Horvátország
A KORONAVÍRUS BELEHÚZOTT: Horvátországban hirtelen megugrott a megbetegedések száma
Horvátországban ma regisztrálták a megfertőződött emberek számának leggyorsabb növekedését, egy nap alatt 78 új megbetegedés történt. A horvát belügyminiszter ezért új intézkedéseket, és szigorú büntetéseket helyezett kilátásba.
Miért is?
Horvátországban keresik az okát annak, hogy miért ugrott meg hirtelen a betegek száma.
Ma regisztráltuk a megbetegedettek számának leggyorsabb növekedését, Horvátországban összesen 206 személy fertőződött meg, ami egy nap alatt 78 új beteget jelent. A görbe meredeken halad felfelé
– mondta Vili Beroš horvát egészségügyi miniszter.
A sajtóértekezleten elhangzott az is, hogy a koronavírus eddig 12 orvost betegített meg, a legutóbbi ilyen esetet Dubrovnikból jelentették.
A horvát egészségügyi miniszter hozzátette, hogy ezzel beigazolódtak azok a félelmek, amelyek a betegség gyors terjedését helyezték kilátásba.
Alemka Markotić, a horvát járványügyi kórház igazgatója úgy nyilatkozott, hogy vannak kedvező fejlemények is, mivel nem kellett új embereket lélegeztetőgépre helyezni.
Az igazgató asszonynak azonban a következő mondatával sikerült letörnie az optimizmust, kijelentette ugyanis, hogy “jelöltek azért vannak”.
Markotić az előtte szólóhoz hasonlóan arra figyelmeztetett, hogy nem lesz könnyű mindenkit meggyógyítani, ha az emberek nem tartják be a bevezetett intézkedéseket.
Horvátországban eddig egy halálos áldozata van a koronavírusnak, és öt személynek sikerült legyőznie a betegséget.
Lesznek-e büntetések?
A horvát belügyminiszter szavai szerint a hatóságok arra kényszerülnek, hogy elkezdjék azok megbüntetését, akik nem tartják be a járványügyi intézkedéseket.
Davor Božinović horvát belügyminiszter szerint új közlekedési döntéseket hoztak, amely már végrehajtásra kerültek, vagyis érvényben vannak.
Döntöttünk arról, hogy leállítjuk a városi tömegközlekedést. A buszokat fertőtlenítjük, a polgárőrség városi parancsnokságának segítségével meghatározzuk a szükséges tevékenységeket, ami elsősorban az egészségügyre és az élelmiszeriparra vonatkozik. Az ott dolgozók kapnak igazolványokat, amelyekkel felszállhatnak az autóbuszokra. Azokról van szó, akikre az élet működtetéséhez szükség van. Mások nem szállhatnak fel, ezért kérünk mindenkit, akinek ez volt a szokása, hogy békéljen meg ezzel a ténnyel
– jelentette ki Božinović, aki közölte, hogy már több kávézót is bezártak Zágrábban a szabályok megszegése miatt.
A horvát belügyminiszter hangsúlyozta, hogy az embereknek el kell hagyniuk a köztereket. A rendőrség erre megafonokkal és fényjelzésekkel hívja fel a figyelmet.
Ha a figyelmeztetésekkel nem sikerül elérni ezt a célt, akkor a rendőrség más eszközökhöz nyúl, vagyis jönnek az 5-10 ezer kunás büntetések.
A Božinović által említett két összeg közel 250, illetve 500 ezer forintos büntetést jelent.
A horvát belügyminiszter dühösen hozta nyilvánosságra, hogy az egyik horvát szigeten egy helyi lakos rátámadt az őt figyelmeztető rendőrre.
Szavai szerint mindenkinek tisztában kell lenni azzal, hogy ezt nem fogják tolerálni.
Božinović arról is beszélt, hogy előbb vagy utóbb leszámolnak azokkal is, akik a közösségi hálókon rémhíreket terjesztenek.
Horvátország
Bepirosodott a horvát külpolitikai lakmusz, és a megtalált illúziók
Valahol egy okos ember azt mondta, hogy a kis nemzetek nem engedhetik meg maguknak a nagy hibákat. A horvátok úgy tetszik ezt megtanulták, mert ezeket a viharos időket széltől védett zugban igyekeznek átvészelni. Közben ügyesen meglovagolnak minden meglovagolhatót – lásd Ukrajna -, igyekszenek kedvében járni az USA-nak, de lényegében mindenben megtalálják a számításukat.
Már nem illúzió a kínai út
Ennek tükrében, igen érdekes, hogy az Európai Néppárt spliti ülésének időtartama alatt a horvát kormány aláírta a szerződést ugyanazzal a China Road and Bridge Corporationnal, amely a pelješaci hidat építette.
Kapcsolódó cikk
SZERENCSECSILLAG: A legszerencsésebb ember a világon, illetve kicsoda is anyuci kedvenc Mikimausza?
