A vér emlékezete: magyarságomat én fel nem adom

Pereszlénytől Gannáig: egy felvidéki magyar család útja 1947-ben

Családom anyai ága Felvidéken élt Pereszlényben, nem messze Ipolyságtól. 1938-ban nagymamám, Bálint Mária virágokkal üdvözölte Horthy Miklós bevonulását. Anyai nagyapám Schlissz János úri szabómester volt a faluban. A háború alatt, 1943-ban született Mátyás, a nagybátyám.

A Schlissz és a Bálint család is dolgos, tisztességes, erős családok voltak. Voltak köztük katonák, kovácsok, szabók, mesterek és kőművesek. A családi gazdaság pincéiben plafonig állt a minőségi bor, és annyi állatuk volt, hogy nem szorultak külső segítségre. Igazi polgári családok voltak.

Jöttek az oroszok

A második világháború végső szakaszában a faluba betörő szovjet csapatok egyik fegyveres katonája bement a nagyszüleim házába, és szemet vetett Mamámra, meg akarta erőszakolni. János nagyapám bátor és erős férfi volt, megvédte a családját. A fegyvert elkobozta a szovjet katonától, összeverte a betolakodót, és kidobta a házból, menekült is a megalázott katona.

Nem sokkal később azonban visszatért a csapatával a házhoz. Ki akarták végezni a nagyszüleimet. Mivel mindketten beszéltek szlovákul és lengyelül, meg tudták értetni magukat a katonákkal. Papa elmondta a szovjet tisztnek, hogy miért verte meg a katonát.

Pereszlényi utcakép (Forrás: Wikipédia)

A szovjet tisztek nem tolerálták az ilyen cselekedeteket, ők is elítélték a támadó társukat. Így hát meghagyták János és Mária életét. A mai napig duzzad a mellkasom a büszkeségtől, ha papa cselekedete eszembe jut. Ezzel lehet azonosulni férfiként, ezt hívják tettnek.

Mamám többször elmondta nekem, hogy csak Pereszlényben 900 orosz katona halt meg. Ők nem a szovjet nevet használták, nekik orosz volt, ennyi.

Kitelepítés a Beneš-dekrétumok szellemében

A második világháború után Magyarország ezen térsége ismét a tomboló Csehszlovákia csápjai alá került. Az itt élő magyar és német kisebbség kollektív bűnös lett, függetlenül attól, hogy ki mikor mit tett.

Két évvel azután, hogy több százezer magyar zsidó embert hurcoltak el és öltek meg ugyanilyen kollektív bűnösségre hivatkozva, 1947-ben a Beneš-dekrétumok miatt az őrület folytatódott. A nagyszüleim bűne az volt, hogy magyarok, módos magyarok voltak, akiktől volt mit elvenni.

Kapcsolódó cikk

Nemkívánatos csomag került a felvidéki karácsonyfák alá

Nagyapámat, Jánost nem ismertem, de Mama elmesélte, hogy ha a csehszlovák állampolgárságot felveszik és a család nevét megváltoztatják, akkor maradhatnak Pereszlényben. Asszimiláció vagy magyarság, ez volt nagyapám előtt a választási lehetőség. Ha maradnak, akkor a család egy megtűrt tizedrangú csehszlovák kicsi fogaskerék lesz.

Abban az időben a magyar családok ott munkatáborban is dolgoztak, és teljes megalázás érte őket, elvettek mindent, a jog, a munka és az élethez való lehetőség megszűnt. Sok gyilkosság történt ebben az időben, önkényes házfoglalások voltak napirenden, és teljes jogfosztottság alakult ki.

Nagyapám válasza tiszta és félreérthetetlen volt: magyarságomat én fel nem adom, mondta ezt ő. Ennek az eredménye az azonnali kiutasítás lett: ház, birtok, gazdaság, vagyontárgyak elkobzása mellett.

Érkezés Magyarországra

1947-ben vasúti vagonokban érkeztek meg, a cél Pápa volt. Pápán azért nem tették ki őket, mert a szovjet katonák jelenléte az állomás környékén nem jót jelentett rájuk nézve. A vonat Devecseren állt meg, és innen osztották szét őket. A Bálint család és a fiatal nagyszüleim Gannán kaptak házat, itt született meg keresztanyám, Katalin.

A Schlissz család többi tagja Tótvázsonyban kapott házat. A népességcserék következtében a magyarországi sváb családok házait kapták meg a betelepülők.

Az itteni svábok által hátrahagyott porták közel sem voltak a Felvidéken hagyott házakhoz. Romos, penészes, háborúban szétvert házakat kaptak.

Magyarországon akkor nem nézték jó szemmel a németes családneveket, így lett a Schlissz névből Slíz.

Saját maga készítette a hegedűjét

A nagyszüleim gyorsan talpra álltak, szorgalmas, törekvő emberek voltak. Amikor a határt átlépték, a rádióban bemondták a belépők nevét. Magyarországon, Kál településen élt nagyapám nagybátyja, aki hallotta a belépésüket, és valahogy egymásra talált a rokonság. Kálban telepedtek végül le, itt született meg édesanyám, Mária 1959-ben.

Kapcsolódó cikk

Beneš-dekrétumok: kezd kellemetlenné válni a némaságtörvény végrehajtása

Kisgyerekként ebben a házban nyaraltam Mamánál, akitől sosem tudták elvenni a jókedvét és életerejét. Anya elmondása alapján az apukája sosem panaszkodott, mindig derűs és nagyon humoros ember volt.

Imádott hegedülni, és ami a legérdekesebb volt, saját maga készítette a hegedűjét. Követte a rádióban Yehudi Menuhin előadását, és ő is azt játszotta.

Mama sokszor mesélt nekem a Beneš-dekrétumok által okozott veszteségről és a meghurcolások nehézségeiről. Mindig törekedett arra, hogy a magyar nyelv segítségével a lehető legcifrább jelzőkkel lássa el Beneš nevét.

Hősök voltatok!

Hősök voltatok mindketten, utódjaitokra büszkeséget, tartást és boldog erőt hagytatok!

Unokátok: dr. Kalocsai Krisztián
Budapest, 2026.02.10.