A Kiáltványban megfogalmazott elvek egy része akár széleskörben is elfogadható lenne, ha nem éppen azok állnának mögötte, akik hosszú időn át terjesztett hazugságaikkal hozzájárultak a közbeszéd...
A nyílt levél szerint a lemondás nem politikai, hanem erkölcsi természetű: az aláírók úgy vélik, Vučić felelősséggel tartozik a szerb állampolgárok és az ország jövője iránt....
Több jelentés és vizsgálat is megerősítette már: Putyin háborús gépezete nemcsak katonai, hanem médiagépezet is, amely semmitől sem riad vissza, ha a nyugati közvélemény befolyásolásáról van...
„Szerbia akarja, a rezsim nem” – ezzel a mondattal foglalta össze a szerb ellenzék Kaja Kallas uniós főképviselőhöz intézett üzenetét. A találkozón egyértelművé tették: a társadalom...
Miután az Egyesült Államok leállította a Szabad Európa Rádió finanszírozását, az Európai Unió mentőövet dobott: 5,5 millió eurós támogatással próbálja életben tartani a szervezetet – legalább...
A szerb parlament kulturális és tájékoztatási bizottsága kiírta az új pályázatot a szerbiai médiatestület, vagyis az új összetételű REM tagjainak megválasztására, egy ellenzéki képviselő azonban arra...
A konfliktus nem csupán az akadémiai autonómiáról szól – hanem arról is, hogy milyen jövőt képzel el Szerbia: egy nyitott, tudásalapú társadalmat, vagy egy propagandával átitatott,...
Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt parlamenti képviselője - közismert nevén Đuka - úgy reagált, hogy az N1 négy hónapja követeli az RTS blokádját, most pedig...
A szerb kormány tagjai szinte minden sajtótájékoztatón verbális támadásokat intéznek a független/ellenzéki újságírók ellen, amiben maga Aleksandar Vučić szerb elnök jár elöl, de ott liheg a...
2023-ban 11 fizikai támadás és 46 komoly fenyegetés érte az újságírókat. Ehhez képest a 2024-es adatok még elrettentőbbek, hiszen az idei év első három hónapjában a...
Ha minden így marad, akkor a Vajdasági Magyar Szövetség 2028-ban már nemcsak Belgrádban, Verbászon és más elszórt településeken lesz rákényszerítve arra, hogy a haladókkal közös listán...
Ha valaki le akarna ruccanni Zágrábba, pontosabban az ennek a külvárosának számító Velika Goricába, a május 11-ére meghirdetett AIRVG2024 repülőnapra, megnézni a horvát Rafale-okat, annak megtört...
A szerb parlament a jövő heti zárás előtt egy hét alatt több mint félszáz törvényt fogadott el. A tempót azért gyorsították fel, mert az előre hozott...
Mottó: Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével És fátyolos zászlók kiséretével A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent SAJTÓSZABADSÁG! (P.S.– B.A. /B./) – Bátyaság –...
Finnország a mai napon a NATO 31. tagállama lett, ezzel a majdnem pontosan három évvel ezelőtt csatlakozott Észak- Macedóniát követi a sorban. Az előző héten, miután...
Egy héttel ezelőtt egy marathóni, ötórás egyeztetés után végül az egy éve alakult hatpárti ellenzéki összefogásnak sikerült megállapodni a közös államfőjelölt személyéről: Kemal Kılıçdaroğlu, a legnagyobb...
Vasárnap délután robbantás rázta meg Isztambul forgalmas „Váci utcáját”, az Istiklalcaddesit. A halottak és sebesültek számáról szóló különböző híradások között végül a belügyminiszter bejelentése vágott rendet:...
Nagy vihart kavart Törökországban, hogy az Igazság és Felemelkedés Pártja (AKP) és a vele szövetségben lévő Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) megszavazta a még május végén beterjesztett...
Aleksandar Vučić a nemzethez intézett beszédében tíz témával foglalkozott, de mi csak három és felet emelünk ki. Mondandóját azzal kezdte, hogy Szerbia annak ellenére megmarad az...