Connect with us

Görögország

MENEKÜLTEK LESZBOSZ SZIGETÉN: Egy afgán színésznő a Moria táborban

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Selsela Yousufzai afgán színésznő
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc

A török partokról mindössze néhány kilométerre lévő görög szigetekre folyamatosan érkeznek a menekültek és a migránsok. Október 11-én jóval több mint 13 ezer migráns tartózkodott Leszbosz szigetén, amely mindössze 2 840 személy befogadására alkalmas. Vagyis négyszeres a “túljelentkezés”. De hasonló a helyzet Híoszon, Számoszon, Léroszon és Kószon is. A görög hatóságok időnkén egy-két ezer migránst az ország szárazföldi részére szállítanak, ám ez egyáltalán nem enyhíti a helyzetet. Ilyen körülmények között engedheti rá a migránsokat a hamarosan Budapestre látogató török elnök.

Emberi tragédiák

Ha Afganisztánban egy nő énekel vagy esetleg még táncol is, az lehet akár főben járó bűn is.

Selsela Yousufzai nem is olyan régen még sikeres színésznő volt Afganisztánban. De útra kelt, és most menekültként él Leszbosz szigetén.

Az “otthontalan színésznő otthona” jelenleg egy hevenyészett sátor a Moria menekülttáborban.

– Én igazán sajnálom, hogy így döntöttem. Ha vissza tudnék menni a múltba, akkor inkább a halált választanám, minthogy ide jöjjek. Mert most sem vissza nem tudok menni, sem előre nem tudok elindulni

– mondta az afgán színésznő.

Reménytelen helyzet

Selsela nemrégiben még énekelt, modelkedett és zenés videókban játszott Afganisztában. De nemcsak rajongói voltak, hanem ellenségei is.

– Főleg a háború miatt hagytam el Afganisztánt, a másik ok pedig az volt, hogy a családomat megfenyegették. Többször is rám támadtak, még fegyverrel is. De szerencsére, még mindig életben vagyok.

A Moria tábor korántsem biztonságos hely.

– Ebben a táborban rossz a helyzet minden menekült számára. Vannak, akik azt állítják, hogy itt sok lehetőség van a migránsok számára, de ez nem igaz. Mindannyian problémákkal küzdünk.

A görög szigeteken migránsok ezrei élnek az ideiglenes táborokban, ahol rosszak az életkörülmények és bizonytalannak tűnik a jövő a reményvesztettség közepette.

Forrás: InfoMigrants

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Görögország

Plenković mentené a Dinamo huligánjait, Zelenszkij pilóták képzését kérte Athénban

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Zelenszkij, pilóták, Ukrajna
ÜNNEP VAGY VALAMI MÁS? Vacsorára gyűlt össze a húsz éve előszobázók nagy családja (Forrás: Ekatherimini)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

Bár nem azért utazott a görög fővárosba – Andrej Plenković horvát miniszterelnök a regionális vezetők informális találkozójára ment a Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulója alkalmából -, az esemény előtt azonban kétoldalú találkozót folytatott a házigazda Kiriákosz Micotákisszal. A beszélgetés középpontjában a nemrég letartóztatott Dinamo-szurkolók, illetve az általuk kiváltott görögországi zavargások álltak, amelyekben egy személy életét vesztette. Megérkezett Athénba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, akinek három kívánsága is volt a görög miniszterelnök irányába.

Mi lesz a 102 hülyegyerek sorsa?

Sajnos, a bebörtönzött horvát rendbontók száma nem 101, hanem 102, így kútba esett a poénkodás a dalmát kiskutyákkal. A gond azzal van, hogy a görög börtönök nem sokban különböznek a török börtönöktől, azaz meglehetősen randa helynek számítanak.

Ez a horvát ördögfiókák számára már önmagában véve is rossz hír, mert ugye, a görög börtönökben elsősorban görögök vannak, köztük AEK-szurkolók is, de a helyzet ennél is cifrább, mert szép számmal vannak szerb bűnözők is, akik itt töltik a büntetésüket.

Amikor kiderült, hogy a huligánokat vizsgálati fogságba helyezik, érkezett is pár szívhez szóló üzenet, hogy onnan élve nem kerülnek ki. Ez pedig Horvátországban verte ki a biztosítékot, mert még a legmarconább huligánnak is van mamája.

A szülők jajveszékelése szépen töltötte a hasábokat, egyes ellenzéki politikusok rá is mozdultak a kínálkozó alkalomra, sőt Milanović köztársasági elnök is mondott pár zokibondosat, amit persze a görög bulvárlapok idéztek vért szimatolva.

Zelenszkij pilóták Ukrajna

Andrej Plenković Görögországba elvitta magával Daniel Markićot, a horvát polgári titkosszolgálat, a SOA első emberét is, aki a képen balról az első (Forrás: X-platform, Andrej Plenković )

Ebben a helyzetben ajánlatosnak tűnt némi tűzoltás, amit Plenković miniszterelnök, alias Plenx most Athénban végre is hajtott.

– Álláspontunk világos, határozottan elítéltük a huliganizmust, sajnálatunkat fejeztük ki az emberélet elvesztése miatt, ellenezzük a szurkolói erőszakot

– jelentette ki Plenx athéni nyilatkozata elején.

– A görög miniszterelnök azt mondta, hogy garantálni tudja a fogva tartott horvát állampolgárok biztonságát a görög őrizetben, ugyanakkor követeltük, hogy tisztességes tárgyalást kapjanak a rendbontásban résztvevők, harmadszor pedig követeltük, hogy azok, akik csak kihágást követtek el, térjenek vissza Horvátországba

– tette hozzá a horvát miniszterelnök a sajtótájékoztatón.

Plenković arról is beszélt, hogy a görög rendőrség még nyomoz, és megerősítette, hogy látta a legfrissebb felvételeket, mellékesen szólva mi is megnéztük, de annyira pixelesek, hogy jóformán semmi olyat nem láttunk rajtuk, ami perdöntő lenne.

Szavai szerint, figyelemmel kísérik a médiát, de egyelőre semmit sem tud a tettes kilétéről, és abban sem biztos, hogy a most bemutatott új videó mentesíti-e a horvát szurkolókat a gyilkosság vádja alól.

A horvát miniszterelnök úgy vélte, hogy egyébként meg minden a görög rendőrség és a görög hatóságok kezében van, ők végzik a nyomozást.

Rendhagyó helyzet

Plenković a görög miniszterelnökkel folytatott találkozóról szólva elmondta, hogy Micotákisz szerint a nyomozás még néhány hétig eltarthat, merthogy időbe telik, amíg minden bizonyítékot, minden felvételt megnéznek, és beszélnek a gyanúsítottakkal, de ez is jóval kevesebb, mint amire számítani lehetett.

A horvát miniszterelnök megismételte, hogy a zágrábi kormány sajnálatát és részvétét fejezte ki Micotákisznak a bunyóban megszúrt görög állampolgár halála miatt, de ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a horvát fél írásban benyújtotta a fent felsorolt kérelmeket a görög hatóságokhoz.

– Megteszünk mindent állampolgáraink érdekében, de tiszteletben kell tartanunk az igazságszolgáltatás függetlenségét. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen helyzettel szembesült volna a horvát kormány, hogy hirtelenjében ennyi horvát állampolgárt tartottak fogva egy külföldi országban

– jegyezte meg végül Plenković.

Zelenszkij is besurrant

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök máskülönben hétfő este vacsorán fogadta a Nyugat-Balkán és az EU-tagállamok vezetőit a Maximos kastélyban, hogy informális vitát folytasson velük az EU bővítéséről és a régió európai jövőjéről, és egyúttal kiemelje Görögország szerepét a stabilitás, valamint a béke és az energiabiztonság pilléreként a Balkánon és Délkelet-Európában.

Görög kormányzati források hangsúlyozták, hogy a vacsorára szimbolikusan az egykori EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón elfogadott Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulóján került sor, amikor ezek az országok először állapodtak meg arról, hogy a Balkán jövője az EU-ban van. Ennek vagy húsz éve, az sem most volt.

A találkozón részt vett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is. Ugyanakkor Athénba érkezett Horvátország, Bulgária és Románia miniszterelnöke – Andrej Plenković, Nikolai Denkov és Ion-Marcel Ciolacu, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök, Jakov Milatović montenegrói államfő, Dimitar Kovacsevszki észak-macedón miniszterelnök, Albin Kurti koszovói miniszterelnök, Borjana Krišto, a bosznia-hercegovinai minisztertanács elnöke és Maia Sandu moldovai elnök.

Edi Rama albán miniszterelnök viszont kimaradt a buliból, miután Athén és Tirana diplomáciai perpatvart folytat Fredi Beleri, Himare város görög etnikumú polgármesterének folyamatos bebörtönzése miatt.

Zelenszkij pilóták, Ukrajna

Zelenszkij ismét a figyelem középpontjában volt

Besurant visszont a találkozóra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, bár Ukrajna nemigen tartozik a Balkánhoz, viszont a bővítésben igencsak érdekelt, és ilyen szempontból sokkal jobb pozícióban van, mint azok a balkáni államok, amelyek már húsz éve előszobáznak.

Zelenszkij nagy titoktartás közepette érkezett meg a csúcsra, de ha már ott volt, akkor Görögország segítségét kérte az F16-os pilóták kiképzéséhez, valamint a gabonafolyosó stabilitásának biztosításához, és emlékeztetett azokra az ígéretekre, hogy a görögök részt vesznek Odessza újjáépítésében.

Mindebből kiderül, hogy a Thesszaloniki Nyilatkozat huszadik évfordulója alkalmából rendezett vacsora minden másról szólt, csak nem az Európai Unió további bővítéséről, bár ne tagadjuk, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök külön-külön találkozott az érintett országok vezetőivel, mint például a macedón és a koszovói miniszterelnökkel, illetve a szerb elnökkel.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava