A szerb-magyar katonai szövetség margójára egy bölcsesség, amelyet a háborúpárti idiótáknak ajánl zágrábi tudósítónk megfontolásra. A horvátok véleménye szerint háború esetén az állam adja az ágyút,...
Az egykor jó ötletnek tűnő magyar-szerb összeborulás ma már a boszniai helyzetre való tekintettel sem kecsegtet túl sok jóval, de egy esetleges koszovói összezördülés még komplikáltabbá...
A horvát kormány, pontosabban a gazdasági minisztérium kész megközelítőleg 16 millió euró támogatásban részesíteni az INA rijekai finomítóját, ahol a közeljövőben megkezdődik az ún. „zöld hidrogén”...
Bár sok esetben ezek a tünetek ártalmatlanok, egyes szívritmuszavarok kezeletlenül nagy kockázatot jelenthetnek, például megnövelhetik a stroke (szélütés) vagy a szívelégtelenség kockázatát. Éppen ezért fontos a...
Christine Lagarde, a EKB (Európai Központi Bank) elnöke ugyanis a napokban bejelentette a digitális euró bevezetését, méghozzá ez év októberét nevezve meg végső határidőnek. Ez önmagában...
Az általános földindulásban egy roppant fontos horvátországi esemény került háttérbe. Ez pedig Milorad Pupovac múlt heti távozása a horvátországi Szerb Nemzeti Tanács éléről, illetve utódja Boris...
Az Avisa Space Luna lett az első olyan vállalat a világon, amely legálisan működhet a Holdon, és saját digitális irodával rendelkezik ott. Hogy mi lesz a...
Már folynak a tárgyalások egy lőszergyár kiépítéséről (155 milliméteres tüzérségi gránátok előállításáról van szó), ez az út a jövőbe – mondta Plenković. A BALK tudósítójának ugyan...
Habakuk próféta kérdéseket tesz fel Istennek a világ igazságtalanságáról és a gonosz hatalmáról. Habakuk különösen azt kérdezi, miért engedi meg Isten, hogy a babilóniaiak elnyomják Izrael...
A JANAF közleményében hangsúlyozta, hogy elkötelezettek a MOL-csoport tagjaival való partnerségi kapcsolat kialakítása mellett, és ennek szellemében üdvözölnék a többéves olajszállítási megállapodás megkötését a MOL-lal és...
A szlavón Rambo a nyári napsütésben pózol – rövid gatyában, strandpapucsban, meztelen felsőtesttel – valamilyen kukoricásban kedvenc jugoszláv/szerb gyártmányú M70-es kalasnyikovjával, és megereszt néhány rövid sorozatot
Egy horvát hozzászóló szerint a mindkét ENSZ-határozat horvát részről történt megszavazása újabb bizonyíték arra, hogy a Világszervezet egy vicc. Megszavazták a határozatokat, és mi lesz ezután?...
A közszolgálati televízió működtetése rengetegbe kerül, miközben nézettsége – és ezzel befolyása – szinte hónapról-hónapra csökken, ami a politika számára roppant kellemetlen téma, mindenki számára világos...
Vlagyimir Vlagyimirovics szerint, ha lesznek valamiféle békefenntartó erők, ezek csak a konfliktus során semleges hozzáállást mutató országokból kerülhetnek elő. Mint például Magyarország, vagy India
A múlt héten a horvát gazdasági minisztérium létrehozta az atomenergiával foglalkozó munkacsoportot, amelynek fő célja egy nukleáris energia felhasználásával kapcsolatos törvény megalkotása és a kis moduláris...
Az árak szabályozásáról szóló törvényjavalat magában foglalja az ún. izraeli modell alkalmazását, amelyet először az olaszok alkalmaztak sikeresen Európában. Itt az alapötlet meglepően egyszerű. A törvény...
A párizsi AI Action Summit során nagyon lerövidítve annyi történt, hogy az USA és az EU egyetértett abban, hogy nem értenek egyet, miért is az Egyesült...
Mindebből csak annyit lehet levonni – mert ezt konkrétan senki sem mondta ki – hogy úgy tetszik, a bojkott abbamarad. Persze, a folytatása bármikor lehetséges, és...
A volt Jugoszlávia idején a horvát hajógyárak akár repülőgép-anyahajót is építhettek volna, ha erre lett volna pénz és igény, nem beszélve a specializált, diverzánsokat szállító tengeralattjárókról,...