Connect with us

Szerbia

A Szerb Haladó Párt gyűjti a szavazatokat Orbán listájára
A demokrácia új formája: megoldják, ha Orbánra szavazol

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A belgrádi Vreme értesülései szerint a szerb kormánypárt nemcsak szóban támogatja Orbán Viktor rendszerét, hanem aktívan is részt vesz a szavazatok „menedzselésében”. A történet egy belgrádi nő ajtajánál kezdődik, ahol aktivisták jelentek meg kész szavazólappal – és olyan ajánlattal, amely finoman szólva sem fér bele a választási szabályokba

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A Szerb Haladó Párt segítik Orbán Viktor „testvéri” rendszerét
A szerb haladók segítik Orbán Viktor „testvéri” rendszerét (Forrás: Screenshot, Vreme)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A belgrádi „Vreme” hetilap megtudta, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) gyűjti a szavazatokat Orbán Viktor listájára, így hát a retorikai és „biztonsági” támogatás mellett a haladók minden jel szerint más módon is támogatják Orbán Viktor „testvéri” rendszerét. Nem minden történik teljesen törvényesen, de ahogy a szerbiai választásokon sem, ezúttal sem ragaszkodnak túlságosan a jogszabályokhoz.

A Szerb Haladó Párt logisztikai támogatása

A Vreme cikke szerint egy belgrádi nő címére – aki a lap olvasója, és magyar állampolgársággal is rendelkezik, olyan személyek érkeztek, akik az SNS aktivistáinak mondták magukat, és „logisztikai” segítséget ajánlottak fel neki, amennyiben a közelgő parlamenti választásokon Orbán, azaz a Fidesz listájára szeretne szavazni a szomszédos országban.


Miután a nő nem tartózkodott otthon, a rokonainak elmondták, hogy együttműködnek a budapesti (magyar) nagykövetséggel Belgrádban, és azt is felajánlották, hogy akkor is biztosítják számára a szavazást Orbán Viktorra, ha a következő napokban nem tartózkodik a városban.

A belgrádi nő – akinek a kiléte ismert a szerkesztőség előtt – korábban rendszeresen postán kapta meg a szavazásra szóló felhívásokat a szomszédos ország választásaira.

A borítékban szavazólap, kiegészítő információk, valamint egy válaszboríték is volt, amelyben a kitöltött szavazólapot és a szükséges dokumentumokat visszaküldhette Magyarországra.

Ezúttal azonban nem kapott postai értesítést a szavazásról, helyette a Szerb Haladó Párt aktivistái jelentek meg az ajtajánál a teljes dokumentációval.

A rokonság is szavazhat

Amikor a rokonok közölték az aktivistákkal, hogy az érintett nő nem lesz Belgrádban a következő napokban, azok azt válaszolták, hogy ez nem jelent problémát, és „távolról” is meg tudják oldani a szavazást, ha a nő elküldi nekik magyar útlevelének másolatát.

A rokonoknak megmutatták a szavazólapot, és azt állították, hogy az útlevél másolatával a család valamely tagja is leadhatja a szavazatot Orbánra.

A magyar törvények szerint azonban nem megengedett, hogy valaki más szavazzon egy magyar állampolgár nevében – még akkor sem, ha erre közjegyző által hitelesített meghatalmazással rendelkezne. Semmilyen esetben, még levélszavazáskor sem adhatja le más a szavazatot – írja a Vreme.

Létezik – akárcsak Szerbiában – olyan lehetőség, hogy fogyatékkal élő vagy írástudatlan személy segítőt vesz igénybe, de még ebben az esetben is ő maga gyakorolja a szavazati jogát.

Egyes országokban vannak kivételek, ahol meghatalmazott útján is lehet szavazni, de ilyen esetekben a meghatalmazást bíróság vagy rendőrség előtt kell hitelesíteni, szigorú eljárási rend mellett, és ezek ritka kivételek.

Mindent egybevetve alapos a gyanú, hogy ebben az esetben nem pusztán politikai nyomásról van szó, hanem a törvény súlyos megsértéséről és a választói akarat manipulálásáról.

Gyakran Ismételt Kérdések

[ays_faq id=12]
BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap