Connect with us

A Háború

ODA NEM MENNEK: Az ukrajnai menekültek nagy ívben elkerülik Szerbiát

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

ODA NEM MENNEK: Az ukrajnai menekültek nagy ívben elkerülik Szerbiát
Cikk meghallgatása

Már mintegy kétmillió ember menekült hagyta el Ukrajnát, Szerbia azonban ebben az esetben (sem) számít célországnak. A hivatalos adatok szerint Szerbiában még mindig nincsenek olyan menekültek, akiket a szerb menekültügyi és migrációs hivatalnak (KIRS) kellett volna elhelyeznie a rendelkezésére álló kapacitások valamelyikében. Szerbiában ugyan készülnek az esetleges ukrajnai menekültek fogadására, bár az előre borítékolható, hogy kevesen veszik arrafelé az irányt.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Érdeklődők már voltak

A menekültek ellátásában illetékes szerbiai hivatal a belgrádi Srpski Telegraf című hírportált arról tájékoztatta, hogy már voltak olyan ukrán menekültek, akik érdeklődtek a szálláslehetőségek iránt.

– Egyelőre nincsenek elszállásolt vendégeink, de több tucat ukrajnai menekült van Szerbiában, akik barátoknál vagy rokonoknál találtak menedéket, közülük néhányan telefonon érdeklődtek az iránt, hogy milyen szálláslehetőségeket tudunk biztosítani számukra, és milyen típusú segítséget kaphatnak

– mondta a hivatal egy meg nem nevezet illetékese. A korábbi hírek arról szóltak, hogy mintegy 300 ukrajnai menekült érkezett Szerbiába, többségük azonban folytatta úját Montenegró és Horvátország felé, ahol ingatlanokkal rendelkeznek.

Személyesen tapasztalataim alapján állíthatom, hogy a szerbiai befogadó központok jó része, amelyekben az Afrikából és Ázsiából, valamint a Közel- Keletről érkezett migránsokat látják el, európai szemmel nézve, nem alkalmas az ukrajnai menekültek befogadására, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ezúttal nem huszonéves férfiakról, hanem főleg nőkről és gyerekekről van szó.

Valószínűleg ezzel a szerbiai menekültügyi hivatalban is tisztában vannak, mivel közölték, hogy az ukrajnai menekülteket – ha lesznek – akkor a felújított vranjei központban szállásolják el.

Ebben az esetben viszont a lokáció nem a legvonzóbb, hiszen Vranje Szerbia legdélebbi részén van a koszovói határ közelében, vagyis egy félig-meddig konfliktusveszélyes és gazdaságilag nem éppen virágzó övezetben, ami az ukrajnaiak esetében aligha jelentene mást, mint hogy csöbörből vödörbe.

A másik erre alkalmas befogadó központ esetleg a Belgrád legszélén lévő krnjačai tábor lehet, amely egy putri és egy szeméttelep szomszédságában van, gépkocsi nélkül szinte megközelíthetetlen távolságban.

Miután nem ismerem az összes tábort, nem zárom ki, hogy Szerbiában vannak központok, ahol – európai értelemben – kulturált körülményeket tudnak biztosítani az ukrajnai menekülteknek, de akkor azok Szerbia középső részében lehetnek, vagyis már nem egy karnyújtásnyira az Európai Uniótól, ahova az ukránok is vágynak, vagy legalábbis vágytak addig, amíg az oroszok nem rohanták le őket.

A szerbiai befogadó központok egyetlen előnye, hogy van tető a menekültek feje felett, és hogy nem hullanak a fejükre a bombák: továbbá biztosított a napi három étkezés, és vannak másmilyen segélyek is: ruha, lábbeli, higiéniai csomagok, bébiételek. Ezenkívül lehetőség van jogi és pszichológiai segítség igénybe vételére, teljes körű orvosi ellátásra, és a gyermekek bevonására a szerbiai oktatási rendszerbe – de tegyük a kezünket a szívünkre – valódi perspektíva Szerbiában még a szerbek számára sem igen van, hogy a menekültekről ne is beszéljünk.

A szerbiai menekültügyi hivatal ennek ellenére készül az Ukrajnából érkező emberek fogadására – elvégre szláv testvérekről van szó – és nem zárja ki, hogy bizonyos számú ukrajnai menekült megjelenik Szerbiában, mondjuk tévedésből, de ezt már csak én tettem hozzá.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel


A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7