Szerbia
Dijana Hrka felhagyott az éhségsztrájkkal, rendőri brutalitás ÚjvidékenA szerb rendőrök nőket is vernek
Tizenhat nap után felhagyott az éhségsztrájkkal Dijana Hrka, de harca még korántsem ért véget. Ugyanakkor a buszaitól megfosztott fuvarozó, Milomir Jaćimović továbbra sem adja fel, noha rosszul lett, a fia ezért ismét csatlakozott hozzá az éhségsztrájkban. Mindeközben a rendőrök Újvidéken brutálisan léptek fel a tiltakozókkal szemben – nőket ütöttek, fiatalokat vertek. A hatóságok szerint minden a protokoll szerint történt, a tiltakozók és újságírók azonban egészen más valóságról számolnak be.
A tizenhat napon át éhségsztrájkoló anya felhagyott a tiltakozás ezen formájával. Azt mondta: meggyőzték, hogy élnie kell, hogy csatát tudjanak nyerni. Az éhségsztrájknak azonban nincs vége Szerbiában, a fuvarozó Milomir Jaćimović ugyan hétfőn rosszul lett, mégsem hagyja abba az éhezést, sőt, fia ismét csatlakozik hozzá.
Mégpedig azért, mert a hét elkobzott buszból egyet ugyan visszakapott, de miután azt a báni palota elé parkolta le Újvidéken – tiltakozásból, este a rendőrök elvontatták, de előtte a polgárok összecsaptak velük, vér is folyt.
Tizenhat nap után felhagyott az éhségsztrájkkal
Dijana Hrka hétfőn délután jelentette be, hogy tizenhat nap után megszakítja az éhségsztrájkot, de továbbra is a Szerbiai Parlament épülete előtt marad.

Hrka a kezét mutatja az Informer vádjaira reagálva (Forrás: X platform)
– Amikor azt mondtam, hogy elhatárolódom a diákoktól és a polgároktól, félreértettek. Én csak attól határolódtam el, hogy senki ne csatlakozzon hozzám a sztrájkban – mondta sajtótájékoztatója elején, majd hozzátette, várja a polgárokat és diákokat, hogy megbeszéljék “hogyan tovább”, milyen formája legyen a harcnak.
Kapcsolódó cikk
A szerb elnök inkább kifizeti a büntetést, csak ne menjen börtönbe a kedvenc újságírója
Azt is hozzátette, hogy “két pap áldását is megkapta”, hogy befejezze a sztrájkot, és a diákok és egészségügyi dolgozók is erre kérték. Azt mondta, nem fogja cserben hagyni a népét, és azt üzente, hogy „sokkal többet tud tenni, ha él”.
Később Hrka beszélt arról, hogy az Informer lakájmédia – amely a szerb elnök kedvenc csatornája -arról beszélt, hogy ő titokban eszik, majd megmutatta a karját, ami tele van véraláfutással, bizonyítva, hogy infúziót kapott és állapota miatt alig találtak vénát az orvosok.
Az, hogy Hrka valóban az élére áll-e a tüntetéseknek, vagy lesz-e közös fellépés az egyetemistákkal, egyelőre nem tudni.
Az éhségsztrájkoló fuvarozó rosszul lett
Milomir Jaćimović hétfőn reggel hét elkobzott busza közül egyet visszakapott, s azt leparkolta az újvidéki báni palota előtt, ahol nyolcadik napja éhségsztrájkot folytat, azt követelve, hogy adják vissza elkobzott járműveit és engedjék el a milliós büntetéseket, amiket ő képtelen kifizetni.
Szavai szerint egyetlen bűne van, hogy támogatta az egyetemistákat, és szállította őket a tüntetésekre. Jaćimović a visszakapott buszt leparkolta a tartományi parlament elé, a rendőröknek pedig azt mondta, azért tette ezt, mert az elkobzás alatt a járművet megrongálták.
Délután 17 óra után rendőrsorfal állt fel a busznál, a csendőrök kijöttek a kormány épületéből, s megérkezett egy vontató is, amely el akarta szállítani a buszt. Ezt próbálták megakadályozni a polgárok, majd valamivel 17 óra után dulakodás tört ki a rendőrséggel.
Miután a járművet elszállították, Milomir Jaćimović kiskorú fia, Milan Jaćimović – aki apjával együtt kezdte, majd négy nap után abbahagyta az éhségsztrájkot – kijelentette, hogy újra éhségsztrájkba kezd, tiltakozásként a frissen visszaadott busz ismételt elvitele miatt. Milomir Jaćimović azt mondta, ez a mélypont, ez a jogtalanság csúcsa.
A rendőrök nőket is vertek, többen megsérültek, vér is folyt
A rohamrendőrök lökdösték a polgárokat, akik megpróbálták megakadályozni, hogy ismét elvigyék Milomir Jaćimović buszát. A rendőrségi akció éppen akkor kezdődött, amikor Dijana Hrka beszélni kezdett a Belgrádban összegyűltekhez.
A rendőrök durván, pajzsokkal lökdösték a polgárokat, az egyik rendőrről videó is készült, amint brutálisan megüt egy nőt, aki az első sorban állt. A símaszkot viselő rendőr ököllel fejbe ütötte a nőt, mire egy másik nő eltolta őt tőle. Erre a rendőr őt is durván ellökte.
Egy polgár és egy másik rendőr próbálta kézzel arrébb húzni, a többiek pedig kiabálták, hogy hagyja abba. „Így vered a nődet is?” – ordította egy újvidéki asszony, mások pedig sértő szavakat kiabáltak a rendőrség felé.
A kamerák azt is rögzítették, hogy a következő másodpercekben is fizikai kontaktus volt a rendőrök és a polgárok között. Látszik, hogy az egyik rendőr keze lendül, de nem egyértelmű, hogy ugyanaz-e, aki a nőt megütötte.
Vukašin Đinovićnak, az Újvidéki Természettudományi-Matematikai Kar hallgatójának, aki díjazott fiatal matematikus és fizikus, betört az orra a rendőrséggel történt összecsapás során.
– Valamelyik a kétméteres pajzzsal fejbe vágott. Minden ok nélkül”, mondta a helyszínen lévő N1-es riporternek.
Újságírókat is lökdöstek
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete közleményben reagált arra, hogy a rendőrség fizikailag megtámadta az újságírókat hétfőn a tartományi kormány épülete előtt, s ezt a leghatározottabban elítélték.
– Az a tény, hogy a kollégák ‘Press’ feliratú mellényt viselnek, „nemhogy nem akadályozza meg a rendőrséget abban, hogy megtámadják őket, hanem mintha éppen az ellenkező viselkedést váltaná ki. Az indulat, amellyel a rendőrök és csendőrök megütik az újságírókat, egyértelműen arról tanúskodik, hogy erre a belügyminisztérium és az állam legfelsőbb szintjéről kaptak utasítást – áll a közleményben.
Felhívták a figyelmet arra, hogy egyre több újságíró kénytelen sisakot, gázmaszkot és védőfelszerelést viselni a tüntetéseken, „mintha háborús övezetből tudósítanának, nem pedig egy európai város központjából”.
Követelik, hogy a hatóságok azonnal azonosítsák és büntessék meg azokat a rendőröket, akik megtámadták a tiltakozókat, az N1 újságíróit és a Blokada.info hallgatóit.
– Az a társadalom, ahol az újságíróknak sisakban és gázmaszkban kell védekezniük, miközben a saját hazájuk emberei támadják meg őket a tudósítás közben, az nyílt, autoriter elnyomás – fogalmaztak.
A belügy szerint megint minden “protokoll szerint” történt
A szerbiai belügyminisztérium azonnal közleményben reagált az újvidéki incidensekre: szerintük a rendőrök “kizárólag a törvénynek és hatásköreiknek megfelelően járnak el, egyetlen céllal: a közrend, a béke és minden polgár biztonságának megőrzése érdekében.”
Mint mondják, miután megállapították, hogy „a busz szabálytalanul parkolt, rendszámtábla nélkül, és az üzemanyagtartályából a hajtóanyag szivárog, a rendőrség az illetékes ügyészség utasítására intézkedett az eltávolításáról”.
Hozzátették: egyes személyek akadályozták a rendőröket feladataik elvégzésében, dobálták őket, sértegették, és megrongálták a vontató szolgálat járművét. A buszt végül eltávolították, két személyt pedig előállítottak a közrend és köznyugalom megzavarása miatt.

