Connect with us

Szerbia

Támadás az N1 forgatócsoportja ellen, favela Belgrád központjában
Ez volt a 17-dik támadás, eddig még senkit nem vontak felelősségre Ćacilendben

Egy ismeretlenként említett, ám a KRIK bűnözői adatbázisában szereplő férfi támadt rá az N1 televízió stábjára Belgrád központjában, miután felszólította őket, hogy ne filmezzék a Vučić-párti Ćacilendet. A férfi szétverte a kamerát, a rendőrség pedig csak hosszas késlekedés után reagált – noha szemtanúként jelen voltak. A támadót a hírek szerint gyilkosságért már korábban elítélték, de a hatóságok eddig semmilyen lépést nem tettek ellene

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Ők voltak a támadók a forgatócsoport kamerájából kimentett felvételek alapján
Ők voltak a támadók, a kamerából kimentett felvételek alapján (Forrás: N1)
Cikk meghallgatása

Egy ismeretlen elkövető délután odalépett az N1 televízió forgatócsoportjához, arra kérte őket, hogy ne filmezzék az úgynevezett Ćacilendet, majd szétverte a kamerájukat. A támadót ugyan ismeretlenként említik a médiabeszámolók, de mindenki tudja, hogy kiről van szó, neve szerepel a KRIK oknyomozó portál listáján, amelyen azokat a bűnözőket sorolták fel, akik a Ćacilendet benépesítik.

Az N1 televízió programigazgatója szerint a feltételezett támadót korábban 15 évre ítélték egy 1997-ben haszonlesésből elkövetett gyilkosság miatt.


A híradások szerint az N1 stábja a szerb parlament közelében található sátortábort filmezte tisztességes távolságból, vagyis a kerítésen kívülről, amikor az ismeretlen férfi odalépett hozzájuk, felszólította őket a forgatás leállítására, majd elvette a kamerájukat és többször az aszfalthoz csapta.

A közelben tartózkodó rendőrök ezt haláli nyugalommal nézték végig, és csak akkor reagáltak az incidensre, amikor az N1 riporternője segítséget kért tőlük, akkor is csak vonakodva, először még jegyzőkönyvet sem akartak felvenni.

A szerb rendőrség tétlenül végignézte, amint a Ćacilend egyik lakója megtámadta Maja Nikolić újságírónőt és Ivan Palović operatőrt (Forrás: N1)

A szerb rendőrség tétlenül végignézte, amint a Ćacilend egyik lakója megtámadta Maja Nikolić újságírónőt és Ivan Palović operatőrt (Forrás: N1)

A forgatócsoport kamerája totálkáros lett

Az N1 programigazgatója, Igor Božić úgy nyilatkozott, hogy a támadó „korábban már ismert lehetett a rendőrség előtt”, mivel felismerni vélték őt a KRIK adatbázisa alapján, amely azokat a gyanús hátterű személyeket tartalmazza, akik a szerb elnök által létrehozott kvázi egyetemista táborban tartózkodnak.

Elmondta, hogy a rendőrség feladata lenne az elkövető azonosítása, de ehhez előbb elő kellene állítaniuk, és ki kellene hallgatniuk az elkövetőt, aki a jelek szerint védett személynek számít.

A programigazgató azt várta, hogy a támadót a helyszíni szemle után a rendőrség előállítja, és hivatalból eljárást indít ellene, de ez nem történt meg. Božić elmondása szerint a rendőrök először még helyszíni szemlét sem akartak tartani, később azonban az ügyész meggondolta magát. Kiemelte, hogy a rendőrség jelen volt, látta a támadást, mégis hagyta, hogy az elkövető akadálytalanul távozzon.

A földhöz csapott kamera

A földhöz csapott kamera

A programigazgató anyagi károkra is felhívta a figyelmet, hiszen a stáb kamerája teljesen tönkrement, és használhatatlan állapotban van, a felvételt azonban sikerült kimenteni belőle, így pontosan látni a társaságot, amely zaklatta az újságírónőt és operatőrét.

Az ANEM (Független Elektronikus Médiumok Szövetsége) elítélte az N1 stábjának megfélemlítését és felszerelésének tönkretételét, hangsúlyozva, hogy mindenfajta erőszak a közterületen elfogadhatatlan egy civilizált, demokratikus társadalomban – különösen a jelen lévő rendőri passzivitás fényében.

Veran Matić, az ANEM igazgatótanácsának elnöke, elmondta, hogy a támadás hírére azonnal a helyszínre sietett, és közben értesítette a belgrádi és az első alapfokú ügyészségi kapcsolattartókat, valamint a belügyminisztériumot.

Közlése szerint a helyszínen tartózkodó intervenciós egység rendőrei azt állították, hogy jelentették az esetet az illetékeseknek, ám fél órával később a rendőrség egy tisztje közölte az N1 munkatársával, hogy az ügyészség nem rendel el helyszíni szemlét.

Folyamatosan rendőrök őrzik a szerb elnök pufferzónáját Belgrád központjában

Folyamatosan rendőrök őrzik a szerb elnök pufferzónáját Belgrád központjában

Miután az ANEM és a NUNS (Szerbiai Független Újságírók Szövetsége) többször is sürgette a hatóságokat, a belgrádi rendőrség végül mégis elvégezte a szemlét, és az ügyész később dönt a további eljárásról, az eredményt a magunk részéről akár most borítékoljuk.

Matić hozzátette: nem szeretné, ha az derülne ki, hogy a hatóságok megpróbálják eltussolni az esetet az elkövetőt védelmezve. Az ANEM nyilvántartása szerint ez volt a 17. olyan eset az elmúlt egy évben a Ćacilend környékén, amikor újságírókat ért támadás, de eddig egyetlen ügyben sem vonták felelősségre az elkövetőket.

Tizenhat személy a KRIK listáján

A KRIK oknyomozó hírportál tizenhat személyt azonosított be azok közül, akik valamilyen formában a város központjában felállított sátortábor lakói, többnyire elítélt bűnözőkről van szó, akik Vučić mögött sorakoztak fel, ők adják a „Ćacilend” keménymagjának hátterét.

Többnyire gyilkosságért, bántalmazásért, kábítószer-kereskedelemért elítélt személyekről van szó, akik alvilági szereplőkkel állnak szoros kapcsolatban, ők támogatták a kormányzó Szerb Haladó Pártot (SNS) és Aleksandar Vučić elnököt – derül ki a KRIK oknyomozó portál által összegyűjtött adatokból.

Ezek az emberek lojalitásukat az úgynevezett „Ćacilend” rendszeres látogatásával is kifejezték – így nevezik a közvéleményben azt a tábort, amelyet a belgrádi elnöki palota és a szerb parlament között állítottak fel Vučić hívei.

A KRIK szerint ezek a büntetett előéletű személyek több alkalommal is rátámadtak a diákokra és a civilekre a szerbiai tiltakozások során, amelyek a 2024. november 1-jén, az újvidéki vasútállomásnál történt halálos baleset után kezdődtek. Az újvidéki tragédiában 16 ember vesztette életét, miután leomlott az előtető.

A KRIK újságírói a gyanús személyek azonosításához nyilvánosan elérhető digitális eszközöket, alapos internetes kereséseket és informátorokat használtak, majd a hivatalos szervektől is beszerezték a táborlakókra vonatkozó büntető- és szabálysértési eljárások adatait.

Több személyt más médiumok munkatársai vagy közösségi médiás felhasználók is beazonosítottak; ezek az esetek szintén bekerültek a KRIK adatbázisába, amelyben jelenleg a következő nevek szerepelnek: Petar Panić Pana, Đorđe Prelić Prela, Vladimir Mandić, Bojan Vujošević Mrvica, Vladimir Vučetić, Dijana Hrkalović, Jovan Kecman Coja, Jovo Stanarević, Milenko Stanarević, Dejan Simeunović, Nikola Radonjić, Bojan Mihajlović, Nina Šobota, Bojan Raičević, Jelenko Pijevac, Vladan Sretenović.

Az eddig nyilvánosságra került információk szerint – főleg Igor Božić program igazgató szavaiból arra lehet következtetni, hogy az N1 tudósítója elleni támadást a lista utolsó helyén álló személy követte el, amit hivatalosan nem erősítettek meg, és aligha fognak felelősségre vonni.

A „Ćacik: A párt őrzői” című oldalt a szerkesztőség folyamatosan frissíti, amennyiben újabb, bűnözői múlttal rendelkező személyek jelennek meg a Vučićot támogató rendezvényeken. A portál arra kérte olvasóit, hogy amennyiben ilyen személyeket felismernek, osszák meg velük az információkat.

Vladának hívják

– Vladának hívják, ez a maszkos. Vlada, Vlado az, aki összetörte a kamerádat, a neve Vlada – mondta az N1 újságíróinak egy nő, aki szemtanúja volt az eseménynek.

Az N1 beszámolója szerint Vladan Sretenović az egyike azoknak, akik ellenőrzik, hogy kik léphetnek be a Pionír Parkba. Saját bevallása szerint összesen 35 év börtönbüntetésre ítélték gyilkosságért és rablásért, büntetését azonban a felére csökkentették, mivel fiatal felnőtt volt, amikor a bűncselekményt elkövette, ahogy ezt korábban maga mondta el a Happy tévében.

A tanulni vágyó diákok a Pionír parkban

A „tanulni vágyó diákok” a Pionír parkban, köztük Vladan Sretenović is (Forrás: KRIK)

A Szabad Európa Rádió megtudta, Sretenovićot testi sértésért másfél év börtönbüntetésre ítélték, de szökésben volt, és ezért csak később került börtönbe, hogy leülje a büntetését.

– Ez lehet egy utolsó figyelmeztetés a hatóságoknak, hogy ennek véget kell vetni, mert az ottani rendőröknek az államot kell képviselniük, és minden polgárt meg kell védeniük.

– Nem tehetnek kivételt annak alapján, hogy kik tartózkodnak a sátortáboron belül, és kik lojálisak az elnökhöz, az elnök ugyanis nem az állam, az államot az ország polgárai alkotják – hangsúlyozza az N1 programigazgatója arra utalva, hogy a rendőröknek az államot kell szolgálniuk.

A Ćacilend régóta egy favela – ahol a törvények érvényüket vesztik, a rendőrség nem reagál, saját felelősségre lépsz be, és csak azok tartózkodnak ott, akiknek pártkapcsolataik vannak. A támadás azonban ez említett övezeten kívül történt, a kamera megsemmisült, de mi lesz a következő lépés, a jelek szerint a favela igyekszik a szabályait kiterjeszteni az általa uralt területeken kívülre is.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap