Connect with us

Szerbia

Megjósolható-e a támogatói aláírások alapján az egyetemisták győzelme?
A diákok nemcsak aláírást gyűjtenek – közösséget is építenek

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Több százezren lehetnek azok, akik vasárnap Szerbia-szerte aláírásukkal támogatták az egyetemisták kezdeményezését a parlament feloszlatására és rendkívüli választások kiírására. Az akció békésen, incidensek nélkül zajlott le mintegy ötszáz helyszínen, köztük számos vajdasági magyar településen is, ahol a polgárok sorban álltak, hogy hallassák a hangjukat egy igazságosabb, tisztább politikai rendszer reményében

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Szabadka főterén is zajlott az aláírásgyűjtés, de ez jellemzően országos akció volt
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Valószínűleg több százezerre tehető azoknak a száma, akik vasárnap a blokádban lévő egyetemisták ötszáz standja közül az egyiknél aláírták a petíciót, és ezzel kérték a kormányt, hogy oszlassa fel a parlamentet, az államfőt pedig sürgették, hogy írja ki a rendkívüli parlamenti választásokat. Az aláírásgyűjtés mintegy nyolcvan településen estig tartott, és incidensek nélkül zajlott le. Csak Szabadkán többezer aláírást gyűjtöttek, Nišben délutánig 17 ezret, és ez nem a végleges szám.

Választási hangulatban

A standoknál országszerte olyan volt a hangulat, mint egy választási napon. Sokan álltak sorban, volt, aki már az első pillanatban megérkezett, sokan csak a vasárnapi ebéd után. Akkora volt az érdeklődés, hogy még Szabadkán is, amely egyébként a passzivitásáról híres, meg kellett hosszabbítani az aláírásgyűjtést.


Itt ugyanis még a tervezett záráskor, vagyis 18 órakor is annyian álltak sorban, hogy az egyetemisták úgy döntöttek, este hétig ott maradnak a standoknál. Szerbia több mint száz településén csaknem ötszáz standon gyűjtötték a polgároktól a támogató aláírásokat, Vajdaság több kisebb, főként magyarlakta településén is volt néhány órás aláírásgyűjtés.

Csak Szabadkán több mint hétezer aláírás gyűlt össze

Csak Szabadkán több mint hétezer aláírás gyűlt össze (Fotó: Tómó Margaréta)

Az egyetemisták célja az volt, hogy kapcsolatot teremtsenek a polgárokkal, beszélgessenek velük, a polgárok pedig kérdéseket tehessenek fel neki.

Zoran Gavrilović szociológus, a Társadalomkutató Iroda (BIRODI) igazgatója az N1-nek azt mondta, Aleksandar Vučić sajnálni fogja, hogy nem írta ki korábban a választásokat, ugyanis „egy komoly választási szereplő formálódásának vagyunk tanúi, mivel a Vučić eddigi legkomolyabb kihívóinak számítanak, most pedig infrastruktúrát építenek annak érdekében, hogy ez a támogatottság szavazatokká érjen”.

„Mert hiába van támogatottság, ha nincs terepen működő infrastruktúra, nincs kampány, nincsenek emberek” – magyarázata Gavrilović, aki szerint a vasárnapi rendezvény ezt a feladatot töltötte be. A diákok most pontosabb képet kapnak arról, mekkora a támogatottsága a diáklistának és az előrehozott választásoknak.

Szabadkán több mint hétezer aláírást gyűjtöttek délutánig

Óbecsén a központban 18 óráig mintegy ezer aláírást gyűjtöttek össze, de itt kisebb tüntetést is szervezetek hat órára. A felszólaló egyetemisták hangsúlyozták, hogy a választásokon az egyetemisták listája abban fog különbözni minden másiktól, hogy “nem lesz elitista, és nem az anyagi haszonszerzés, hanem a zsarnok, korrupt rendszer elleni harc, és egy tisztesség társadalom megteremtésének a szándéka vezérli”, tudósít a Szabad Magyar Szó.

Nišben 17 óráig 17 000 aláírást gyűjtöttek össze, de Szabadka sem szégyenkezik. Az első információk szerint az észak-bácskai városban este hatig mintegy hétezer aláírást gyűlt össze, de a diákok nem tudtak a tervezett időpontban hazamenni, mert még mindig sorban álltak a polgárok, akik alá akartak írni.

„Azért vagyok itt, mert az egyetemisták már nagyon sok mindent tettek és elértek, de be is kell fejezniük, amit elkezdtek, ahhoz, hogy változás legyen”, mondta a szabadkai Josip, aki nyugdíjas és feleségével együtt állt sorban.

Aleksa Srejić, szabadkai egyetemi hallgató a Szabad Magyar Szónak elmondta, nagyon elégedettek a részvételi aránnyal, a szabadkaiak nagyon aktívak már a délelőtti órákban, szinte állandóan sorok alakulnak ki.

„Az efajta petícióhoz nincs szükség különösebb személyes adatokra, így nem kell személyi igazolvány az aláíráshoz. A nyilatkozattal tulajdonképpen támogatjuk a rendkívüli választások kiírását”, mondta Srejić.

Mit is írtak alá a polgárok?

A helyszínen egy nyilatkozatot lehet támogatni. Ebben az áll, hogy ez egy döntés, amellyel Szerbia Alkotmányát védjük meg, és azt a jogunkat, hogy mi magunk dönthessünk az ország sorsáról.

“Az Alkotmány 109. cikkével összhangban a döntéssel azt követelik a szerb kormánytól, hogy indoklással ellátott javaslatot nyújtson át Szerbia elnökének a parlament feloszlatására és a rendkívüli parlamenti választások kiírására.

Aláírásgyűjtés alulnézetből

Aláírásgyűjtés alulnézetből (Fotó: Tómó Margaréta)

Ez a döntés kifejezi az én saját állásfoglalásomat, hogy megvédjem az Alkotmányt és Szerbia törvényeit. A döntést a törvények védelme és politikai felelősségvállalás miatt hozom meg”, állt a nyomtatványon.

A petíció aláírásakor nem volt szükség a személyi igazolvány felmutatására, nem kell a személyi szám, csak a név, a város, község neve, ahol az illető él, az évszám, amikor született, illetve e-mail cím, illetve telefonszám, amennyiben szeretne értesítéseket kapni az egyetemisták akcióiról.

Az egyeteisták szórólapokat is osztogattak, ezen emlékeztetnek, hogy hat követelésük van, amelyek továbbra sem teljesültek. Ezek között szerepel a jelenleg a nyilvánosság számára nem hozzáférhető, az újvidéki vasútállomás felújításával kapcsolatos teljes dokumentáció közzététele, de az is, hogy azonosítsák és büntessék meg azokat, akik bántottak az egyetemistákat, de a diákok követelik a társaik és az aktivisták felmentését is.

Szó van a követelésekben a hangágyúról is, és továbbu jogsértésekről, amelyeket a hatalom az elmúlt egy évben elkövetett.

Az aláírások száma tanúskodik a valódi közhangulatról az országban

Žarko Trebješanin pszichológus a FoNetnek beszélt arról, hogy az egyetemisták vasárnapi akciója hozzájárulhat ahhoz, hogy a polgárok aktívabbá váljanak és nagyobb motivációval vegyenek részt azokon a választásokon, amelyeknek – megítélése szerint – elkerülhetetlenül meg kell történniük, és hogy az összegyűjtött aláírások meg fogják mutatni a valódi közhangulatot Szerbiában.

[TS_Poll id=”38″]

„Teljesen békés, demokratikus, erőszakmentes módon mérik fel a közvéleményt, és azonnal lesznek eredmények. Láthatóvá válik, milyen a polgárok hangulata; biztos vagyok benne, hogy nagy lesz a részvétel, és ennél jobb mutató nem is kell annak bizonyítására, hogy valóban szükség van a választások kiírására” – mondta Trebješanin.

Hétfőtől, december 29-től egyébként elérhető lesz egy online űrlap is a diaszpóra számára, de csak 24 órán keresztül a „Studenti u blokadi dijaspora” Instagram-oldalon.

A külfdöldön élő szerbiaiak és érdeklődők ugyanazt az adatlapot tölthetik ki, amelyet vasárnap a Szerbiában élők is elláthattak kézjegyükkel. Az összegyűlt aláírások végleges számát így valószínűleg majd csak a hét közepén közlik az egyetemisták, ha egyáltalán az volt a céljuk, hogy közöljék azt a nyilvánossággal.

Mindenesetre Aleksandar Vučić már vasárnap este arról beszélt, hogy a parlament előtti sátortábort is azért távolítják el, mert “győztek, megvédték az államot, nem sikerült a színes forradalom”, ahogyan abban is kételkedik, hogy a szám, amelyet az összegyűjtött aláírásokról majd az egyetemisták közölnek, valós lesz-e, mert itt csak ők számolnak, a választásokon viszont szavai szerint “nem így lesz, mert ott – szavai szerint – majd két oldal számol”.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap