miatt a regionális lapok igencsak lerongyolódott állapotban voltak, így a választások előtt remek ötletnek tűnt ezek aprópénzért történő felvásárlása.
Erre bármely politikai párt szívesen vállalkozott volna, de Horvátországban az ilyesmit kizárólag csak a kormánypárt tudja végrehajtani.
Kapcsolódó cikk
SAJTÓSZABADSÁG: Határon innen, határon túl, avagy hogyan bontsuk kívülről a rendszert?
Természetesen az ügylethez szükséges tőke semmiképpen sem követhető vissza a HDZ-hez, kis millió módja van annak, hogyan lehet pénzt juttatni valakinek akár az állami költségvetésből is, nem beszélve a szövevényes kompenzációkról, ahol valaki megelőlegezi a szükséges pénzt saját számlájáról, hogy máshol igen kedvező feltételek mellett kössön üzletet.
Meg aztán létezik burkolt, vagy szimpla zsarolás, donorhálózat, ígérgetés, fenyegetés, hogy ne soroljuk már tovább a politika eszköztárát.
Akárhogy is volt, az anyagi nehézségekkel küszködő Media Solutions egy pillanat alatt megtáltosodott, és elindult megmenteni – külföldi (szlovák) partnerével közösen :o) – a tönk szélén álló horvát regionális lapokat.
A kérdés most csak az, és lényegében ez áll a Horvát Újságíró Egyesület aggodalmának hátterében, hogy milyen sors vár a most “kézhez vett” regionális sajtóra.
A legjobb esetben hasznos kis fogaskeréknek bizonyulnak, ha a kormánypárt továbbélteti őket némi állami segéllyel, viszont az is előfordulhat, hogy a választások után a felszámolás vár rájuk, bár ez nem lenne bölcs dolog, lévén, hogy ezúton olyan területekre sikerült a kormánypártnak betörnie a Glas Istre és a Novi list révén, mint Fiume, vagy Isztria, ahol az ellenzék volt és van hatalmon.
-
Koszovó17 óra telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia4 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró3 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
Szerbia7 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?