Háborús bűnök
Hazatért a Szerbiában hősként ünnepelt háborús bűnös katonatiszt
Húsz év börtön után hazatért Szerbiába Nebojša Pavković nyugalmazott vezérezredes, akit háborús bűnök miatt ítélt el a hágai törvényszék. A Koszovóban 1999-ben vezető szerepet játszó katonatisztet a szerb miniszterelnök hősként üdvözölte, ami a szerbiai kormánypárti média hozzáállásával együtt az igazság erős eltirzulására utal. A Pavković körüli belpolitikai és médiadiskurzus rávilágít a szerb társadalom megosztottságára a közelmúlt értelmezésében
Tegnap este megérkezett Belgrádba a szerb kormány repülőgépe, amely a volt jugoszláv hadsereg harmadik hadtestének egykori parancsnokát, majd vezérkari főnökét vitte haza Finnországból, ahol börtönbüntetését töltötte. A volt jugoszláviai háborús bűnösök ügyével foglalkozó törvényszék 22 év börtönre ítélte Nebojša Pavkovićot a Koszovóban általa elkövetett háborús bűncselekmények miatt, de mára már megromlott az egészségi állapota, ezért előbb szabadulhatott.
Azonnal kórházba vitték
Pavkovićot a belgrádi repülőtérről mentővel vitték be a Katonai Orvosi Akadémiára (VMA), amely az egyik legjobban felszerelt kórháznak számít Szerbiában.
Aleksandar Vučić szerb elnök Pavković tábornokot még indulása előtt felhívta, és jó utat kívánt neki. – Pavković meglátja a napot a szabad Szerbia egén, annak a hazának a napját, amelyért oly bátran harcolt 1999-ben – nyilatkozta Vučić.
A szerb elnök azt mondta, hogy a belgrádi kormány kérte Pavković tábornok korai szabadon bocsátását annak „rendkívül súlyos egészségi körülményei” miatt. Hozzátette, hogy Hágában elfogadták a kérelmet.

A szerb tábornok katonái között (Forrás: Informer, Screenshot)
Pavković tábornok az 1999-es NATO‑támadás idején a Jugoszláv Hadsereg harmadik hadtestének parancsnoka volt, amely „Koszovó és Metóhia” térségében állomásozott. A hágai bíróság 2009‑ben 22 év börtönre ítélte. Az ügyészség emberiség elleni bűncselekményekkel, illetve a háború törvényeinek és szokásainak megsértésével vádolta.
A Pavković elleni vádirat 2003 októberében készült el, a szerb tábornok 2005-ben adta fel magát a hágai bíróságnak.
Macut: Szerbia gondoskodik állampolgárairól
Đuro Macut szerb miniszterelnök a kormány és a maga nevében köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy a belgrádi kormány kérése elfogadásra kerüljön, és ezáltal a szerb tábornok kiszabaduljon.
Külön köszönetet mondott Nenad Vujić igazságügyi miniszternek következetességéért és kitartásáért, ami által megerősítették, hogy az állam törődik polgáraival, és hogy a humánus elveket támogatja a nemzetközi kapcsolatokban.

Vezérkari főnökként Vojislav Koštunica volt államfő társaságában
Macut elmondta, hogy Pavković gyógykezelése Szerbiában folytatódik, a család és az ország egészségügyi intézményeinek támogatásával.
A kormánypárti média hőst csinál belőle
A szerb kormánypárti média hősként és szabadságharcosként ünnepli, aki a prištinai hadtest és a 3. (niši) hadsereg parancsnokaként részt vett Szerbia hősies védelmében, a „Koszovó és Metóhiában zajló szeparatista lázadás leverésében”, és szembeszállt az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság és azon belül a Szerbia elleni „NATO-agresszióval”.
Volt harcostársa, Vladimir Lazarević tábornok úgy nyilatkozott az egyik fő állami szócsőnek számító belgrádi Politikának, hogy „ha van isteni igazság, akkor Pavković tábornok most végre emelt fővel térhet haza a szabadságba.”
A rezsimhű Informer televízió vasárnap esti főműsoridejében külön műsort szentelt a 79 éves katonatiszt hazatérésének, amelyben a tábornok hat gyermeke közül az egyik lánya vett részt, aki személyesen közreműködött apja kiszabadításában, és vele volt a repülőgépen is, amely hazavitte a tábornokot.
A műsort felvezető dokumentumfilmben azt hangsúlyozták, hogy eljött az ideje, hogy „a hősei emlékét megőrző Szerbia az egyik legnagyobb hősére emlékezzen, aki a finnországi kazamatákban raboskodott.
A Pavković tábornokot magasztaló Informer szerint a szerb katonatiszt egy korszak szimbóluma és a „szerb ellenállás arca”, aki nem hajtott térdet sem a tankok, sem a bombák előtt, és sziklaként állt, miközben az országra cirkálórakéták hullottak – hangzott el a műsorban.
Mindezt összefoglalva az Informer a mintegy ötperces magasztalás során megállapította, hogy a most hazatért katonatiszt sokak számára a „szabadság tábornoka”, aki az állami építmény Koszovó és Metóhiában folyó lerombolása során az ellenállás és a szerbség erős oszlopa volt.
Koszovói hadműveletek a kilencvenes évek végén
A jugoszláv/szerb hadsereg 1998-tól kezdve súlyos erőszakot alkalmazott a koszovói albán lakossággal szemben, és fegyveres műveleteket indított az UÇK, azaz a Koszovói Felszabadítási Hadsereg állásai ellen.
Ennek során körülbelül 850 ezer ember hagyta el Koszovót, de a belső menekültek száma is több százezerre tehető; becslések szerint a halottak száma – beleértve a fegyveres harcokat és az etnikai tisztogatásokat is – körülbelül 13 ezer fő.
A jugoszláv biztonsági erők – a hadsereg és a rendőrség – aránytalan erőszakkal lépett fel, a szerbek településeket égettek fel, elűzték a lakosságot, ami humanitárius válsághoz vezetett. Az UÇK tevékenységét a Nyugat ugyan terroristának minősítette, de később kvázi-partnerként kezelte a tárgyalások során, miután a brutális szerb fellépés túllépte a belbiztonsági kereteket.

A 45 áldozatot követelő reçaki mészárlás a koszovói válság egyik legismertebb eseménye, amely 1999. január 15-én történt a Koszovó középső részén fekvő Reçak (Račak) faluban. Az elkövetők a jugoszláv biztonsági erők, a szerb rendőrség, katonai és félkatonai egységek (Forrás: X platform)
Belgrád azzal érvelt, hogy szuverén területen tartózkodó reguláris erői jogosan léptek fel egy fegyveres szeparatista szervezettel szemben, és az UÇK támadásai – szerb katonák, rendőrök, illetve civilek ellen – legitim katonai választ követeltek.
A szerb katonai jelenlét Koszovóban azonban nem a terrorizmus visszaszorítását, hanem az etnikai tisztogatást szolgálta, ami miatt a NATO légicsapásokat intézett a Kis-Jugoszlávia ellen.
A légicsapásokat azzal indokolták, hogy a Rambouillet-i tárgyalások során a jugoszláv fél elutasította a NATO-csapatok jelenlétét Koszovóban, és ezzel akadályozta a nemzetközi békefenntartást. A Human Rights Watch adatai szerint a NATO légicsapások körülbelül ötszáz jugoszláv polgári áldozatot követeltek.
A katonai konfrontációt az váltotta ki, hogy a Nyugat szerint a Kis-Jugoszlávia nem volt hajlandó kompromisszumra a koszovói kérdés megoldásában, míg Belgrád szerint az ország szuverenitása elleni nyílt támadás indult egy külső katonai megszállás formájában.

