Connect with us

Horvátország

HORVÁT RTL: Ahol sajtószabadság van, ott bármit lehet? Avagy a rossz vicc és a manipuláció

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

2021 07 01 164610
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

 
Ilyen esetekben, mint amilyen a mostani is, mindig tanácstalan vagyok. Szabad-e szólni arról, ami most a Balkánon igencsak beszédtéma. Ha elmegyünk mellette, akkor úgy teszünk, mintha nem lenne, ha viszont beszélünk róla, akkor felvetődik a kérdés, hogy a gyalázkodók szintjére süllyedünk-e? Végül arra jutottam, hogy beszéljünk róla, mert cinkos, aki néma, lehetővé teszi ugyanis az emberi méltóság folyamatos megsértését. Ami már túlmutat a politikán. Mindenki kapaszkodjon meg, ez rosszabb, mint Zummer Fülöp.

Több, mint televízió

A horvát RTL ezzel a szlogennel hirdeti magát, és most valóban több volt, mint televízió, megengedhetetlenül több.

Zoran Šprajc, az RTL Direkt műsorvezetője még azt sem hozhatja fel mentségére, hogy pillanatnyi elmezavar következtében cselekedett.

– És most a műsor végén politikai értelemben teljesen, de teljesen inkorrektek leszünk


– mondta a háttérműsor vezetője, és a hatás növelése érdekében ivott egy kis vizet. Majd miután nyelt egyet, a következő vicc mesélésébe kezdett:

– Tudod, hogy mit csinál két meleg? Szeretkeznek. Tudod, hogy mit csinál két leszbikus? Szintén szeretkeznek. És mit csinál egy meleg és egy leszbikus? Ők vezetik Szerbiát.


Önmagában már ez is túl sok, a horvát RTL azonban ennél is tovább ment, a viccre ugyanis rávágta Zoran Milanovićot, amint igencsak harsányan nevet. De egy teljesen más helyzetben, és ez már a televíziós manipuláció magasiskolája.

A vicc miatt nemcsak a szerb elnöknek és a szerb miniszterelnöknek kellene tiltakoznia, hanem a horvát elnöknek is, hiszen a horvát RTL őt használta arra, hogy az otrombaság jópofaságnak tűnjön.

Šprajc, te nem vagy normális!

Az internet népe természetesen azonnal rárepült az esetre, ki-ki a maga vérmérséklete, hőmérséklete, politikai hovatartozás vagy hova nem tartozása szerint reagált.

– Géniusz!”, “Šprajc, te nem vagy normális!”, “Sírtam, mert ez a legrosszabb élő igazság!”


– ilyen, és hasonló kommentárok érkeztek a nézők részéről, a horvát oldalon. HORVÁT RTL: Ahol sajtószabadság van, ott bármit lehet, avagy a rossz vicc és a manipuláció

A lesújtó nem is ez, hanem inkább az, hogy a zágrábi Index közvéleménykutatása szerint a horvátok 70 százaléka vélte úgy, hogy Šprajc jó viccet mesélt, és mindössze 30% nem tartotta nevetségesnek a Zoran Šprajc által elővezetett sületlenséget.

Ami több, mint szórakoztatóipari anomália, vagyis több, mint televízió, és korántsem a horvátok “vicces kedvére” utal, amit nem csak az RTL-nek, hanem a horvát politikának is kezelnie kellene, főleg annak tudatában, hogy a köztársági elnököt is belemanipulálták a “nemtelen játékba”.

Az esetnek egyelőre semmiféle látható következménye nem lett, mivel a rákövetkező napon, vagyis tegnap, ismét Šprajc vezette a horvát RTL háttérműsorát, az RTL Direktet.

Szerb oldalról egy-két hozzászóló viszont megjegyezte, hogy a szerb híradókban még nem hallottak vicceket a horvátok számlájára – pedig hát ott is van minden – és feltették a kérdést, hogy ez lenne az európai norma?

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

regionális horvát
A kormányközeli Media Solutions hirtelen megtáltosodott, és elindult megmenteni a tönk szélén szédelgő horvát regionális lapokat
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A Horvát Újságíró Egyesület (Hrvatsko novinarsko društvo, HND) november 23-án, szombaton nyilatkozatot kért a horvát Gazdasági Versenyhivataltól (Agencija za zaštitu tržišnog natjecanja, AZTN) a Glas Slavonije, a Novi list, a Glas Istre és a Zadarski List tulajdonjogának koncentrációjával kapcsolatban. Az újságírószövetség közlésének értelmében a versenyhivatal válaszolt az Istra24 portál megkeresésére, miszerint augusztus 4-én értesítést kaptak a vállalkozások összefonódásának megvalósítására irányuló szándékról, és felkérték a Media Solutionst, hogy egészítse ki a bejelentést, amelyet még nem nyújtottak be az AZTN-hez szeptember 18-án, amikor a regionális napilapok tulajdonjogának konszolidációjáról szóló szöveget közzétették”.

Mi itt a gond voltaképpen?

A Horvát Újságíró Egyesületet egyrészt a Media Solutions tulajdonosi szerkezete aggasztja – a tulajdonosok egyértelműen a kormánypárthoz kötődnek – másrészt az a tény, hogy annak ellenére, hogy a vállalat pénzügyi nehézségekkel küzd, ezért a Glas Slavonije dolgozóinak fizetése hónapokat késik, és a számlájuk blokkolva van -, most hirtelen terjeszkedésbe kezd.

Ez a horvát kollégák szerint politikai konnotációt kölcsönöz ennek az üzleti tranzakciónak. Arról nem is beszélve, hogy a fúziót a 2024-es szuperválasztási év előtt hajtják végre, amikor megválasztják a kormányt, a köztársasági elnököt és az európai parlamenti képviselőket.

horvát sajtó

Az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosa, Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert (Forrás: LiderMedia)

Gyors vizsgálódásunk eredményeként kiderítettük, hogy az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosai Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert dubrovniki ügyvéd/üzletember és Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának, Vladimir Šeksnek az unokaöccseként látta meg a világot.

A képet – nyilván szándékosan -, még egy kicsit homályosabbá teszi, hogy az üzletben társként rész vesz a szlovák JOJ Media House médiaholding is.

Persze, amíg a Horvát Újságíró egyesület sötét ármányt és cselszövést lát a dologban, Oleg Uskoković a Media Solutions vezérigazgatója egészen másként vélekedik.

Szerinte, a Media Solutions csupa szívjóságból és a polgárok minőségibb tájékoztatását szem előtt tartva vállalkozott a fúzióra.

Oleg Uskoković szerint az akvizíció és a Glas Slavonijevel való jövőbeli egyesülés célja, hogy konszolidálja a regionális napilapokat, miután az elmúlt években számos olyan válsághelyzeten mentek keresztül, amelyek erősen befolyásolták üzleti tevékenységüket, mint például a 2020-as Covid-válság, a papír árának 2021-es rendkívüli emelkedése, és végül az energiaárak 2022-es erőteljes növekedése kétségessé tette fennmaradásukat.

A Media Solutions vezetője valahol július végén, amikor a tranzakcióra sor került, és azt bejelentették a horvát Gazdasági Versenyhivatalnál, hangsúlyozta, hogy a fúzió lehetővé teszi a napilapok számára a gazdasági jövőt egy rendkívül versenyképes környezetben.

horvát sajtó

Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának az unokaöccseként látta meg a világot

Spekuláljunk egy kicsit horvát fejjel!

Minden esetleges félreértés elkerülése végett, a következőket nem tudjuk semmilyen dokumentummal vagy egyéb bizonyítékkal alátámasztani, így akár népmesének is felfogható, amit most mondunk, viszont egyike a valószínű forgatókönyveknek, amelyek szerint az egész lejátszódott.

Az írott sajtót sújtó válságok miatt a regionális lapok igencsak lerongyolódott állapotban voltak, így a választások előtt remek ötletnek tűnt ezek aprópénzért történő felvásárlása.

Erre bármely politikai párt szívesen vállalkozott volna, de Horvátországban az ilyesmit kizárólag csak a kormánypárt tudja végrehajtani.

Természetesen az ügylethez szükséges tőke semmiképpen sem követhető vissza a HDZ-hez, kis millió módja van annak, hogyan lehet pénzt juttatni valakinek akár az állami költségvetésből is, nem beszélve a szövevényes kompenzációkról, ahol valaki megelőlegezi a szükséges pénzt saját számlájáról, hogy máshol igen kedvező feltételek mellett kössön üzletet.

Meg aztán létezik burkolt, vagy szimpla zsarolás, donorhálózat, ígérgetés, fenyegetés, hogy ne soroljuk már tovább a politika eszköztárát.

Akárhogy is volt, az anyagi nehézségekkel küszködő Media Solutions egy pillanat alatt megtáltosodott, és elindult megmenteni – külföldi (szlovák) partnerével közösen :o) – a tönk szélén álló horvát regionális lapokat.

A kérdés most csak az, és lényegében ez áll a Horvát Újságíró Egyesület aggodalmának hátterében, hogy milyen sors vár a most “kézhez vett” regionális sajtóra.

A legjobb esetben hasznos kis fogaskeréknek bizonyulnak, ha a kormánypárt továbbélteti őket némi állami segéllyel, viszont az is előfordulhat, hogy a választások után a felszámolás vár rájuk, bár ez nem lenne bölcs dolog, lévén, hogy ezúton olyan területekre sikerült a kormánypártnak betörnie a Glas Istre és a Novi list révén, mint Fiume, vagy Isztria, ahol az ellenzék volt és van hatalmon.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava