Connect with us

Szerbia

VALÓBAN IGAZ? Külföldi titkosszolgálat szervezné be a szerb belügyminisztert

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

TISZTELETBELI CSENDŐR: A szerb államfő névre szóló pólót kapott a június 22-én tartott rendőrségi gyakorlaton
A cikk meghallgatása

A kormányalakítási maraton finisébe érkezve egyre nagyobb a helyezkedés a szerb politikai színtéren. A politikusok “játszák az eszüket”, hogy belopják magukat a Legfelsőbb Sándor, azaz Aleksandar Vučić szívébe, és bekerüljenek a belgrádi kormányvarieté társulatába. A hízelgés művészetét a legmagasabb szintre Sándor 2, azaz Aleksandar Vulin belügyminiszter fejlesztette, ezt minden gyorstalpaló politikusi tanfolyamon (mini foxi-maxin) tanítani fogják.

Az összeesküvés

Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter a hétvégén a Pink TV-ben vendégszerepelt, ahol kijelentette, hogy “a világ egyik legnagyobb hírszerző szolgálata, ha nem a legnagyobb” összeesküvést szőtt ellene.

A “vulini népmese” szerint a szóban forgó titkosszolgálat tudomására hozta, hogy elfogadhatatlan nézeteket vall, és ha nem változtat rajtuk, s ha nem szakít az Aleksandar Vučić elnök iránti “hűségpolitikájával”, akkor nem lesz a kormány tagja.

Még mielőtt bárki is a logikát keresné a kijelentésben – gyorsan emlékeztetnénk arra, hogy Sándor 2 nem a logikában, hanem a “hűségben erős”, ezért hagyjuk a logikát, és figyeljünk csak a mondandóra, mert az igencsak jól jellemzik a megszólalót.

Vulin a szerb baráti televíziózás fellegvárának számító Pink TV-ben tehát úgy nyilatkozott, hogy a meg nem nevezett, de mindenképpen nagy, ha nem a legnagyobb külföldi hírszerző szolgálat azt üzente neki, hogy nincs menekvés, mert mindent elkövetnek annak érdekében, hogy kompromittálják, amit úgy akarnak elérni, hogy “nagy média- és bármilyen más kampányt” indítanak ellene, ha nem változtat politikai nézetein.

A “bármilyen más” kampányba természetesen bármi belefér, amit a Pink hazafias nézői el tudnak képzelni a nemzeti & szerb politikusok sanyargatásának tekintetében, és innentől a nézők szabadon engedhetik a fantáziájukat, a középkori sanyargatástól a legrafináltabb modernkori eszközökig széles a skála.

– Vučićot a hazai hírszerző szolgálatok arról tájékoztatták, hogy ez készül, és arra számítok, hogy a jövő héten tömeges támadás indul ellenem, valószínűleg az új parlament megalakulásával egy időben

– jelentette ki a szerb belügyminiszter, aki már azt is tudja, hogy ezt a “tömeges”, vagyis inkább masszív támadást melyik csatornák hajtják végre ellene.

A hűség

A “nép hülyítését szolgáló mese”, röviden “vulini népmese” szerint “a nagy, ha nem a legnagyobb” külföldi titkosszolgálat “feltétele az volt” a lejáratási kampány leállítására, hogy Sándor 2 (értsd: maga Vulin) kezdjen el nekik dolgozni, és hagyjon fel eddigi politikájával”.

A szerb belügyminiszter szerint a szóban forgó külföldi titkosszolgálatot – amelynek a nagyságával kapcsolatos jelzőket ezentúl elhagyjuk – leginkább azok az állásfoglalásai zavarják, amelyeket ő a “szerb világgal“, valamint az Európai Unióval és Oroszországgal kapcsolatban fogalmazott meg.

És akkor most érdemes figyelni, mert a behízelgésnek ezt a csimborasszóját minden politikai gyorstalpaló kurzuson tanítani fogják a “hogyan ny@lj be a vezérnek” fejezetnél.

– Az életem árán sem, könnyű elveszíteni a bársonyszéket, lecsaphatják a fejemet, de akkor sem leszek egyetlen titkosszolgálat besúgója sem, csak a szerb népet, és a szerb államot szolgálom. Lojális vagyok minden szerbek elnökéhez, (Aleksandar) Vučićhoz

– mondta Vulin. Akinek itt nem akadt el a lélegzete, az jól figyeljen, mert Sándor 2 ezt is tudta tetézni, így folytatta ugyanis a Legfelsőbb Sándorral kapcsolatos monológját:

– Vučić kitart-e? Ebből a szempontból a velem szemben induló nyomásgyakorlás kevésbé fontos. Én abban bízom, hogy ő kibírja a nyomást, s nem változtatja meg a politikáját, és természetesen nem engedi meg, hogy a kormányát (külföldi) ügynökök állítsák össze.

Vagyis nem engedi meg, hogy a külföldi ügynökök elérjék a céljukat, és őt Vulin (Sándor 2) Aleksandart kipöccintsék a kormányból. Van erre egy megfelelőbb szó is, de kocsmai szintre azért mégsem süllyedünk.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava