Szerbia
A szerb vezetés retteg, leállította a vasúti közlekedéstVonattal megint nem lehet lejutni a belgrádi egyetemista rendezvényre, csak még jobban feldühítik a polgárokat, tömegek mennek a szerb fővárosba
A szerb hatalom ismét a „névtelen bombafenyegetés” jól bevált eszközéhez nyúlt: szombat hajnalban az egész országban leállították a vasúti közlekedést, éppen azon a napon, amikor az egyetemisták újabb tömegrendezvényt hirdettek Belgrád központjába. A tiltakozók szerint azonban a hatalom hiába bénítja meg a vonatokat, az embereket nem tudja megállítani, akik az ország minden részéből autókkal, motorokkal és buszokkal indultak a Slavija térre
Meg sem lepődött senki szombaton reggel, amikor a Szerbiai Vasutak bejelentették, hogy határozatlan ideig nem járnak a vonatok Szerbia teljes területén. Akkor még nem tudták megmondani, hogy miért, fél napnak el kellett telnie, hogy azt mondják, megint egy „ismeretlen telefonáló” miatt történt ez (számukra ismeretlen ezek szerint, egyébként egész Szerbia tudja, ki az), aki azt mondta, bombát helyeztek el az induló járatokra.
Az egésznek pedig megint az egyetemisták adták az apropót, hiszen nagy összejövetelt jelentettek be szombatra a Slavija térre. Közben a nap folyamán újabb sátrak nőttek ki a földből az elnöki palota melletti Ćacilendben, szóltak/szólnak a kvázi hazafias dalok.
Az egyetemisták rendezvényére viszont az egész országból, ezúttal is szervezetten mennek a polgárok: a motorosok elfoglalták az autópálya egy sávját, Újvidéken a taxisok is felsorakoztak. A polgárok és egyetemisták azt üzenték a nyilvánvalóan rettegő hatalomnak: a Slavija térre szívvel érkezik az ember, nem vonattal…
A vonatokat leállíthatják, de az embereket nem
A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra hajnali 4 óra 15 perckor állította le a vasúti közlekedést az egész országban, először hivatalos indoklás nélkül. A szerb sajtó képviselői a délelőtt folyamán több helyről is próbálták megtudni, mi az oka a forgalom leállításának, de egészen délután egy óráig erre nem tudtak választ adni. Akkor viszont a vállalat kiadott egy hivatalos közleményt, amiben a következő áll:
„Ma hajnali 3 óra 6 perckor az ügyeletes vasúti diszpécserek névtelen telefonos bejelentést kaptak arról, hogy robbanószerkezeteket helyeztek el minden beérkező vonaton és a vasúti depókban. Erről azonnal értesítették a belügyminisztérium munkatársait. Az illetékes állami szervek intézkedéseket tesznek a vonatok és a depók átvizsgálása érdekében, a vasúti közlekedés, az utasok, a szolgáltatások felhasználói és az alkalmazottak biztonságának megőrzése céljából” – írták.
A vállalat első embere 2025 nyara óta egy bizonyos Ljubiša Pejičić, aki nagy rajongója Aleksandar Vučićnak, szavai szerint már 2008-ban is mellette állt. Rendszeresen ott van a kampányrendezvényein is.
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga alelnöke, Aleksandar Olenik szombaton bejelentette, készek a bűnvádi feljelentések a Szerbiai Vasút ellen, meg kell találni a felelősöket, kik azok, akik kockára teszik a vasút működését, szerinte valakinek meg kell térítenie az okozott kárt.
Motorosok hada tart Belgrád felé
Rodoljub Šabić jogi elemző és ügyvéd úgy értékelte: azzal, hogy a Srbijavoz nem indokolta meg a teljes vasúti közlekedés leállítását, hivatali visszaélés, sőt akár más bűncselekmény gyanúja is felmerülhet.
„Az állami vállalat, a Srbijavoz közleménye mögött, amely valamennyi vonat közlekedésének leállításáról szól, anélkül hogy egyetlen szót is közölne az állítólagos okról, minden jel szerint hivatali visszaélés állhat, esetleg más bűncselekmény is. De ettől függetlenül maga a közlemény is… szégyenteljes” – írta Rodoljub Šabić az X közösségi platform oldalon.
Mivel készülnek az egyetemisták?
A Slavija téri gyűlés 18 órakor kezdődik és 20 óráig tart, előtte viszont Belgrád négy pontján gyülekeznek a rendezvény részvevői, ahonnan csoportosan indulnak el a Slavija tér felé.
A nap folyamán a közösségi oldalakon terjedő felvételek arról tanúskodnak, hogy az ország minden részéből tömegesen indultak meg a fővárosba – autóval, busszal, motorokkal. Az utakon incidens egyelőre nem történt.
Az egyetemisták győznek- ezt festik a pólókra a diákok
Az egyetemisták korábban többször is tartottak tiltakozásokat a Slavija téren, amelyek közül a tavalyi, március 15-i demonstráció volt a legtömegesebb. Ezen a rendezvényen vetett be a hatalom valamilyen eszközt, ami leginkább a hangágyúra emlékeztetett és ami miatt hatalmas pánik tört ki a tüntetők körében, de szerencsére nem sérült meg senki.
Ognjen Bošnjaković egyetemista az N1 televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a rendezvény idején a Belgrád négy pontján zajló előprogramok során a polgárok választási ellenőrnek is jelentkezhetnek, beszélgethetnek a diákokkal, pólókat festhetnek és matricákat vehetnek át, míg a Slavija téren bemutatják annak a választási programnak egy részét, amelyen a diákok dolgoztak.
„Lehet, hogy az elmúlt hónapokban úgy tűnt, mintha kissé visszahúzódtunk volna, de mi teljes erőbedobással dolgozunk. Egy nagyon szakszerű és nagyon átfogó programot írunk együtt különböző területek szakértőivel. A program megírásában a polgárok is segítenek nekünk, hiszen beszélgetünk velük a terepen. Most először a megoldásokról is beszélünk, nem pedig csak a problémákról”.
