Connect with us

Moldova

FOKOZÓDIK: Románia biztosítja a moldovai áramszükséglet több mint 90 százalékát, nincs területi igény Ukrajnával szemben

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Moldovában kialakult energiahelyzetről a román külügyminiszter beszélt a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva. Bogdan Aurescu szombaton (november 5-én) kijelentette, hogy energetikai szempontból Moldova nagyon nehéz helyzetben van, hiszen az ország mind a földgáz, mind a villamos energia tekintetében száz százalékban külső forrásoktól függ. Nicu Popescu moldovai külügyminiszter korábban úgy fogalmazott, hogy minden orosz bomba, amely ukrán erőművet talál el, egyúttal a moldovai áramellátásra is csapást mér.

Moldovai energiahelyzet

Bogdan Aurescu román külügyminiszter most arra hívta fel a figyelmet, hogy amióta Ukrajna az orosz rakétatámadások következtében leállította az áramexportot, Moldova súlyos helyzetbe került, ezért Románia szállít az országnak villamos energiát, a románok ezáltal jelenleg a Moldovai Köztársaság áramszükségletének több mint 90 százalékát biztosítják.


Aurescu hozzátette, hogy emellett fűtőolajat és 130 ezer köbméter tűzifát is küldtek a szomszédos országnak.

– Ugyanakkor továbbra is kérjük a nemzetközi közösséget, nyújtson támogatást a Moldovai Köztársaságnak, hogy vásárolhasson energiát a szabad piacon

– tette hozzá Aurescu, akinek a felszólítása máris meghallgatásra került Brüsszelben, a bizottsági elnök ugyanis felhívta a moldovai elnököt.

– Megvitattuk a moldovai borzasztó energiahelyzetet. Dolgozunk további támogatáson, hogy segítsük Moldovát azonnali gáz- és villamosenergia-szükségleteinek kielégítésében

– írta a Twitteren Ursula von der Leyen, aki a hét közepén Moldovába látogat.

Az orosz Russia Today angol nyelvű tévécsatorna közben arról számolt be, hogy a moldovai ellenzék vasárnap (november 6-án) is tüntetett a kormány és Maia Sandu elnök ellen. Az orosz állami csatorna megjegyezte, hogy a moldovai ellenzék az ország vezetését okolja az energiaválság kialakulásáért.

A BALK-on nemrég írtunk arról, hogy Oroszország miként igyekszik megingatni a moldovai vezetést, a kapcsolódó cikk ezzel kapcsolatban részleteket is tartalmaz.

Nincs területi igény

A román külügyminiszter televíziós nyilatkozatában arról is beszélt, és azt mondta, hogy Hollandia még nem hozott döntést a kérdésben, ezért van még lehetőség arra, hogy politikai, diplomáciai, technikai lépéseket tegyenek a csatlakozás elősegítése érdekében.

– Mi azon dolgozunk, hogy minél előbb eredményt érjünk el, legyen az a bel- és igazságügyi tanács decemberi ülésén vagy máskor

– magyarázta a miniszter, aki felidézte, Nicolae Ciucă miniszterelnök nemrég arra kérte Románia európai parlamenti képviselőit és politikusait, hogy ne támadják Hollandiát ebben az időszakban.

Aurescu szerint okosan, érvelve, diplomatikusan kell dolgozni, a frusztrációk és a követelőző retorika nem vezet eredményre: az csak arra jók, hogy növeljék a vita politikai tétjét, vagy ellenérzéseket keltsenek, amire most nincs szükség.

A román tárcavezető nyilatkozatával szinte párhuzamosan az általa vezetett minisztérium közölte, hogy az országnak nincsenek területi igényei Ukrajnával szemben.

– Románia Külügyminisztériuma visszautasítja az Orosz Föderáció elnökének állításait, amelyek a Nemzeti Egység mapja alkalmából elmondott beszédében hangzottak el. Ezek hamisan keltik azt az elképzelést, hogy Romániának területi követelései vannak Ukrajnával szemben

– olvasható a közleményben, amely leszögezi, hogy Oroszország a február 24-én indított agresszív háborúval brutálisan megsérti a nemzetközi jogot, beleértve ebbe Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának semmibevételét is.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap