Connect with us

Koszovó

KOSZOVÓ VÁLASZT: Előrehozott választások lesznek, feloszlatta magát a koszovói parlament

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

pristina kosovo
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Feloszlatta magát a koszovói parlament, és ezzel megnyílt az út az előrehozott választások előtt. A választásokra azért van szükség, mert Ramush Haradinaj kormányfő július közepén lemondott, miután kiderült, hogy a koszovói háborús bűnöket vizsgáló bíróság gyanúsítottként hallgatja meg. Haradinaj azzal indokolta a lépést, hogy a testület ne Koszovó kormányfőjét hallgassa ki, hanem egy magánembert. Az előrehozott választások miatt tovább csúszhat a párbeszéd Szerbia és Koszovó között. Kérdés, hogy idén egyáltalán folytatják-e?

Megszavazták

A hatodik koszovói parlament feloszlatásához a 120 tagú képviselőházban kétharmados többségre volt szükség, végül a minimális 80 helyett 89-en voksoltak a feloszlatásra.

Az alkotmány szerint a választást legfeljebb 45 napon belül meg kell tartani,

-a sajtó erre a legvalószínűbbnek az október 6-i dátumot tartja.

Hashim Thaçi koszovói elnök közölte, hogy hamarosan közzéteszi a választások időpontját.

Koszovóban legutóbb 2017 júniusában tartottak előrehozott választást, a belpolitikai viták miatt azonban a kormány csak három hónappal később alakult meg.

Haradinaj volt, van és lesz

Ramush Haradinaj júliusban visszavonhatatlan lemondást nyújtott be a koszovói kormányfői tisztségre. A Koszovóban Ramboként is emlegetett Haradinaj úgy nyilatkozott, hogy az “albán harcosok méltóságát” védi Hágában.

Haradinaj Hágában végül hallgatással védekezett, Prištinába visszatérve pedig folytatta kormányfői munkáját, amivel az nem értettet egyet, hiszen korábban már lemondott.

– A volt miniszterelnök az előrehozott választáson is indulni kíván, és ismét szeretné elfoglalni a kormányfői posztot.

A parlamenti pártok már a parlamenti szavazás előtt komoly tárgyalásokba kezdtek a lehetséges koalíciókról.

Szinte biztosra vehető, hogy a Haradinaj által vezetett Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) együtt indul Shpend Ahmeti prištinai polgármester szociáldemokratáival (PSD).

kosovo tachi haradinaj pacoli veseli

Lesz ellenzéki összefogás?

Korábban lehetetlennek tűnt, de a napokban egyre inkább körvonalazódik az ellenzéki összefogás is.

Lehetséges, hogy a választáson közösen vesz részt az ultranacionalista Vetevendosje (Önrendelkezés), valamint az Isa Mustafa korábbi miniszterelnök által vezetett Koszovói Demokrata Szövetség (LDK).

– A pártok többsége abban viszont szinte teljes mértékben egyetértett, hogy nem kívánnak koalícióra lépni Hashim Thaçi pártjával

A Koszovói Demokrata Pártot (PDK) Thaçi alapította, és jelenleg Kadri Veseli házelnök vezeti.

Tovább késik a megbékélés

Az előrehozott választások tovább lelassítják Koszovó európai integrációját, és a Szerbiával 2013-ban megkezdett megbékélési folyamat sem folytatódhat a következő hónapokban.

Aleksandar Vučić szerb elnök szerint a kapcsolat rendezését célzó tárgyalások a választások és a kormányalakítás miatt decembernél előbb várhatóan nem folytatódik a „békítő folyamat.

Koszovó

Az EU-nak három kívánsága van, különben „súlyos következmények” lesznek

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

kívánság, Borrell
BRÜSSZELI KÁPOSZTA: Sajnálom, apa, többé nem csinálok ilyet - hazudja a szerb elnök Josep Borrellnek (Forrás: Twitter, Le Chou News)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Brüsszelnek három kívánsága van, vajon melyik teljesül ezek közül? Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikai és biztonsági főképviselője új helyhatósági választások kiírását kérte a lakta észak-koszovói településeken. Egyúttal azt is szorgalmazta, hogy a szerbek vegyenek részt a választási folyamatban, és hogy a koszovói hatóságok biztosítsák a szerb többségű települések szövetségének létrehozását.

Három kívánság

Borrell csütörtökön este azt írta a Twitteren, hogy Aleksandar Vučić szerb államfővel és Vljosa Osmani koszovói elnökkel is megbeszélést folytatott az Észak-Koszovóban kialakult „veszélyes helyzetről”.

A bejegyzésben továbbá közölte, hogy Emmanuel Macron francia elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral közösen tárgyalt a vezető szerbiai és koszovói politikussal, de külön-külön is megbeszélést folytatott mind Vučićtyal, mind Osmanival.

kívánság, Borrell

ÉDES NÉGYES: Macron Vučić, Scholz pedig Osmani ügyvédje (Forrás: Twitter, Josep Borrell)

Ez azt jelenti, hogy Osmani ugyan elutasította a luxemburgi miniszterelnök kezdeményezését, hogy találkozzon a szerb államfővel, viszont ezt már Macron és Scholz esetében valamilyen, számunkra ismeretlen okból nem kívánta megtenni.

– Három egyértelmű követelésünk van: azonnali új helyhatósági választások, a koszovói szerbek részvételének biztosítása a választási folyamatban, valamint a a szerb többségű önkormányzatok közösségének létrehozása az EU égisze alatt zajló párbeszéden belül

– írta Borrell, ez azonban valószínűleg nem lesz ínyére egyik félnek sem.

Itt a legkritikusabb pont az, hogy ezeket az önkormányzatokat a 2013-ban elfogadott megállapodás alapján hozzák-e létre, a pristinai (albán) vezetés ugyanis ezt egyértelműen elutasítja, a szerbek viszont ragaszkodnak hozzá, hogy a tíz évvel ezelőtt elfogadott dokumentum betűje szerint jöjjön létre a Szerb Községek Közössége.

Borrell befenyített

Az Európai Unió külpolitikai és biztonsági főképviselője azt írta, hogy ha a három kívánságot nem teljesítik az érintett felek, annak súlyos következményei lesznek a további kapcsolatok tekintetében.

Borrellt megelőzően szinte azonos kezdeményezést terjesztett elő Franciaország és Németország nevében Emmanuel Macron francia elnök.

Macron tegnap este Moldovában bejelentette, hogy Párizs és Berlin felhívást intézett Szerbiához és Koszovóhoz, hogy mielőbb új helyhatósági választásokat szervezzenek a négy, szerb többségű észak-koszovói önkormányzat területén, amelyen a közös javaslat szerint részt kellene venniük a koszovói szerbeknek is.

A szerb elnök némileg kényelmetlen helyzetbe került, mert éppen a napokban „dicsérte meg” a mostani javaslatot előterjesztő Macront a Koszovót elmarasztaló állásfoglalásáért.

A szerbiai politikai elit egy részének ugyanakkor vannak ellenérzései Németországgal szemben, pedig sok szerb dolgozik ott, és kiemelkedően magas a német beruházások száma Szerbiában.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava