Connect with us

Horvátország

Dübörgő hajtóművek, hernyótalpak alatt csikorgó aszfalt, de mindenekfelett eget feszítő nemzeti büszkeség

A zágrábi díszszemle a horvát nemzeti büszkeség és háborús múlt látványos ünnepe volt, ahol veteránok és kadétok együtt idézték meg a haza védelmének emlékét. A sereg látványos felvonulása, az elitalakulatok harsány csatakiáltásai és a korszerű, valamint kissé elavult haditechnika együttese mind a horvát identitás diadalmas, ám önreflexív ünnepe volt.

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A Vihar katonai-rendőri hadművelet 30. évfordulója és Horvátország megszállt részeinek felszabadítása tiszteletére csütörtökön ünnepélyes katonai parádét tartottak Zágrábban
A Vihar katonai-rendőri hadművelet 30. évfordulója és Horvátország megszállt részeinek felszabadítása tiszteletére csütörtökön ünnepélyes katonai parádét tartottak Zágrábban (vecernji.hr)
Cikk meghallgatása

Horvátországot és a horvátokat lehetetlen megérti a nélkül, hogy az egyenletbe nem vonjuk be a kilencvenes években vívott szerb-horvát háborút. A vert helyzetből, padlóról feltápászkodó köztársaság a horvát nemzet és a horvát állampolgárok áldozatkészségének köszönhetően, végül – kis szerencsével – megnyerte a háborút.

A nagy zágrábi katonai felvonulást kommentelők közül az egyik megjegyzés igen találóan megragadta az esemény lényegét.


– Ha valaki 91-ben azt mondta volna nekem, hogy szétkenjük a szerbeket a csatamezőn, hogy a horvát válogatott a foci VB döntőjében játszik és hogy a szerbek nem Németországba, hanem hozzánk jönnek dolgozni… – írta volt a bölcselkedésre hajlamos Anonymus és fején találta a szeget.

De azért hogy ezt el lehessen mondani sokan életüket, még többen egészségüket áldozták fel a haza oltárán. A veteránok legnagyobb része még él és a katonai parádé szervezői gondoskodtak róla, hogy a július 31-i felvonulás róluk is megemlékezzen.

Kadétok és veteránok

Az egész ügy azzal kezdődött, hogy a gárdadandárok, a különleges és alaprendőrség és a tartalékos egységek volt tagjai, az elesett és eltűnt horvát honvédek családtagjai, rokkant horvát háborús veteránok és a szerb koncentrációs táborok egykori foglyai átadták az ország – knini típusú, tehát túlméretezett – zászlaját a katonai akadémiai növendékeinek.

Ezzel természetesen a folytonosságot kívánták hangsúlyozni, ám az öregecske veteránok és a közöttük elkeveredő tisztjelölt gyerkőcök, olyan látványt produkáltak, amelytől az ország zömének elszorult a szíve.

Még a nagy Gotovina tábornok is elmorzsolt néhány könnyet a szeme sarkából, őt pedig igazán nem lehet érzelgősséggel vádolni. A képet a kadét-zászlóalj parancsnoka, a csinoska, ám pengeéles Mihaela Živković főhadnagy tette teljessé. Határozott fellépése, pattogó parancsai egyaránt elnyerték a nézők, de a nyugalmazott tábornokok, marcona főtörzsőrmesterek tetszését is.

Mindenki felvonult, kivéve a lovasságot

A zágrábi felvonulás abban a tekintetben is eltért a hagyományos katonai díszszemléktől, hogy a seregen kívül részt vettek rajta mindazok, akik valamilyen formában a polgárok biztonságával foglalkoznak. Így láthattuk a belügyminisztérium dolgozóit, köztük az antiterrorista egységet, a polgári védelem különböző ágazatait, a hegyi mentőszolgálatot, a tűzoltókat.

Bár a nézők őket is megtapsolták, valahogy olyan érzésünk volt, hogy mindenki úgy viszonyult hozzájuk, mint az alkalmi művészi-kulturális programhoz: azaz, „mindez szuper, de nem ezért jöttünk”.

A nemzeti büszkeség látszik a felvonuló egységeken, a horvát nemzeti lobogóval a kezükben

Vihar hadművelet 30. évfordulóján felvonuló egységek a horvát nemzeti lobogóval (fotó: vecernji.hr)

A sereg felvonulását a háborús egységek zászlajainak és a horvát történelmi egységek felvonulása előzte meg, de ezúttal a lovasok nélkül, akik közvetlenül a felvonulás előtt összeszólalkoztak Tihomir Kundid vezérkari főnökkel, aki válaszul kitiltotta őket a díszmenetről. Pedig mennyit csutakolták a pacikat.

És akkor jöttek az elit alakulatok

A valamikori gárdadandárok hagyományait ápoló zászlóaljak, a Tigrisek, Pumák, Nyestek, Farkasok, Pókok, Villámok lényegében mind elit alakulatnak számítanak a két meglévő horvát hivatásos dandár keretében. Bár mindegyikük fegyelmezetten teljesítette a horvát sereg hivatalos szlogenjének harsogását: „ Domovini vjerni! – A hazához hűek! -, nem tudták és nem is akarták visszatartani magukat.

A Vihar hadművelet 30. évfordulós felvonulás különleges alakulat, nemzeti büszkeség

A Vihar hadművelet 30. évfordulós felvonulás különleges alakulat, nemzeti büszkeség (vecernji.h)

Például a Pumák az egykori dandár legfontosabb háborús ereklyéjével a ciril és latin betűs Knin feliratú helységnév táblával vonultak fel, amelyet a város felszabadítása folyamán zsákmányoltak, a Farkasok a hivatalos „Ki vagyunk mi?” kérdést megválaszolása után, ti. „Farkasok!” hozzátették még a nem hivatalos jelmondatot is: „Kib*szunk velük? De még hogy!”.

A nevezetes 4. Pókok gárdadandár (Krstičević tábornok, volt hadügyminiszter egysége) hagyományait ápoló 3. Pókok gépesített zászlóalj ugyancsak háborús csatakiáltásukkal köszöntötték a nézősereget: „Ha megindulunk égni fog az ég és a föld!”, amit megtoldottak a kevésbbé publikus folytatással: „Le van b*aszva, ha ég, ha dörög!”

A felvonuláson több mint 3000 ember és több mint 500 gépjármű vett részt, a légierő 9 Rafale gépével, a Vihar Szárnyai légi akrobata csoport, a változatos tűzoltó repülőgépekkel a forgószárnyasokkal egyetemben. A felvonuláson kilenc szövetséges ország, köztük Magyarország is képviseltette magát.

Ne hagyjuk ki a politikusokat sem

A parádén természetesen a teljes állami vezetés képviseltette magát. Békességben megfértek egymás mellett Milanović köztársasági elnök és Plenković miniszterelnök, Jandroković házelnök, Anušić védelmi miniszter és még sokan mások.

Az ilyenkor szokásos kincstári szövegek mellett, amelyek a nemzet egységét, a dicső háborús győzelmet helyezték előtérbe, olyant is hallottunk, hogy a kormány az ő „nagy bölcsességében” nagy eszközöket fordít a haderőfejlesztésre, de Anušić védelmi miniszter sejtelmesen annyit hozzátett, hogy „nem muttatunk meg mindent, amink van…”

Ennek a tudósító horvát állampolgárként csak örülni tud, mert tárgyilagosan szólva, a látottak még mindig az idejétmúlt, a Jugoszláv Néphadseregtől örökölt/zsákmányolt eszközök jelenlétét bizonyították olyan fele-fele arányban.

A T-72-esek illetve BMP 1-esek jugoszláv változatai mellett olyan ócskaságok is végiggördültek a főváros utcáin, mint a háromcsöves önjáró légvédelmi ütegek, a malyutka típusú páncéltörő rakétával ellátott harckocsi-vadászok, illetve a Sztrela 10-es csapatvédelmi légvédelmi rakétás egységek – ennek eredeti szovjet és némileg fejlettebb horvát gyártmányú formájában.

A nemzeti büszkeség része a Leopard 2A4 harckocsi is a felvonuláson

A horvát nemzeti büszkeség része a Leopard 2A4 harckocsi is (fotó: apnews)

A tüzérség Grad, vagy Grad típusú rakéta sorozatvetőkkel, kivénhedt szovjet Gvozdika önjáró és D30-as vontatott tarackokkal, illetve argentin 155 milliméteres tarckokkal képviseltette magát.

Láttunk még egy csomó Patria harci járművet, Panzerhaubitze 2000-res önjáró tarackot, két szem Leopard 2 A4-es harckocsit, egy Baryaktar TB2-es török drónt és az eszéki Orqa horvát hadsereg számára gyártott FPV-drónjait és Mistral típusú francia rövid távú légvédelmi rakétákat.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap