Capo d`Istria, avagy a vég kezdete

Utolsó közös nyarunk, egy közelgő háború emlékezete

Első benyomásom az volt, hogy vasútállomásának neve két nyelven is ki volt írva: Koper – Capo d`Istria, habár akkor már nem sok olasz élt a városban. Ez meglepett, ugyanis otthon: Vajdaságban efféle kétnyelvűségre – legalábbis a vasútállomásokon – nem volt példa. Ezen elgondolkodva, az első adódó alkalommal kilátogattam a helyi temetőbe. Ösztönöm nem csalt: 1945-ig csupa olasz nevek szerepeltek a sírköveken, utána már megjelentek a szlovének is, hogy azután már kizárólagosan uralják a sírfeliratok szövegét. Sajnos, már akkor, a mi létünkre/nemlétünkre vonatkozó próféciát láttam ebben!

A Velencei Köztársaság hatása Capo d`Istriára

Szabadidőmben a városka utcáit róttam, ami már nem is volt olyan kicsi, hiszen az óváros előtti sekély öblöt addigra már feltöltötték, és beépítették. Engem azonban a régi épületek vonzottak leginkább, amelyek között akadt néhány több évszázados palota is. Csavargásaim során egyszer a múzeumba is elvetődtem. Igazán meglepődtem, amikor azt tapasztaltam, hogy minden második kiállított tárgyon elhelyezett táblácskán ott szerepel a Beneski, Beneska, Benes szócska.

Miután alaposan átnéztem, a különben igazán gazdag és érdekes gyűjteményt, afelől érdeklődtem (mivel a vezetéknevem Benes), hogy vajon e szónak mi lehet a jelentése? Egyből rávágták: ez szlovénul velenceit jelent, hiszen a határon túli, a Dolomitok Olaszországhoz tartozó részét is Beneska Slovenijának hívják. Később – a helyi újságokat figyelve – rájöttem, hogy ez így igaz! Veneto régió neve (Veneto, Beneto), így alakult át a szlovén Beneskára. A Velencei Köztársaság például: Beneska republika.

Szűkös szabadidőmben – este hatig dolgoztam – szinte faltam a várost. Hideg, esős napokon menedékem a jachtkikötőt övező pálmasorra néző picinyke könyvesbolt volt. Órákig tudtam nézegetni a Gustave Doré rézkarcaival illusztrált vaskos köteteket, és a nagy formátumú képregény albumokat, amilyeneket addig még nem láttam. Nyáridőben pedig – hiszen éveket töltöttem ott – késő éjszakáig kószáltam a szűk sikátorokban, bormérésekben. A nagyon ritka szabad napokon a helyi járatú busszal Triesztbe ruccantam át bevásárolni.

A jachtkikötőt övező pálmasor Koperban (Forrás: YouTube)

Zárójelben megjegyezve, Tito partizánjai Isztria elfoglalása után Triesztbe is bevonultak. Még az én látogatásaim alkalmával is láthatóak voltak a trieszti kikötő raktáraira az abban az időben szerbhorvátul kiírt kommunista jelszavak. Ám Churchill és Truman ellenezte Trieszt bekebelezését. Végül Sztálin megparancsolta Titónak, hogy vonuljanak ki a városból. Így lett meghúzva a határ Koper tőszomszédságában.

Hétvégén az olaszok hosszú sorokban várakoztak a határátkelőnél, mint ahogyan most itt nálunk Röszkénél, ugyanis Koperben minden utcában volt legalább egy kis nyitott családi kápolna; ezt takarították ki, látták el friss virággal.

Utolsó kirándulás Izolába

Egyik vasárnap elhatároztam, hogy gyalogtúrát teszek: átsétálok Koperből Izolába. A Trieszti-öböl partvonalát követő Isztriai úton indultam nyugati irányba. Egy elhagyatott partszakaszon a közvetlenül a víz szélén álló lapos sziklára telepedve fogyasztottam el szerény ebédemet: halkonzervet és kenyeret.

