Szerbia
Szerbiai önkormányzati választások: incidens incidens hátánErőszak, csalások és megfélemlítés árnyékában zajlanak a szerbiai helyhatósági választások
A szerbiai helyhatósági választások több településen inkább emlékeztetnek rendkívüli állapotra, mint demokratikus folyamatra: incidensek, erőszak, választási visszaélések és megfélemlítés kísérik a voksolást. Miközben a részvétel rekordokat dönt – például Kúlán már délutánra átlépte az 55 százalékot –, a terepen zajló események azt mutatják, hogy a hatalom megtartása érdekében minden eszköz megengedettnek tűnik
Tíz önkormányzatban tartanak helyhatósági választásokat Szerbiában, ebből egy község található csak Vajdaságban, mégpedig Kúla. Ezen a településen már délelőtt rekordot döntött a részvételi arány, délután két órára pedig elérte a több mint 55 százalékot. A településen azonban mintha rendkívüli állapot uralkodna, de hasonló a helyzet a többi községben, városban is.
Bajina Bašta településen például feketébe öltözött férfiak támadtak meg újságírókat és polgárokat, egy férfi pedig pisztollyal a kezében szállt ki a tömegben az autójából. Kétségkívül hadiállapot alakult ki, a megfigyelők számos szabálytalanságot jelentettek, a hatalmi koalíciók – de elsősorban a Szerb Haladó Párt – pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hatalmat megőrizzék.
Bolgár vonat (előre kitöltött szavazólapok használata), párhuzamos választói névjegyzékek, a szavazatokért készpénz kifizetése a helyi kocsmákban – erre mind volt példa a délelőtt folyamán, és hol van még a nap vége. Közben újságírókat fenyegetnek és vernek véresre, veszik el a telefonjukat, munkaeszközeiket.
Incidens incidens hátán
Kúlán nagyon feszült a helyzet. A Szabad Magyar Szó újságíróját már kora reggel akadályozták a munkájában, parázs vita alakult ki és lökdösődés is volt a nap folyamán, amikor az újságírónő kamerára vette, hogy a szavazóhelyről dobozokat hoznak ki és azokat egy szabadkai rendszámú autóba helyezik.
Az újságírónőt meg is lökték és komoly szidalmak is elhangzottak, miközben ő mindent videóra vett.
A polgárok gyanítják, hogy a „Ć” betűt viselő kitűzőt hordó személyek a kúlai Ćira étteremben választási visszaéléseket követnek el. Erről az N1 számolt be, amely szerint a rendőri jelenlét mellett – ott tartózkodik Darko Bađok, a Szerb Haladó Párt tartományi képviselője is, aki az N1 újságírónőjének kérdésére azt válaszolta, hogy „nem beszél luxemburgiul” (az N1 luxemburgi székhelyű csatorna).
Helyhatósági választások Kúlán, az egész Szerbia egy nagy stadionra hasonlít, miután a szerb elnök kiterjesztette az egész országra a szurkolói magatartást. Egyesek szerint Szerbia jó úton van Nepál felé (Forrás: Instagram)
Egyébként nem tudni, hogy pontosan mi zajlik odabent. A tudósító szerint egy időben feszült volt a helyzet, és a rendőrség a polgárok hívására érkezett ki, de úgy tűnik, hogy inkább a vendéglátóhelyet őrzi, mintsem, hogy utánajárna, pontosan mi is zajlik odabent.
A helyszínen tartózkodó szerb sajtó szerint a Kúlához tartozó Szivácon is több szabálytalanságot észleltek, a megfigyelők autói alá szöges eszközöket helyeztek, hogy kilyukasszák a gumiabroncsokat. Egyébként Kúlán délelőtt késsel vágták ki a független, vagy ellenzéki megfigyelők autóinak abroncsait, erről videófelvétel is készült.
A sziváci 28-as szavazóhelyen bizonyíték van arra, hogy tömegesen fényképezték a szavazólapokat, és erre felhívták a választási bizottság egyik tagjának figyelmét is.
A blokádban lévő egyetemisták közölték, hogy Smederevska Palankán leleplezték a verőlegények központját! “Egy két éve nem működő kávézóról van szó, amelynek tulajdonosa az SNS tagja” – közölték a diákok az X-en.
Lučaniban nem történt incidens, bár szabálytalanságokat megállapítottak. Az adott szavazóhelyen 600 választó jelentkezett otthoni szavazásra, ami a megfigyelők szerint szokatlanul magas szám. Lučaniban minden vendéglátóhely zárva van – mondták a helyiek –, ugyanakkor egyesek szerint mégis tartózkodnak bennük emberek, ami szervezett szavazás gyanúját kelti. Itt is próbálkoztak a szavazólapok fényképezésével és érvénytelen személyi igazolványokkal is szavazni.
Knjaževac kibérelt vendéglőiben és az autóbusz-állomáson – az ellenzék állítása szerint – a Szerb Haladó Párt tisztségviselői tartózkodnak listákkal, és itt működnek a párt „call centerei”, valamint ide jönnek azok is, akik pénzt kapnak azért, ha a haladókra adták le a voksukat.
Borban a délután folyamán az egyik választókörzet közelében baltával támadtak az egyetemi hallgatókra és újságírókra. Lazar Dinić újságírót többen ütötték, csupa vér volt, amikor a mentők ellátták. A támadásról videófelvétel is készült.
Bajina Baštaban, ahol szintén választásokat tartanak, a feketébe öltözött férfiak támadása során, amely a polgárok és a Zumer újságírója, Darko Gligorijević ellen irányult, itt egy férfit is láttak, aki egy fekete autóból kiszállva fegyverrel a kezében közeledett a konfliktus helyszínéhez – erről X-en felvétel is látható.
Rekordot dönt a részvételi arány
Kúlán 15 óráig 55 százalékos volt a részvételi arány, amit a helyszínen tartózkodó megfigyelők is megerősítettek. Kladovóban 16 óráig a választók 45,38 százaléka szavazott a helyhatósági választásokon, Aranđelovacban 58 százalék, Sevojno településen pedig 53,9 százalék, közölte a szerbiai állami televízió (RTS).
Borban, ahol 38 511 választót tartanak nyilván, 15 óráig 31,5 százalékuk adta le a voksát a városi választási bizottság szerint. Lučaniban a legfrissebb adatok szerint 14 óráig a választók 48 százaléka szavazott, és 16 óra után ismét sorok kialakulására számítanak.
Hadiállapot csaknem az összes választókörzetben
A Kreni–Promeni (Indulj, változtass!) mozgalom képviselője, Natalija Paunović a FoNetnek nyilatkozva kijelentette, hogy Szerbia mind a tíz önkormányzatában és városában, ahol jelenleg helyhatósági választásokat tartanak, a légkör „hadiállapothoz hasonló”.
Elmondása szerint a szavazóhelyeken számos szabálytalanságot észleltek, a leggyakoribb visszaélés pedig a szavazólapok lefényképezése volt, ami azt szolgálja, hogy a közalkalamzottként dolgozó személy a munkahelyén igazolni tudja, kire szavazott.
„Borban a Kreni–Promeni több csapata is incidens közeli helyzetbe került, mert az utcán párhuzamos választói névjegyzékekkel rendelkező embereket kaptak rajta, amik miatt megfenyegették őket, hogy megbánják, ha felvételeket készítenek róluk” – mondta Natalija Paunović.
Szavai szerint sok helyen a rendőrség a Szerb Haladó Párt „lojalistáit” és szimpatizánsait védi. Megfigyelték azt is, hogy szervezetten, csoportosan szállítják a választókat a szavazóhelyekre.
Magukon a szavazóhelyeken a szavazófülkék mögül vakufényeket és fényképezőgépek kattogását észlelték. Előfordult az is, hogy többen együtt mentek be a fülkébe szavazni. A Kreni–Promeni mozgalom minden szabálytalanság esetén kifogásokat fog benyújtani – hangsúlyozta.
Az Európai Demokraták szerint ezek az események nem elszigetelt esetek, hanem gyakori tevékenységnek számítanak. „Ez Aleksandar Vučić demokráciája, és ez nem incidens, hanem maga a rendszer. Ahol erőszakkal védik a hatalmat, ott a választások már nem szabadok” – hangsúlyozták.
A Szerb Haladó Párt szerint őket bántják a „blokádpártiak”
A Szerb Haladó Párt ezzel szemben azt állítja, hogy az ellenzéki „blokád-listák” aktivistái és vezetői zaklatják és fenyegetik a választókat. Közlésük szerint több helyen megtámadták a párt helyiségeit és tagjait, és fegyverutánzatokkal fenyegetőztek. A párt felszólította a polgárokat, hogy jelentsenek minden ismeretlen személyt, aki zaklatja őket vagy fenyegetéseket fogalmaz meg.
Az SNS elnöke, Miloš Vučević még súlyosabb vádakat fogalmazott meg, azt állítva, hogy politikai ellenfeleik „verőlegényeket, hamis veteránokat és külföldi támogatást” hoznak, sőt „ölni is készek a szavazatokért”.
A párt ugyanakkor nem kommentálta a nap folyamán megfigyelt számos szabálytalanságot, azon kívül, hogy Ana Brnabić házelnök szerint a telefonközpontok „minden komoly párt esetében megszokottak”.
A függetlenek és ellenzékiek aggódnak
Pavle Dimitrijević, a CRTA megfigyelő misszió tagja elmondta, hogy Kúlán tele vannak a vendéglátóhelyek a Szerb Haladó Párt aktivistáival. Hozzátette, hogy a szerb kormányzat által jelölt úgynevezett „paramegfigyelők” is próbálnak beavatkozni a választási bizottságok munkájába. Szerinte a légkör feszült, és fennáll a konfliktus veszélye.
A Szerbia Központ (Srbija centar, SRCE, jelentése szív) Párt szerint „a jogállam összeomlásának és a rendőrség kapitulációjának” lehetünk szemtanúi. Állításuk szerint – és ezt a videófelvételek is tanúsítják, a rendőrség nem lépett fel a támadások ellen, sőt olyan objektumokat védett, ahol szavazatvásárlás zajlott.
Felszólították a rendőröket, hogy utasítsák vissza az illegális parancsokat, és figyelmeztettek, hogy a rendőrség vezetése felelőssé tehető a kialakuló helyzetért.
Délután 16 óra után a csendőrök és speciális alakulatok érkeztek meg Kúlára. A szavazás este nyolc óráig tart.

