Ki szavatol a Lady biztonságáért & Hun vótál ’91-ben?

Ami a dupla kérdés első, Esterházy Pétertől elcsent részét illeti: nyugodtak lehetünk teljes egészében, hiszen a Ladyre éberen ügyel a Zágrábi Meštrović-galéria erre kiképzett őrcsapata. Hiszen nem csak a híres hölgyre kell ott nagyon vigyázni, hanem sok minden másra, ami nem semmi. Ám bennünket most ez a hattyúnyakú, “kőszívű” nő érdekel, Maestro Meštrović egyik ott megtekinthető kapitális műve, aki nyakívével erős rokonságot mutat Modigliani figuráival, mégis teljesen egyedi. De ki ő, ez a titokzatos nőszemély, aki egyébként négy változatban, megjelenési formában is szerepel a kiállításon?

Mivel senki sem jelentkezik, mutassuk hát be: Ő Maud Cunard, régi idők egyik szoknyás botrányhőse, aki különleges örömet érzett, ha valamelyik vendégét sikerült megdöbbentenie, ha nem is egyenest a frászt hoznia rá. Így például megmaradt az emlékezetben az az eset, amikor a vacsorára meghívott egyik finom lelkű orosz nemessel közölte, hogy márpedig most abban a megtiszteltetésben lesz része, hogy egy asztalnál ülhet a hírhedt csaló és szédítő, Raszputyin gyilkosával. Majd tényleg be is mutatta neki a “véres kezű” Juszupov herceget, aki a cárnő szerelmébe belemártotta volt hosszú kését. Hogy hogyan úszta meg vagy sem a merénylő, az már nem fér ide. Tény, hogy akkoriban sokkolónak számított találkozni vele.

Lady Cunard egyike volt azoknak, akiket a Mester megörökített olyan hírességek mellett, mint például Tolsztoj vagy Rodin, a szobrász egyik mintaképe, vagy a horvát Vladimir Nazor. Maga a kiállítás Ivan Meštrović fejlődését hivatott bemutatni az impresszionizmustól – szecesszión és art decón át – az érett korszakát jellemző realizmusig. Különlegessége az, hogy ezúttal ott láthatók azok a munkák is, amelyek kevésbé ismertek, s amelyek az angol legfelső körök néhány eminens tagját örökítik meg. Életének jelentős részében ugyanis a neves horvát szobrász a brit high society rendezvényeinek gyakori vendége volt, magas művészkörökben mozgott, majdhogynem azt “faraghatta ki vagy véshette kőbe”, akit csak akart. Így például elkészítette Dorothy Una Ratcliff költőnő szobrát, aki szívesen állt modellt, s közben bemutatta neki Lady Cunardot, akinek az ismerősei között viszont ott volt William Butler Yeats, a világhírű költő, aki ugyancsak sokat segített a szobrászismerős prosperálásában, prosperáltatásában.

A zágrábi Maud-variációk, egyáltalában az ott látható portrék között mindenképp kiemelkedő helyet foglal el az, amelyik elmélyült olvasás közben örökíti meg Lady Cunardot. – Ezt emlegette legtöbbet a kritika is hosszú időkön át, nem derítve ki pontosan, mit is olvas az imádott Lady. Netalán éppen Yeats valamely lenyűgöző költeményét? Talán épp azt, amelyben egy sellő beleszeret egy legénybe, akit magával ragad a mélybe, de nem sikerült legyőzniük a halált, a kedves vízbe veszik. Gyanítjuk, hogy Meštrovićnak pózolás közben Cunard asszonyság felolvasta ezt a verset, az meg nagy hatással volt a művészre, aki végül is a realizmus győzelmét kezdte egyre jobban meglátni benne. Azonban túl hosszú történet ide ez is, hogy mi vezetett végül a nagyvilági hölgy lelki pusztulásáig és magányos haláláig London Dorchester Szállójában, s mik lehettek utolsó szavai Maestro Ivanhoz.

Rejtély marad, viszont Maud másai még utolérhetők Zágrábban, ha valaki arra jár.

& ami meg azt illeti, hogy: Hun vótál ’91-ben? (Di si bio ’91 g.?) Az a tavalyi év egyik leglátványosabb fotókiállítása volt Zágrábban, a Horvát Történeti Múzeum Meštrović-pavilonján körbe. Eredeti nevén: FLASHBACK ’91. A horvátoknak felszabadulást hozó véres háború kitörésének harmincadik évfordulójára pontosan harminc szerző egy-egy felnagyított művét állították ki nevezett helyen, plusz kilencvenegyet nyomtattak ki katalógusban. Természetesen mind háborús tematikájú fénykép, kizárólag haditudósító fotográfusoktól (örök tisztelettel Robert Capának). Valamennyi mű kronologikus sorrendbe állítva mutatja be a háború eseményeit a védelem megszervezésétől a Jugoszláv Néphadsereggel való megütközésekig, a nemzeti gárda kialakulásáig, a tragikus vukovari eseményekig és így tovább. Például a dubrovniki vagy az eszéki rombolászatig. Szervezői-szerkesztői az esemény katalógusában megjegyzik, hogy a civil élet, életek tönkretételének, könyörtelen megsemmisítésének hű ábrázolására törekedtek, ám annak nem a legvégletesebb, legdrasztikusabb formáit igyekeztek hozni. – Úgy tűnik, ez is elégnek bizonyult.

Megjegyzendő: talán nem lenne elvetendő, ha horvát és szerb fél egyszer közösen rendezné meg Nagy Mementóját a dolognak, mert úgy lenne kevésbé hiányos az összkép. Persze, elképzelhető az is, hogy tulajdonképpen egy pokolian rossz ötlet ez. Az egészet inkább vastag beton szarkofággal kéne bevonni, tehát elszigetelni, majd gereblyézni rá még két vastag réteg földet. A vélemények erről is nyilván különböznek, esetleg homlokegyenest eltérnek. (Hát nem?)