Közben a nem messze tőlem horgonyzó jacht körül jet skijeiket hajkurászó trieszti társaságot figyeltem. Majd fürdőnadrágra vetkezve magam is belegázoltam a tengerbe. A hátamon lebegve szemléltem az azúrkék égen rikácsolva röpdöső sirályokat, majd tekintetem a felettem tornyosuló hegy ormára kalandozott. Valamiféle nehezen leírható szomorúság fogott el: éreztem, hogy utoljára látom az Adriát!

Felöltöttem ruhámat, és folytattam utamat. Az előttem álló, kissé a tengerbe is benyúló, hegy eltakarta előlem a látóhatárt, emiatt rosszul mértem fel a két helység közti távolságot, és úgy hittem: még jó messze lehetek úti célomtól.

Ám megkerülve a hegységet, hirtelen elém tárult Izola panorámája: nem szigeten – mint ahogyan a neve mondja -, hanem egy napfényben úszó félszigeten szinte egymásra dobált házak tömkelegének közepén – az olasz városokra oly jellemző – magas harangtoronnyal.

Hirtelen elém tárult Izola panorámája (Forrás: YouTube)

Az úgynevezett Obalna Paton haladtam tovább. Izolába tulajdonképpen egy ifjúkori ismerősömet felkeresendő látogattam el, ám mivel őt nem találtam otthon, a város utcáin barangolva múlattam az időt.

Egy helyütt, olyan idilli kép tárult elém, amit életem végéig meg fogok őrizni emlékeim legféltettebb albumában: parányi öbölben színes halászhajók ringtak, a parton vendéglő állott. Díszes vasoszlopaira futtatott, és már a koranyár harsány zöld színeiben pompázó, szőlőlugassal beárnyékolt kerthelyisége egészen a móló széléig húzódott.

A helyi buszjárattal tértem vissza Koperbe, a munkásszállásomra. Megérzésem beigazolódott: azóta sem láttam az Adriát!

A szlovén függetlenség

Annak ellenére, hogy az ország egyes vezérei már befejezték a nemzetek egymásnak uszítását, nem hittük igazán, hogy a háború küszöbén állunk. A helyi szlovén nyelvű hetilap legszenzációsabb híre az volt, hogy a holland Seatrade tengerhajózási társaság Normandic nevű, a koperi kikötőben horgonyzó hajójának banánrakományában , egy nejlonzsákban 21 kg súlyú kokainra leltek. A 34 éves kapitányt: August Erwin Richrjt, 30 millió dinár pénzbírságra ítélték. Szlovéniának a föderációból való kiválásáról egy sort sem írt a lap.

A szlovénok 1991 nyarán felvonták a szlovén zászlót (Forrás: X platform, Janez Janša)

Másnap reggel arra ébredtünk, hogy a városban cirkáló milica járőrkocsijain a jugoszláv jelvényt, a hegycsúcsokat ábrázoló szlovén címerre cserélték le, a kikötőben pedig a horvát és a szlovén tengerjáró társaságok hajóira felvonták ezen, akkor frissiben függetlenné vált államok zászlóit.

Kapcsolódó cikk

Laktaši a vízen: a Dodik-klán villája, lakásai és jachtja Szlovéniában

Eközben, tőlünk nem is olyan messze, a Dunán – főleg az éj leple alatt ladikokon a horvát oldalra átlopakodó szerb szabadcsapatok tagjai, ott rendőrjárőröket gyilkoltak meg, és vasúti síneket robbantottak. Ez történt Borovo helységnél is, úgyhogy nem a megszokott Vinkovce-Szabadka, hanem a Szerémségen át Belgrádba, és onnan egy észak felé tartó buszon keveredtem haza Vajdaságba.

Szlovénia 1991. június 25-én kiáltotta ki függetlenségét. A tíznapos csetepaté a Szlovén Területvédelmi Erők és a Jugoszláv Néphadsereg között pedig június 28-a és július 7-e között zajlott, illetve aminek valójában a brioni megegyezés vetett véget. A sors fintora, hogy tizenegy nappal a megegyezés után a JNH Szlovéniában rekedt egységeit ugyanabban a koperi kikötőben hajózták be, ahol én nem sokkal előtte dolgoztam.