Szerbia
A BOSSZÚ BOSSZÚJA: Putyin hívei Ukrajnán állnának bosszút a főideológus lányának meggyilkolásáért

Autóba rejtett bomba ölte meg az orosz elnök főideológusának lányát, Darija Duginát Moszkva közelében. A harminc éves nő apja autóját vezette, amikor szombaton este a pokolgép működésbe lépett.
A merénylet
A merénylet körülményeinek alapján sokan arra a következtetésre jutnak a nyugati sajtóban, hogy a támadás célpontja valójában a “Putyin agyának” nevezett orosz filozófus volt.
– Darija általában egy másik autót hajt, de ma átvette az apja autóját, miután Alekszandr más irányba ment
– nyilatkozta az áldozat barátja, aki az Orosz Horizontok mozgalom vezetője, Andrej Krasznov, aki szerint a merénylet Alekszandr Dugin ellen irányult, de az sem kizárt, hogy mindketten célkeresztbe kerültek.
A robbanás akkor történt, amikor Dugina egy kulturális fesztiválról tért vissza, amelyen édesapjával együtt vett részt.
Dugina politikai elemzőként és újságíróként dolgozott a Putyin-barát United World International folyóiratnál, és a Putyin ukrajnai háborújáról szóló könyv társszerzőjeként is ellenszenvet váltott ki ukrán és nyugati körökben.
Az orosz főideológus lányát az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma márciusban szankcionálta a United World International honlapján megjelent cikke miatt, amely szerint Ukrajna “elpusztul”, ha felveszik a NATO-ba.
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma – amely az amerikai szankciók egyik végrehajtója, feketelistára tette az apát is, mert szerinte Alekszandr Dugin “felelős az Ukrajna békéjét, biztonságát, stabilitását, szuverenitását és területi integritását veszélyeztető cselekményekért vagy az azokkal kapcsolatos politikákért, és/vagy bűnrészes azokban”.
Egyelőre nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Ukrajna vagy annak ügynökei vettek részt a moszkvai merénylet előkészítésében és végrehajtásában, de a Putyin-párti háború magas rangú támogatói máris megtalálták az állítólagos felbújtót, és Kijev gyors lerohanását követelték a feltételezett merénylet miatt.
Denisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság néven ismert szeparatista régió Kreml-barát vezetője erről a Telegramon értekezett
– Aljas gazemberek! Az ukrán rezsim terroristái Alekszandr Dugint próbálták megsemmisíteni, és a lányát robbantották fel… Egy autóban. Legyen áldott Darija emléke, ő egy igazi orosz lány!
– írta az Ukrajnában létrehozott egyik orosz bábállam vezetője.
A szláv újjászületés és a halál
A moszkvai merényletnek vannak balkáni vonatkozásai, Alekszandr Dugin ugyanis májusban arról beszélt, hogy hamarosan a Balkánra is kiterjesztik “a szláv újjászületést”, csak előbb befejezik azt, amit Ukrajnában megkezdtek.
A közelmúltban Dugin olyasmit is megfogalmazott, hogy attól függ a “lélek sorsa”, hogy jó kezekbe kerül-e Ukrajna: ha a Sátán ellenőrzi a térséget és nem a “Tiszta Szűzanya”, akkor még tovább erősödnek azok, akik el akarják pusztítani az orosz nemzetet, államiságot és kultúrát.
– Ukrajna nem nekünk, oroszoknak kell, hanem Krisztusnak. Ezért vagyunk ott, és ezért nem megyünk el onnan
– írta egy közösségi oldalon megjelent posztban.
A főideológus megfogalmazta véleményét Koszovóról is, amelynek elismerésével Belgrád lelki és erkölcsi öngyilkosságot követne el. Dugin ezzel kapcsolatban bírálta a korábbi orosz politikát is, szerinte ugyanis Borisz Jelcin és Mihail Gorbacsov nemcsak Oroszországot árulta el, hanem a “baráti szerb népet” is.

Az orosz főideológus 2019-ben Aleksandar Vulin vendége volt, Vulin akkor még védelmi miniszterként tevékenykedett, és a Védelem 78 (Odbrana 78) elnevezésű kiállításon találkozott az azon résztvevő Duginnal, vagyis létrejött az “orosz földek” és a “szerb földek” hirdetőjének “kézfogója”. Az 1999-es kiállítást a Szerbia elleni NATO-légicsapások huszadik évfordulója alkalmából szervezték meg Belgrádban.
– Felróható nekünk, oroszoknak, hogy Jelcin nem küldött Szerbiának S-300-asokat (1999-ben). Mi oroszok ma nagy gyűlölettel gondolunk Jelcinre és Gorbacsovra, akik nem csak a mi hazánkat, hanem a baráti szerb népet is elárulták
– mondta akkor Dugin, aki szerint Oroszország már három évvel ezelőtt is “egy másik ország” volt, és ez – véleménye szerint – éppen a szerbeknek köszönhető.
A történet slusszpoénja, ha lehet ezt a kifejezést ebben az esetben használni, hogy Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter – ki tudja milyen funkcióban – holnap Oroszországba utazik, hogy megbeszélést folytasson Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Nem lehet kizárni, hogy Vulin esetleg személyesen fejezik ki részvétét az orosz nacionalista filozófusnak a szombat esti tragédia miatt, mert ami történt, az óriási tragédia, legyen bárkiről is szó.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében