Szerbia
Repülő taxival utazunk hamarosan, mondta az elnök, miután a busza elakadt a sárbanA hivatalos verzió szerint a repülő taxik Szerbia növekedését és fejlődését szimbolizálják
A szakemberek ugyan azt állítják, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint egy olyan jármű, amely közúton és a levegőben is tud közlekedni, egyelőre csak utópia. Ez Szerbiát azonban biztosan nem rettenti el, hiszen az utópisztikus gondolatoknak élünk már évek óta
A szerb államfő nem tett le arról, hogy repülő taxiban utazhasson, sőt, azt mondta, alig várja, hogy a pénzügyminisztere is beül egy ilyen járműbe, Siniša Mali ugyanis szeret repülni. De nem a kormányból, mert abban megint benne van. Aleksandar Vučić, hónapok óta emlegeti, hogy Kína után Szerbia lesz az első ország, ahol igénybe lehet majd venni a repülő taxikat, miközben a valóság az, hogy az autóbusza beragadt a sárba.
Repülő taxi
Aleksandar Vučić hónapok óta emlegeti, hogy Kína után Szerbia lesz az első ország, ahol igénybe lehet majd venni a repülő taxikat.
A szerb elnök május elsejei kirándulásán is szóba került a nagyszabású projekt, hiszen a szerb elnök még a munka ünnepén is dolgozott.
Vučić szalonnasütés helyett a Nemzeti Stadion építésének ünnepélyes alapkőletételén vett részt, a helyszínre pedig busszal utazott egy népes társasággal, ami viszont, elakadt – mert hogy beragadt a sárba.
Ezek után már teljesen érthető, miért szeretné olyan nagyon a szerb államfő, hogy repülő taxik szállítsák: akkor legalább az utakat nem kellene foltozgatni, maradna a pénzből egy újabb stadionra…
Öt vállalattal tárgyalnak
Nem kevesebb, mint öt vállalattal tárgyal egyidőben a belgrádi kormány, erről is május elsején beszélt a szerb államfő, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy Vučić egyáltalán nem viccel, és már a céldátumot is kijelölte.
Az elnöki terv az, hogy mire a Nagy Világkiállítás dátuma eljön, vagyis 2027-et írunk, itt röpködjenek a fejünk felett – de legalábbis a belgrádiak feje felett ezek a modern szállítóeszközök, és legalább Siniša Mali kipróbálhassa azokat, mert, Vučić szerint, Mali szeret röpködni.
Kapcsolódó cikk
A haladók a vučići politikát folytatják, az ellenzék szerint Szerbiának kolumbiai kormánya van
Milyen kedves gesztus az elnöktől, hogy megvalósítja egyik leghűségesebb katonájának az álmát! Ráadásul Mali szerint a repülő taxik egyúttal Szerbia növekedését és fejlődését szimbolizálják.
A szerb elnök ezért jelezte, hogy néhány kínai és európai céggel is tárgyalnak már, sőt: ennél is tovább ment, mert szerinte Szerbia szeretne az első lenni Európában, ahol bevezetik a repülő taxiszolgáltatást, de ha az ország csak a második lesz, akkor ő bizony szomorkodna nagy csalódottságában.
Végül hozzátette: egyáltalán nem bánja, hogy a továbbiakban is kinevetik emiatt. Vučićnak az sem szegte kedvét, hogy miközben május elsején a Nemzeti Stadion építkezésére vitték a díszes elnöki társaságot, a busz elakadt a sárban. Az elnök álmodozott tovább.
Szerinte miközben az Egyesült Arab Emírségek 2026-ra tervezi, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a repülő taxiszolgáltatást, a szerb elnök szerint 2027-ben, a belgrádi EXPO alkalmával már bemutathatnák a szerbiai repülő taxit is, ami az elnök szerint gyorsan általánossá válna.
A szakemberek ugyan azt állítják, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint egy olyan jármű, amely az úton és a levegőben is tud közlekedni, utópia. Ez Szerbiát biztosan nem rettenti el, hiszen az utópisztikus gondolatoknak élünk már évek óta.
Mali és a kvantumugrás
Siniša Mali, aki, mint megtudtuk, szeret repülni, de úgy látszik, hogy a kvantumfizikához is ért. Miután ugyanis videótárgyalást folytatott a franciákkal, azt mondta, hogy az EXPO-ra mindenképp lesz repülő taxi, Szerbia pedig teljesen másképp fog kinézni, mint ma.

Einstein is szívesen feltámadna, hogy beüljön a belgrádi repülő taxiba
Ez egy kvantumugrás lesz a jövőbe, fogalmazott még április végén Mali. Vagyis, a pénzügyminiszter szerint egy olyan minőségi változáson megy majd keresztül az ország, hogy nem hiszünk a szemünknek.
Az a baj, hogy régóta nem is hiszünk, annyi mindent ígért már a szerb vezetés, hogy a repülő taxi már csak hab a tortán. Belgrádnak még metrója sincs, pedig annak kiépítésére is tettek már ígéretet néhány alkalommal.
Arról nem is beszélve, hogy az ország fővárosának szennyvize tisztítatlanul ömlik a Dunába és a Szávába. Mi meg nézzük, hogy mi úszik a Belgrád a vízen grandiózus épületei előtt.
