Szerbia
ÁLLATPUSZTULÁS: A Palicsi Állatkert vezetését hozzá nem értéssel vádolják a dolgozókA koalíció összezár, a VMSZ "nem gáncsoskodik"
Több dolgozó is a nyilvánossághoz fordult, miután szerintük a Palicsi Állatkertben a hozzá nem értő vezetés és a szakszerűtlen állatorvosi munka miatt teljesen egészséges állatok pusztultak el egyszerűen kezelhető betegségekben. A vezetőség határozottan tagadja a vádakat, a tartományi kormányfő pedig személyes látogatása után mindent rendben talált – az alkalmazottak viszont kitartanak állításaik mellett, és rendszerszintű problémákról beszélnek
Kitálaltak a Palicsi Állatkert dolgozói, azt mondják, nem tudják tovább nézni, hogy a hozzá nem értés miatt, egyszerűen kezelhető betegségekbe pusztulnak bele egyébként teljesen egészséges állatok. Azt mondják, sem az igazgató, sem az ott dolgozó állatorvos nem megfelelően képzett a posztra. A vezetőség tagadja a vádakat, a tartományi kormányfő pedig azonnal meglátogatta az intézményt és megállapította, hogy minden rendben van.
December közepén döntöttek úgy a főként gondozókból álló alkalmazottak, hogy a sajtóhoz fordulnak, mert szerintük az intézmény igazgatónője és az állatorvos szakszerűtlen irányítása, a rossz munkahelyi légkör és a hozzá nem értő munka veszélyezteti a dolgozók és az állatok biztonságát.
A vádak ugyanakkor kölcsönösek: az állatorvos ezzel szemben egyes állatgondozókat vádol lelkiismeretlen állattartással és az állatok elhanyagolásával.
A csaknem 30 oldalas dokumentumban, amelyet az alkalmazottak egy csoportja juttatott el a Magločistač portálhoz, azzal vádolják Marko Lazić állatorvost, hogy – állításuk szerint – „szakszerűtlen kezeléssel” hozzájárult számos állat pusztulásához.
Azt állítják, hogy az elmúlt egy évben tigrisek, leopárdok, medvék, zebrák, struccok, kenguruk, bivalyok, bölények, alpakák, kígyók és más fajok pusztultak el.
Az igazgatónő nem reagált a nyilvánvaló problémákra
A dokumentum szerint Sonja Mandić igazgatónő, hiába értesítették, hosszabb ideje nem nem reagál a bejelentett problémákra, a munkahelyen a félelem uralkodik, ezért az alkalmazottak már nem is merték bejelenteni a szabálytalanságokat.
A dolgozók arra is rámutattak a sajtónak küldött levélben, hogy egy hónappal ezelőtt sztrájkba léptek és követeléseket nyújtottak be a vezetőségnek, ám ezekre sem kaptak választ.
A nyilvánosságtól azt remélték, hogy ellenőrzéseket végeznek és végül sor kerül a vezetőség és az állatorvos leváltására, és normális munkafeltételek lesznek, valamint is végre az állatokat is biztonságban tudhatják.
Az állatkert vezetősége tagad
A Palicsi Állatkert igazgatónője, Sonja Mandić – egyébként a Szerb Haladó Párt tagja, az állatok pusztulását azzal magyarázta, hogy az állatkert „élő rendszer”, ahol állatok születnek, elhullanak, beszerzésre kerülnek és más állatkertekkel cserélődnek, ezért az állomány folyamatos változásnak van kitéve.
Azt is nyilatkozta a Magločistačnak, hogy nem tudja pontosan megmondani mikor mennyi állat pusztult el, majd azt is mondta, hogy egy állat életben maradása „nagymértékben attól függ, hogy milyen állapotban kerül hozzájuk”.
November folyamán állítása szerint rutinszerű állategészségügyi ellenőrzés volt az intézményben, amely során – elmondása szerint – nem merültek fel kifogások a munkájukkal kapcsolatban, továbbá rendszeresen járnak az állatkertbe tartományi és köztársasági felügyelők is.
A munkahelyi viszonyok kapcsán az igazgatónő azt mondta, elégedetlenek a bérekkel az alkalmazottak, megromlottak a kapcsolatok és egy részük csendes sztrájkot folytat. Azt elismerte, hogy mindössze tucatnyi alkalmazottuk van és egyetlen állatorvosuk, ami szerinte sem elegendő, de reményét fejezte ki, hogy ezen lehet majd változtatni.
Az igazgatónővel ért egyet az Állatkert állatorvosa, Marko Lazić is, aki szerint lelkiismeretesen végzi a munkáját, visszautasította a kollégákkal szembeni helytelen viselkedés vádját, azt állítva, hogy a legtöbb állatgondozóval nagyon jó a kapcsolata és napi szintű a kommunikáció, kivéve azokat, akikkel azután romlott meg a viszonya, hogy jelentette a munkájuk során tapasztalt szabálytalanságokat.
Az állatorvos hangsúlyozta, hogy minden olyan állat, amely segítségre szorult, megfelelő ellátásban részesült, és hogy az elhullások sajnálatos módon elkerülhetetlenek.
A tartományi kormányfő “rohant” a helyszínre
Valamilyen érthetetlen oknál fogva az ősradikális Maja Gojković, aki jelenleg a Szerb Haladó Párt tagja, a Tartományi Kormány elnöke még a felügyelőség előtt, december 19-én ellátogatott a Palicsi Állatkertbe.
A látogatást követően az ott dolgozó alkalmazottak állításait “rosszindulatúnak” nevezték. Miután az intézmény vezetője körbevezette a kormányelnököt, Gojković azt találta közölni, hogy rendkívül fontos “a közvélemény hiteles, ellenőrzött tényeken alapuló tájékoztatása, nem pedig megalapozatlan és rosszindulatú vádak terjesztése”.
A felvételek nyilvánosságra hozatala szerinte megengedhetetlen, főleg, hogy az állatok szenvedését rögzítették, és “tisztázatlan szándékokkal az állatok jólétére való tekintet nélkül”, ráadásul alantas célokra használják fel a képeket.
Gojković ígéretet tett arra, hogy a tartomány kész anyagilag is támogatni minden új projektet, illetve arra kért mindenkit, aki teheti, segítse az állatkert munkáját, támogassa anyagilag az intézményt.
A tiltakozó alkalmazottak kitartanak állításaik mellett
Miután az igazgatónő és az állatorvos is tagadta a vádakat, majd a tartományi kormányfő látogatást tett, állítólag rendkívüli ellenőrzést tartott a felügyelőség is, december 22-én újabb közleményt adtak ki a “bilit kiborító” alkalmazottak.
Azt írták, azért fordulnak megint a nyilvánossághoz, “mert nem szeretnénk, hogy akár egy szemernyi kétség is felmerüljön a közléseikkel és állításaikkal kapcsolatban.” Kiemelték, hogy nem tagjai semmilyen politikai szervezetnek vagy pártnak, és nem politikai célból cselekszenek.
Miután kitört a botrány és kikerültek a közösségi oldalakra a videófelvételek, az állategészségügyi felügyelőség rendkívüli ellenőrzést tartott a Palicsi Állatkertben a rossz tartási körülményekről és az állatok tömeges pusztulásáról szóló állítások nyomán, közölte a mezőgazdasági minisztérium.
Az ellenőrzés során megvizsgálták az állatok elhelyezését, egészségügyi ellátását, takarmányozását, a higiéniai feltételeket, valamint az alkalmazottak munkáját. A vizsgálat megállapította, hogy az állatok jó egészségi és kondíciós állapotban vannak, gondozásuk folyamatosan és szakszerűen történik.
A felügyelőség nem tárt fel elhanyagolást vagy az állatok jólétének veszélyeztetését, az észlelt kisebb hiányosságok pedig kizárólag adminisztratív jellegűek, ezeket a javítását azonnal elrendelték – állt a minisztérium közleményében.
“Egyszerű dolgozóként, állatgondozóként fordultunk a nyilvánossághoz segítségért, aggódva az állatkert állapota és a saját megélhetésünk miatt. Csak akkor léptünk a nyilvánosság elé, amikor Sonja Mandić igazgatónővel mindenféle párbeszéd lehetetlenné vált, mivel nyilvánvalóan nem mutatott érdeklődést sem problémáink megoldása, sem – saját szavai szerint – a megromlott munkahelyi kapcsolatok javítása iránt” – üzenték a közleményben.
Elmondásuk szerint a városi vezetéshez is fordultak segítségért, mint az állatkert alapítójához, ám tőlük sem kaptak választ, sem meghívást egyeztetésre.
Szerintük soha nem állították, hogy a felvételeken a jelenlegi állapot látható, hanem azt, hogy szerették volna nyilvánosságra hozni azt, amit a vezetők hónapokon át próbáltak eltitkolni a nyilvánosság elől.
A dolgozók szerint egyes állatok valóban idősek voltak, de ez nem jelenti azt, hogy agóniában és szenvedve kellett volna elpusztulniuk, illetve hogy az állatorvosnak ne kellett volna gondoskodnia róluk.
Egyúttal sértésnek tartották Mandić igazgatónő azon kijelentését, miszerint októberben nem volt sztrájk, és hogy őt nem értesítették az állatorvos hosszú ideje tartó támadásairól a dolgozókkal szemben.
A Palicsi Állatkertet 1950. május 31-én alapította Szabadka városa, a Palicsi-tó közvetlen közelében. 15 hektárnyi területen fekszik, és 10 hektárnyi parkterületből áll, amely hozzáférhető a látogatók számára, míg a fennmaradó 5 hektár mezőgazdasági és erdészeti földterület.
Több mint 150 állatfajjal rendelkezik, melyek ötven objektumban találhatók, a befogadó menhelyen mintegy 800 állat található. Az Állatkert kiemelt hozzáadott értéke a botanikus kert, amely számos őshonos faj, valamint atipikus lombhullatók és toboztermők, illetve virágos ültetvény egésze. Évente több mint 150.000 látogatója van.
Azt mondják, a követeléseikre másfél hónappal később sem kaptak választ. Ehelyett zsarolták őket, ha nem vonják vissza az aláírásukat a listáról, elbocsátják őket.
Az ügyben az Eko straža nevű egyesület feljelentést tett a Szabadkai Alapfokú Ügyészségsen, halálos következményekkel járó, rendszerszintű állatelhanyagolás megalapozott gyanúja miatt.
Az alapító, vagyis Szabadka város részéről semmilyen reakció nem érkezett a történtekre. A botrány kirobbanása óta eltelt több mint tíz nap.
Sajnos a tapasztalat az, hogy a koalíciós partnerek nem szólnak egymás dolgába, így mivel az Állatkert a bársonyszékek szétosztásánál a Szerb Haladó Pártnak jutott, valószínűleg a vele koalícióban a várost irányító Vajdasági Magyar Szövetség akár csendben végig is nézi, hogy a haladók hogyan tesznek, vagy éppen hogyan nem tesznek semmit az állatkertért, miközben a VMSZ számára prioritás Palics és annak idegenforgalmi fejlesztése, s mindkét, egyébként Palicsért felelős közvállalat az ő irányításuk alatt működik.
