Szerbia
Vučić Soros György fiával és Trump vejével is barátkozik
Miközben az Egyesült Államokban Trump és Soros összecsapása elsősorban belpolitikai játszma, a szerbiai visszhangok azonban világosan mutatják, hogy a balkáni politika mennyire érzékenyen reagál a nagyhatalmi törésvonalakra. Aleksandar Vučićnak pedig egyszerre kell lavíroznia Soros György köre és Donald Trump holdudvara között – ez az egyensúlyozás azonban könnyen úgy végződhet, mintha valaki az ujját dugná a konnektorba
A Washington Post beszámolója szerint az amerikai elnök azzal vádolta meg Soros Györgyöt és fiát, Alex Sorost, hogy „erőszakos tüntetéseket” támogatnak. Donald Trump ezért szövetségi szintű szervezett bűnözés elleni (RICO) vádemelést követelt a Demokrata Párt egyik legnagyobb donorja, Soros és fia ellen, akik szerinte országszerte erőszakos tiltakozásokat finanszíroznak. Ez kellemetlenül érintheti a szerb elnököt is, aki egyszerre igyekszik jó kapcsolatokat fenntartani Soros György fiával, Alex Sorossal és Jared Kushnerrel, vagyis a „first vejjel”.
Trump nekiment Soros Györgynek és fiának
Az amerikai elnök szerint „Soros Györgynek és csodálatos radikális baloldali fiának” RICO-vádakkal (Racketeer Influenced and Corrupt Organizations Act) kellene szembenézniük, mivel támogatják az erőszakos tüntetéseket, és még sok minden mást, szerte az Egyesült Államokban” – írta Trump a közösségi médiában a RICO rövidítésű szövetségi törvényre hivatkozva, amelyet az Egyesült Államokban a szervezett bűnözés elleni fellépésre alkalmaznak.
A Washington Post szerint Trump nem mutatott be bizonyítékot arra, hogy a Soros család erőszakos tüntetéseket támogatna, és nem világos, hogy mi váltotta ki legújabb támadását Soros György ellen, akit a republikánusok már évek óta élesen kritizálnak.
A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) régóta visszautasítják a republikánus támadásokat, amelyek szerint tüntetőket fizetnének vagy közvetlenül koordinálnák őket. A hálózat Trump legutóbbi vádjait a Soros család ellen „felháborítónak és hamisnak” nevezte.
– A Nyílt Társadalom Alapítványok nem támogatják és nem finanszírozzák az erőszakos tiltakozásokat, küldetésünk az emberi jogok, az igazságosság és a demokratikus elvek előmozdítása belföldön és világszerte – áll az alapítványok szóvivőjének, Sean Savettnek a közleményében.
Az amerikai igazságügyi minisztérium nem kívánta kommentálni Trump követelését, hogy Soros György és fia ellen RICO-vádakat emeljenek.
Trump kormányzati eszközökkel támadja ellenfeleit
Trump ismételten megpróbálta politikai ellenfeleit a szövetségi kormány eszközeivel célba venni, vizsgálatokkal és más büntetőintézkedésekkel sújtva őket.
A múlt héten az FBI házkutatást tartott John Boltonnak, Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadójának otthonában és irodájában; Bolton közben Trump egyik legélesebb kritikusa lett.
Trump adminisztrációja vizsgálatot indított Letitia James New York-i főügyész ellen is, aki üzleti csalás miatt pert indított Trump ellen első elnöki ciklusa után. Trump közben nyilvánosan jelzálogcsalással vádolta meg Adam Schiff kaliforniai demokrata szenátort, aki képviselőként vezette az ellene indított vádeljárást.
Trump tavalyi kampányában bosszút ígért politikai ellenfeleinek, miután 2021-es távozása óta maga is éveken át jogi eljárások célpontja volt.
Soros György az Egyesült Államok egyik legnagyobb demokrata párti támogatója, fia pedig szintén jelentős összegekkel segíti a pártot. A Washington Post elemzése szerint egy, Soroshoz köthető nonprofit szervezet legalább 60 millió dollárt költött a 2024-es választásokra, természetesen a Trump elleni erőket támogatva.
Az amerikai elnök mostani bejegyzésében azt írta, hogy Soros György és társai „nagy károkat okoztak” az országnak, majd hozzátette: „Legyetek óvatosak, figyelünk titeket!”