A kormány a kínai vállalat ajánlatát választotta mint gazdaságilag legelőnyösebbet az A1-es autópálya Vučevica összekötő útjának – a D8-as állami út csomópontjának – megépítésére kiírt közbeszerzési pályázaton.
A pályaszakasz, amelynek teljes hossza 6,85 kilométer, magában foglalja a 2,5 kilométer hosszú Kozjak-alagutat és a mintegy 4,3 kilométer hosszú adriai autópályához vezető bekötőutat.
A munkálatok értéke 74,6 millió euró, és a kínaiak vállalták, hogy az alagutat 36 hónap alatt megépítik. A projekt részét képezi még három felüljáró és két viadukt, de ezt a kínaiak csuklóból úgy megcsinálják, hogy közbe szinte észre sem veszik.
Új szelek fújnak
Ennek a világszinten aprócska infrastrukturális projekt jelentőségét az adja meg, hogy a horvátok alá merték írni a szerződést a kínai céggel.
A hosszabb emlékezetű olvasók nyilván még elő tudják kotorni az agyuk valamelyik rejtett zugából, hogy annak idején mennyire rossz néven vették némelyek, hogy a horvátok a kínaiakat bízták meg egy nagy EU-alapokból támogatott projekt (pelješaci híd) kivitelezésével.
Hogy mennyire nem volt szabad még gondolni sem arra, hogy Kínával, illetve kínai cégekkel kössön bárki is üzletet, ott van az ugyancsak horvátországi példa, amikor semmissé nyilvánították a rijekai konténer-terminál kiépítésére vonatkozó tendert, amelyen szintén a kínaiak nyertek, így a megismételt tendert már egy politikailag elfogadható cég, a skandináv Maersk nyerje meg.
A horvátok újabb szerződést írtak alá Kínával, az unió már nem akadékoskodik (Forrás: X-platform,
Andrej Plenković)
Más lapra tartozik, hogy ez nem vonatkozott a németekre és franciákra, spanyolokra és olaszokra, azaz a nagy és nagyobbacska nemzetekre, de hát így élünk mi az EU-ban.
Akárhogy is, most úgy tetszik, megváltozott a helyzet, mert nemcsak hogy nagyban folyik Pekingben az európai búcsújárás, de a horvátok is léptek, ami annak jele, hogy ismét szabad a vásár.
Az amerikaiaknak nyilván nem tetszik ez az egész, de a közelgő választások miatt nem érnek rá annyira foglalkozni vele.
Lehet, hogy 2024-et úgy fogjuk majd számon tartani, mint a nagy változások évét, illetve azt az évet, amikor az európaiak rájöttek, hogy a nagy geopolitikai játszmában mindenki nyer, csak Európa veszít. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy ez távolról sem biztos, csupán elképzelhető.
Hétvégi csemege
Szokásomhoz hívem, ilyenkor a hétvégén igyekszem valamilyen érdekességet felkutatni – az élet közel sem olyan komoly dolog, mint ezt a sok kockafejű hirdeti – ezért beszéljünk a zágrábi Illúziók Múzeumáról.
Azok számára, akik eddig nem hallottak róla, ajánlom, hogy feküdjenek neki a guglinak, mert rendkívül érdekes múzeumról van szó, de visszatérve a hírhez, a zágrábiak ezüstérmet nyertek a brüsszeli European Franchise Awardon (Európai Franchise Nagydíj) a nemzetközi márkák (brandek) versenyében.
A megtalált illúziók (Forrás: Muzej illuzija)
Ennek kapcsán derült ki, hogy az Illúziók Múzeuma a világ legnagyobb magánmúzeum-lánca. A világ 25 országában, több mint 40 helyszínnel és 10 millió látogatóval.
Jelenleg új múzeumok megnyitásán dolgoznak Denverben, San Diegóban, Seattle-ben és Koppenhágában.
Teo Širola, a Metamorphosis horvát vállalat igazgatója, amely a franchise tulajdonosa és az Illúziók Múzeuma globális hálózatának vezetője, örömmel látja, hogy az emberek valóban felismerték ennek a projektnek az értékét szerte a világon, miszerint szórakozva is lehet tanulni.
Teó úr ugyanakkor bejelentette, hogy egyre közelebb kerülnek céljukhoz, a kereken 100 múzeum megnyitásához 2026 végéig.
Ha valaki a közeljövőben Zágrábba látogat, és kedve támad felkresni a múzeumot, az illúziókat nem adják ingyen: 1 felnőtt számára a belépődíj 9 euró, gyerekek (5-15 év) 7 euró, míg a családi (két felnőtt és két gyermek) látogatásra feljogosító belépő kerek 30 euróba kerül.
Mit lehet mondani? Kicsi a horvát, de erős.
-
B A Balkanac4 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia7 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó6 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is