Magyarország
(Re)aktiválódik a magyar határ – ismét jönnek a migránsok
Egy általában szavahihető belgrádi civil szervezet szerint a magyar határszakasz továbbra is aktív migrációs útvonal maradt, bár kevésbé látható módon
A Klikaktiv civil szervezet szerint az elmúlt hónapokban egyre több menekült számolt be arról, hogy Magyarországon keresztül próbál Nyugat-Európába jutni, vagy arról, hogy a magyar hatóságok visszatoloncolták őket Szerbiába.
A szervezet Facebook-bejegyzése szerint mindez annak ellenére történik, hogy a magyar útvonal több mint egy éve „lezárt”, hivatalosan legalábbis.
A menekültek (értsd: migránsok) elmondása szerint az egyetlen változás az átkelés árának emelkedése. A csempészek most akár 3500 eurót is elkérnek csupán a magyar határ átlépéséért.
Mi az oka?
Sokan el akarják kerülni a Bosznia-Hercegovinán át vezető útvonalat, amely az utóbbi egy évben domináns volt, attól tartanak ugyanis, hogy megrekednek a boszniai menekülttáborokban, ahol nagyon rossz körülmények uralkodnak.
A boszniai útvonal azért sem vonzó, mert a migránsok félnek a Drina folyón való átkelés veszélyeitől, miután már sokan belefulladtak a folyóba.
Több menekült arról is beszámolt, hogy nem önálló döntésük a magyar útvonal választása, hanem a csempészek határozzák meg, merre kell továbbhaladniuk.

Az elhagyott játékok arra utalnak, hogy a migránsok gyerekkel is megpróbálják átlépni a határt
A Klikaktiv azt észlelte, hogy a magyar útvonalat nemcsak egyedülálló férfiak, hanem családok is használják.
Ezt támasztják alá azok a gyermekjátékok, pelenkák és ruhadarabok, amelyeket a szervezet munkatársai rendszeresen találnak az északi régió szálláshelyein.
A magyar határ továbbra is aktív
A civil szervezet jelentése szerint a Magyarországról Szerbiába történő erőszakos kitoloncolások (push-back) továbbra is folytatódnak, bár valamivel kisebb intenzitással.
Ugyanakkor egyre többször előfordul, hogy a magyar rendőrség közvetlenül a szerb rendőrségnek adja át a menekülteket a határátkelők közelében.
Ezt követően a szerb hatóságok vagy visszaküldési határozatot állítanak ki, vagy szabálysértési eljárást indítanak ellenük illegális tartózkodás vagy határátlépés miatt.
A szabadkai Szabálysértési Bíróság hivatalos adatai szerint 2024-ben összesen 883 külföldit büntettek meg illegális tartózkodás vagy tiltott határátlépés miatt.
A Klikaktiv szerint ez egyértelműen azt mutatja, hogy a magyar határszakasz továbbra is aktív migrációs útvonal maradt, bár kevésbé látható módon.