Miközben Trump RICO-vádakat sürget a Soros család ellen, ő maga továbbra is államközi szervezett bűnözés elleni váddal néz szembe Georgiában, amiért megpróbálta megfordítani a 2020-as választási vereségét. Az ügy jövője bizonytalan, miután tavaly év végén egy állami fellebbviteli bíróság kizárta Fani T. Willis fultoni kerületi ügyészt a vádemelés vezetéséből.
Szerbiában is felfigyeltek rá
Két szerbiai kormányközeli bulvárlap látványosan felnagyította Donald Trump Soros-ellenes kirohanását, és harsány címlapokon tálalta az amerikai belpolitikai fejleményeket.

A szerb kormányközeli sajtó most éppen Trumphoz dörgődzik
A Večernje Novosti – amelynek főszerkesztője Milorad Vučelić, a kilencvenes évek miloševići rezsimjének „sajtóökle” volt – hatalmas betűkkel hozta a címlapján, hogy „Trump ‘írja’ a vádiratot Soros és fia ellen”.
A lap az eseményt „nagy leszámolásként” állította be, és kiemelte, hogy Trump vádjai szerint Soros és fia erőszakos tiltakozásokat támogattak. Ez a narratíva illeszkedik a szerb lap hosszú ideje folytatott Soros-ellenes retorikájához.
A Novosti arra is felhívta a figyelmet, hogy Trump kérte a bíróságtól a NED (National Endowment for Democracy) finanszírozásának leállítását, amely Szerbiában is működik. A NED világszerte – így a Balkánon is – különféle „demokratikus projekteket” finanszíroz.
A NED évtizedek óta jelen van a térségben, és nem csak Szerbiában, ahol a Független Elektronikus Médiáért Egyesületet vagy a BETA hírügynökséget támogatta, de pénzt adott a Freedom House-nak is, amely korábban a jugoszláv ellenzék finanszírozására használta fel a kapott eszközöket.
A NED-támogatásban részesült a pristinai Koha Ditore című albán nyelvű független napilap is, Koszovó akkortájt még a Kis-Jugoszláviához tartozott, és még sorolhatnánk.
A másik kormányközeli napilap, az Informer most még direktebben fogalmazott címlapján: a szerb elnök kedvenc lapja szerint „Trump letartóztatja Sorost”.
A főcím alatt az Informer azt állította, hogy az amerikai elnök a szövetségi hatóságoktól követeli Soros György és fia, Aleksandar (Alex) előállítását, mert azok finanszírozták az Egyesült Államokban zajló erőszakos tiltakozásokat.
Az Informer címlapján drámai fotómontázst használt, amelyen Trump fenyegetően emeli fel az öklét, mintha Soros Györgyöt és fiát akarná megütni.
A két újság reakciója egyértelműen tükrözi a Szerbiában régóta jelen lévő Soros-ellenes propagandát: így érthető, hogy a történetet nemcsak amerikai belpolitikai fejleményként tálalja a Novosti és az Informer, hanem „figyelmeztetésnek” szánja saját közönsége számára is, megerősítve a Soros-hálózatokról szóló negatív narratívát.
A Vučić-Soros barátság
Az elmúlt években a szerb elnök többször is fogadta Soros György fiát, amivel kapcsolatban Zdravko Ponoš, a Srbija centar (Srce) ellenzéki párt vezetője az X platformon megjegyezte, hogy ugyanakkor „szerencsétlen ember”, mármint Vučić június 14-én nem mert eleget tenni Soros meghívásának fia esküvőjére Hilary Clinton régóta hivatalban lévő kabinetfőnökével, hanem inkább kabinetfőnökét és médiatanácsadóját, Suzana Vasiljevićet küldte el maga helyett.
Ponoš szerint a szerb elnök arra számított, hogy ez Sorosnak többet jelent majd, mintha a kétbalkezes Đuro Macut miniszterelnököt, a bábok bábját küldte volna el a „nagy eseményre”.
Abban bízva, hogy Trump nem veszi észre a turpisságot, Vučić közben úgy időzítette Marko Đurić szerb külügyminiszter ghánai látogatását, hogy Đurić Accrában találkozhasson a fiatalabb Sorossal. Most viszont úgy tűnik, mintha abban bízna, hogy Trump emberei olvassák a Novosti és az Informer cikkeit.
A szerb ellenzéki politikus megjegyezte, hogy így jár az, aki egyszerre akar cimborálni Soros fiával és Trump vejével, ami Ponoš szerint olyan, mintha Vučić az ujját a konnektorba dugná. Már megint! A szerb ellenzéki politikus végül feltette a kérdést, hogy mi lesz ennek a kis „csínytevésnek” a következménye, és vajon ki fizeti meg az árát.
